Ma is beadják a derekukat - kísérletileg igazolva.:))))

Tudom. Joó Ete tanár úrnál (pedig ő nem volt kis kaliber) egyik feladatom volt, mint szárnysegédnek, jellemző zenéket keresni. Volt, hogy teljes órákat biztosított nekem, mert kíváncsi volt, mire jutok a bandával. De nem nagyon bírtam az érdektelenséget

Húúú, pedig akkor még milyen jó világ volt. Még a legnagyobb csibészek is beadták a derekukat mondjuk Vivaldinál. Ma visszasírnám.

:)))) Be kellene iratni hozzád az énektanárokat.:))

Handel

Hasse

Halleluja

Cleo, tudsz Handelttől jellegzetes példát erre a morzsákból építkezésre? Meg kellene hallgatnom ilyesmiket. (Egy kis hallásfejlesztés.:)

Nem egeszen, de majdnem. Inkabb olyan, akinek nincs erzeke osszmuveszeti kibontakozashoz. Koztuk inkabb ujitok, nagy melodikusok vannak (Corelli, Hasse, Chopin), akik onfejuek jarjak a maguk utjat stilaris es mufaji athallasok nelkul.

Azt hiszem arra céloz, hogy csak az opera műfajában voltak igazán otthon, pl. hangszeres zenében meglehetősen lapos a munkásságuk.

Vagyis monomániás az a szerző, akinek a tehetsége csak egy műfajban tud kibontakozni. Így van, cleo?

Mit értesz ahhoz, hogy monomániás, autista szerző?

Mellesleg ezek a formai tenyezok mellekesek abban a tekintetben, hogy Handel, Gluckhoz vagy Puccinihez hasonloan nem monomanias, autista zeneszerzo volt, hanem inkabb kivalo izlesu galeriatulajdonos illetve gyujto, aki emellett meg zsenialis komponista is volt.

Ezert legfontosabb tulajdonsaga muveszetenek az epitkezes (mind vertikalis - textura, mind horizontalis - cselekmeny) ertelemben. Semmi nem hasonlithato, ahhoz a csak a legnagyobb reneszansz komponistak kivaltotta izgalomhoz, amikor mondjuk egy gigantikus ketyos karfugat temamorzsakbol felepit, es a szolamokat hatasvadasz modon kezeli. Mint nemely art deco epulet. Kulon-kulon a reszek semmitmondoak, de egyutt jobb, mint barmi.  

Most huzok le egy merfoldkovet. Az elso teljes Ariosti operat.

2011 mar jo fel eve beharangozott legnagyobb fogasa.

:) Azaz te a mai értelemben értetted a "puritánt", amit kitalálhattam volna, hiszen a történelmi puritánok ereje a händeli évtizedekre Londonban már ugyancsak megcsappant.

Zelenka briliáns Bronzkígyójában, mint már megemlékeztünk róla, Isten énekel fulmináns áriát. Ez nyilvánvalóan nem fordulhatott volna elő Londonban.

Pontosan erre gondoltam én is. :)

Igen, persze kivételek akadnak. Az Idő és Igazság diadala két főbb londoni felújításának szereplői szimbolikusak (illetve ő maga!), kivétel ugyanígy a Theodora - mindkettő népszerűtlen is maradt. De semmi nem akadályozta meg Händelt újszövetségi témaválasztásban, és keresztény szentek önmagukban nem irritálóak egy protestáns számára (a nagyságukat ők is elismerik). Vagyis a túlnyomóan ószövetségi témaválasztást még nem látjuk indokolva ezzel. Talán ez számított "biztos területnek" - a londoni püspök már így is kifogást emelt a szakrális és profán ilyetén elegyítése ellen, mit szólhatott volna Jézus vagy az apostolok színrelépésekor...

Ami a témaválasztást illeti, ne felejtsük el a társadalmi elvárásokat sem. Händel a puritán angol közönség számára komponált, akik közt szentek élettörténete vagy allegórikus alakok teológiai vitája nyilvánvaló ellenkezést váltott volna ki. Ezért nyilvánvaló az ószövetségi témák választása.

(Én is úgy gondolom, Händel a műfaj megújítása terén joggal gondolta magát önálló, mással nem keverhető szerzőnek. Másfelől feltűnők a témaválasztásai. Ebben természetesen nem úttörő, az olasz oratórium nagy ősatyái ugyancsak preferálták az ószövetségi témákat, de Händel szigorúbb: a Bibliára korlátozza a területet, ahonnan választ. A történeteket persze a korra jellemző szabadossággal kezelik a szövegírói.)

Még egy dolog, szorosabban a témához kapcsolódva:

Handel nagyon is tisztában lehetett azzal, hogy az ő oratóriumainak kevés köze van az olasz oratóriumhoz: két rész helyett három (akár az operában!), az angol nyelv választása és gyökeresen eltérő előadási környezet (udvarok helyett fizetős koncert).

Jól mutatja ezt a formai kísérletező kedv is: hol olasz operára emlékeztető recitativo-ária párok sorozata, hol franciás stílus hosszabb, egybefüggő részekkel, kórusbetétekkel, hol a purcelli anthem műfajára épít (Messiás: recitativó-ária-kórus-sorozatok egymásutánja).

A francia és olasz stílus összeolvasztása nagyon érdekes téma, és örülök, hogy cleo megemlítette Bibert: általában ugyanis Georg Muffatot tartják úgy számon, hogy a két stílus (az olasz és a francia) összeolvasztásán munkálkodott. Bizonyos szempontból ez igaz is: amennyiben ő elsőkézből tapasztalta meg mindkettőt (tanulóévek Lullynél és Corellinél), és valóban elszánta magát a stílusok kibékítésére (noha Corelli concerto grossói is számos franciás ritmikát tartalmaznak, főként a nyitótételekben).

Mindazonáltal bozonyos összefüggéseknek köszönhetően az osztrák és német területeken ez már természetszerűleg megkezdődött. Bár a német zenét elsősorban olasz hatás alatt állónak szokás tekinteni, ez leegyszerűsítés.

Nem véletlen, hogy a nagy udvarok ekkoriben olasz zenészeket hívnak meg: a barokk zenei forradalma ott történt, és ezt követni kívánták szerte Európában. Az azt megelőző időszakban azonban a francia-németalföldi zenészek uralma a szembetűnő. Ekkép zenei-zenélési hagyományukban számos elem található, ami francia elemeket tartalmaz. Ez érinti a hangszerválasztékot és-kezelést (pl. francia vonótartás!) és az udvari táncok ritmikáját. A stílusoknak ezen keveredése az, ami a sajátosan "osztrák" ill. "észak-német" hangot megteremti. Előbbi az, amiből - egy újabb francia és nápolyi stílinjekciót követően - a bécsi klasszika táptalaja lesz (Eberlin, Albrechtsberger, Aumann, M. Haydn).

Biber, mint a 17. szazad első felének legjelentősebb osztrák komponistája, ilyen módon valóban kiválóan példázza azt a természetes erjedést, ami kevert stílus létrejöttét serkentette.

Kisebb korrekciókon esett át.