A Stuartok "egyesített" síremléke Canovától a Szent Péter Bazilikában - beleértve a Bonnie Prince-et, Károly Eduárdot, akinek cullodeni csatavesztése nélkül ma kevesebbek lennénk a Júdás Makkbeussal és az Ünnepi Oratóriummal.

Persze, a pasas trendi. Vegyük le a napirendről.

Te valamit tudsz drága vb-m.

Komoly hogy a nők csípik ezt a roboráló kúrán átesett hajléktalant ?

aki (nem) mondja neki

Kedves Cleo, a pasas elég ciki ebben "a laza és dögös vagyok, bírom magam, csajok, nem érdekel, hányan hevertek a lábamnál, én juszt is flegma vagyok, mert arra buktok" pózban, eleve ciki, ha egy pasas, aki mellesleg kritikus:)))  ilyen képekkel dolgozik a PR-ján, de szerintem hagyjuk. Képzeld a helyébe Rácz Aladárt, Kroó Györgyöt táblával a kezében...Nincs senki, aki nem mondja neki, hogy ne csinálja? De mindegy is. Az ilyen pasast az utcán se látom meg, nem csak azért mert sikerrel el akarja adni magát, és nem vagyok az effélére vevő, hanem  mert üres, és akkor minek nézzük. Szerintem a kritikái meghallnak a boncasztalon, és annyi elég is.  

Fay mar?

Nezem ezt a kepet a vorosbegy idezte Delmagyarorszag cikkbol. Tudjuk a vegso mentsvar mindig az izles es a furge penna. De akkor miert latjuk magunk elott a kapuzarasi panik ketlabon szaladgalo allegoriajat?

Miert oltozik Hogarth ecsetjet illetve vesojet kapacitalo modon az izlesformalo guru? Egy plottyedten renyhe, a vendeglatoiparban megemberesedett-deresedett kulsore miert kell tizeneves plazacicak gonceit aggatni? Jo tudom, fiatalosan trendi. De mi jon ezutan? Rozsaszin laptop, neonzold szoszmovel ekesitett, kackias filctoll? Mert hat a kulso - tudjuk a gurutul - kozponti tema lehet. 

kétszer küldte el ez a hülye. Fáy, Fiala és Bakács. Szép kis társaság.

A kritika fontossága a XIX. században a személyes visszajelzések csökkenésével (zeneileg egyre műveletlenebb közönség, a zene feudális jellegének felszámolódása) hihetelenül felértékelődött. Azt lehet mondani a művészeket - noha nem hajlandók ezzel szembesülni - a szakszerű, tudományosa felkészült kritika élteti. Nos miért is? A közönség (udvarias?) tapsa, csak globális és eléggé nehezen kvantifikálható visszajelzés.

A jó kritika mutatja, meg, hogy az a nyelv, amin művészünk tolmácsolja a mondanivalóját érthető a közönség, de legalább az annak igényés részét reprezentáló kritikus számára. Ilyen szempontból a negatív és pozitív kritika egyenértékű a tudatelőttes számára. Ugyanis a művészben az előadás után kavarognak a kényszeres (bár kissé elfogult) gondolatok. Égetik - mint Nessus vérének cseppjei - a hibák, és alig várja, hogy a sikeres momentumokról megemlékezzenek. Ha ebben a lelkiállapotban valaki elsikkad a hibák felett, esetleg inkompetensen, félreértelmezve megdicséri őket ugyanúgy megfosztja a közönségtől a művészt, mint amikor az emócionális klimaxok kerülik el a figyelmét. Hitelét veszti nemcsak a kritikus, de a művész (igencsak egoista) lelke mélyén még lejebb taksált közönség is. Egy hosszú felkészülési folyamat veszti értelmét akkor is ha nem vesszük észre a hibát...ez csak "gyöngyöt a disznók elé" gondolatokat kavarhat. Ezért gondolnám, hogy a zsenialitás határát súroló zenei érzék és a gondos felkészültség lenne a minimális belépő ebbe a szakmába. A többi ehhez képest másodrendű. És Fáy esetében pont ez a kettő hiányzik teljes mértékben.

A kritika fontossága a XIX. században a személyes visszajelzések csökkenésével (zeneileg egyre műveletlenebb közönség, a zene feudális jellegének felszámolódása) hihetelenül felértékelődött. Azt lehet mondani a művészeket - noha nem hajlandók ezzel szembesülni - a szakszerű, tudományosa felkészült kritika élteti. Nos miért is? A közönség (udvarias?) tapsa, csak globális és eléggé nehezen kvantifikálható visszajelzés.

A jó kritika mutatja, meg, hogy az a nyelv, amin művészünk tolmácsolja a mondanivalóját érthető a közönség, de legalább az annak igényés részét reprezentáló kritikus számára. Ilyen szempontból a negatív és pozitív kritika egyenértékű a tudatelőttes számára. Ugyanis a művészben az előadás után kavarognak a kényszeres (bár kissé elfogult) gondolatok. Égetik - mint Nessus vérének cseppjei - a hibák, és alig várja, hogy a sikeres momentumokról megemlékezzenek. Ha ebben a lelkiállapotban valaki elsikkad a hibák felett, esetleg inkompetensen, félreértelmezve megdicséri őket ugyanúgy megfosztja a közönségtől a művészt, mint amikor az emócionális klimaxok kerülik el a figyelmét. Hitelét veszti nemcsak a kritikus, de a művész (igencsak egoista) lelke mélyén még lejebb taksált közönség is. Egy hosszú felkészülési folyamat veszti értelmét akkor is ha nem vesszük észre a hibát...ez csak "gyöngyöt a disznók elé" gondolatokat kavarhat. Ezért gondolnám, hogy a zsenialitás határát súroló zenei érzék és a gondos felkészültség lenne a minimális belépő ebbe a szakmába. A többi ehhez képest másodrendű. És Fáy esetében pont ez a kettő hiányzik teljes mértékben.

Fáyt - tévedés ne essék - az olvasó és nézőközönség tartja pozícióban. Egy hatalmas félművelt réteg érzi úgy joggal: "a mi kutyánk kölyke". Fáy oldja a ballib kisebbrendűségi komplexusból fakadó görcseit. Mert az egy dolog, hogy telehintik a sajtót "a minden értelmiségi baloldali című" maszlaggal, de azért az embereknek van tudatelőttese, amit azért ez nem tud kielégíteni. Fáy ezért konkrétan mutat példát. Megtöri a varázst. A héroszokat sárba rángatja, a transzcendentális momentumokról azt terjeszti, hogy hókuszpókusz, sőt álhír formájában még a bűvésztrükköt is felfedi. Szereti a komolyzenét a maga egyszerű modján. Azzal a pallérozatlan pentatón hangzásvilágával, terceivel, kvintjeivel. És nem gondolnám, hogy szélhámos, mára maga is elhiszi, hogy a komolyzene ennyi. Ebben a kétdimenziós jogelvűek teremtette abszurd világban Fáy valóban megmondóember. II. Ramszeszként tornyosul olvasó rabszolgái fölé, hintve az igét, az értékelvű háromdimenziós világról, síkbapréselt rögeszmék formájában.

Soha nem érthet meg bennünket és talán mi sem őt. De övé a hatalom, az ország és a dicsőség, mert ő az ökológiai piramis csúcsa, ebben a bizarr folyamatábrában.

Nos, de a lényeg. Kell-e vele foglalkozni? Szerintem igen, mert ugyan Fáy ezekről a diskurzusokról soha nem fog értesülni, de legalább néhány ostorozott személy frusztráltsága így csökkenthető. Nem mintha ők - látva az ordító zenei tehetségtelenségét és képzetlenségét - adnának a véleményére. Nem. A baj az, hogy érzik Fáy csupán indikátor. Jelzi a befogadóközeg zenei devalvációját. Ezért Fáyt olvasva elveszítik azt az illúziójukat, hogy a közönség be tudja fogadni művészetüket. Ezeket a szenzitív embereket Fáy teljes értetlenségről árulkodó dicséretei is az Antarktisz magányába képesek űzni. Mert egy igazi művész élete a megosztás öröme. Fáy ezt a látomást rombolja szét; paradox módon, akár jót, akár rosszat mond...

Mindenkiben meg kell látni a jót is, Cleo. Nem beszélt annyira intenzíven mellé, mint ahogy szokott. Tulajdonképpen egy bajom van Fáyval: ne állítsa magáról, hogy zenekritikus. Nem tudom, mi végre, de elvben létezhetne olyan szubjektív műfaj, amelyben mint laikus leírná, hogy jól érezte magát egyes koncerteken, másokon nem, s hogy azért, mert nem tetszett az énekesek képe, meg megfeküdte a gyomrát a vacsora. E szubjektív műfajban ő a nyárspolgárt személyesíthetné meg. Vagy a bulvárlapi szerzőt. A Wikipédián ez az életrajz olvasható:

Fáy Miklós (Budapest, 1964. április 7.) újságíró, zenekritikus, publicista.

Diplomáját az ELTE Jogtudományi Karán szerezte 1988-ban, ám inkább az újságírói szakmát választotta. 1987-től zenekritikákat írt a Vigiliának. Molnár Gál Péter hívására került a Népszabadsághoz, melynek 1994 óta munkatársa. Zenekritikákat, valamint Wittmann fiúk néven gasztronómiai kritikákat ír. Cikkei az Élet és Irodalomban, a Pesti Műsorban, valamint a Mozgó Világban jelennek meg. 2009-ben a Csillag születik 2 c. tehetségkutató műsor zsűrijének a tagja, illetve ő válogatja a 2010-es POSZT-ra a legjobb színházi előadásokat.

Nagyszerű, tartalmas életpálya, gratulálok. Csak nem egy zenekritikusé.

Egy cikk:

http://www.delmagyar.hu/bulvar/fay_fiala_es_bakacs_a_megmondoemberek/2122003/

Az újságíró a következőt mondja benne:

Kikapcsoljuk a tévét, arról faggatjuk, miért választotta ezt a hivatást. Elvégre jogászként szerzett diplomát.

Fáy válasza:

- A szabadúszó kritikus élete iszonyatosan édes. Nem ismerek magamnál könnyebben élő embert - mondja Fáy.

Klassz. Tényleg bio mogyoróbokor.

Úgy gondoltam Fáy kritikus gurunk életművét valahogy összegezve kellene jellemezni. Ezért írásom címéül a Tupír címet választottam.

Mi sarkallt erre? Az emberfia, ha felcsigázva (de akár kényszerűségből is) elmegy egy koncertre, zenerajongóként valósággal buzognak a gondolatai tételről-tételre. Egy kritika írásánal tehát ezek nagymértékű megrostálása, rendezése lenne az első feladat; a fő gond tehát a bőség zavara. Milyenek Fáy írásai ezzel ellentétben? Mint a bio körülmények között növekvő mogyoróbokor termései; konganak az ürességtől a mogyoróormányos ténykedése miatt. Igaz lenne a gyanú, hogy Fáy - akiről bízvást állíthatjuk, hogy a komolyzene rajongója - otthon az egyedüli ember lenne, akinek semmi releváns nem ötlik az eszébe egy koncerten? Dehogy. Fáynak kétségkívül számos asszociációja van. De feladata emberfeletti és folyamatosan pengeélen táncol. Minden mondatát "se hal se hús" módon kell megfogalmaznia, illetve a zenei közélet pletykáira, atmoszférájára alapozva. Miért?

Mert amit hall arról soha nem lehet bizonyos, hogy jól hallja, amit mond soha nem lehet biztos, hogy jól fejezte ki.

Hiszen hallása talán átlagos, képzettsége nulla. Úgy kell - anélkül, hogy ismerné a nyelvet - kínaiul beszélnie a magyarokhoz, hogy a magyarok kínainak hallják, sőt a kínaiak se berzenkedjenek nagyon. Ez pedig heroikus tett.

Tehát jönnek a gondolatok, amik mind elvéreznek Fáy - ragadozó ösztön által irányított -  saját megmérettetésén. Csak "hoztam is ajándékot meg nem is" jellegű ötletek maradhatnak. Hiszen Handel Judás Makkabeusával kapcsolatban lehetne pár szó a mű izgalmas keletkezéséről, majd

jöhetne a zenei matéria felvezető bemutatása. Ezután térhetnénk rá az előadók szisztematikus elemzésére. Az első kettő felkészülés hiányában mindig elsikkad, hiszen egy sztár miért is készülne; marad a műsorfüzet. Az előadás szisztematikus elemzése helyett pedig, mivel zenei szempontú állásfoglalásokra nem vetemedik Fáy, marad a külsőségeken való nyammogás, hogy beteljen a hasáb. Fáy ilyen jóindulatú lenne, hogy csak annyit tudunk meg, hogy Zádori idősödik és Raimund Nolte egy balfék? Ó, dehogy. Lenne neki tonnaszámra pikírt megjegyzése, de azok még vékonyabb jégre vinnék.

Így itt van Fáy életműve ez a szülőcsatornában rekedt gyermek, akire daraboló műtét vár. Nekünk biztos nem kell, gondolom Fáynak is rossz ez a székszorulásos állapot, az általa megteremtett kritikai zsákbafutás.

UI: Ha nem szeretjük Ferenc Jóskát, akkor ne a legyeket kíméljük, hanem mi ürítsünk a képmására...

Csak nem jutok közelebb Orlando-hoz, ha előjöttök Fáy-jal. Erre este még ránézek.

Ide is betettem a filminterjú 1. és 2. részét.

Fáy Miklós - aki ezúttal igyekezett kicsit szakmaibb lenni - engem ezúttal sem győzött meg. Nolte nekem kifejezetten tetszett.

Németh Pál valószínűleg azért nem nyer nagyobb teret az életben, mert introvertált alkat, nem folyamodik állami támogatásért, és nem is kap, ezért folyamatosan kénytelen szerény lehetőségekkel beérni, ami egyébként a muzsikálásuknak sem tesz jót. Tulajdonképpen az lenne a jó, ha az érdemeket mutató művészeket az állam anélkül is megbecsülné, hogy azok kérni volnának kénytelenek. Ehhez azonban az államnak meg kellene tudnia mondani, mi fontos. Akár anyagi alapon is. Mondhatná, hogy ez vagy az azért fontos, mert nő tőle a kulturális intézmények látogatottsága, bevétele. Akik ellenzői mindennemű kultúrpolitikának, valójában homokba dugják a fejüket, mert kultúrpolitika mindig volt és lesz (a PANKKK - jó ég tudja hány K-val nem kultúrpolitikai állásfoglalás volt), csak a minősége nem mindegy, és ha nem állami szinten, akkor alaocsabb szinten dől el, mi legyen a kultúrpolitika. A kulturális sokszínűség önmagában nem érték. És persze akkor eljutunk az érték feletti örök vitáig, hogy honnan tudjuk, hogy mi az, és mi nem. Ez részben igaz. Van, amiről tudnunk kell, hogy érték, mert az idő, a tudomány, a művészet igazolta. Azt támogatni kell. És mozgásteret kell engedni szerényebb mértékben annak, aki és ami még nem bizonyított. A kortárs művészetet az értékek reményében támogatni kell. Csak nem szabad megfogalmazni ezzel a klasszikus értékekkel való olyanfajta szembeállítást, ami hamis elgondoláson alapul. Tehát például nem mondhatjuk azt, hogy azért kell fokozottan a kortárs zenét támogatni, hogy a kortárs zenészek megéljenek. Értékek reményében kell őket támogatni.

http://nol.hu/kult/20110322-a_masik_judas

Azért linkeltem be a NOL.hu kritikát,mert megfogalmazza azt,

ami az én hiányérzetem volt .

Nagy várakozással ültem be ugyanis meghallgatni a Judas Macchabee koncertjét.

Talán azért is mert egy csodálatos emlékem van egy  élő előadásról,mégpedig magyar előadókkal.

Azóta más korhű előadást is hallottam,de azok mind valami miatt elmaradtak a most említetttől.

Párizsi utolsó éves ösztöndíjas voltam 2000 körül,amikor az Opera Comique rendkívüli koncertjén magyar előadókkal hirdette Haendel Judas Macchabee-t. Az egy lehengerlő élmény volt, a karácsony előtti készülődésben.

Andrew Watts kontratenor volt egyedül az angol vendégénekes,imádta őt a közönség, de Zádori Mária is lenyűgozött mindenkit éneklésével.(őt már Cd-ről ismertem) Fried Péter  zengő basszusa imponáló volt,akkor hallottam először.

Németh Pál vezényelt akkor ,és talány,hogy miért nem nyer nagyobb teret a koncertéletben.

http://nol.hu/kult/20110322-a_masik_judas

Azért linkeltem be a NOL.hu kritikát,mert megfogalmazza azt,

ami az én hiányérzetem volt .

Nagy várakozással ültem be ugyanis meghallgatni a Judas Macchabee koncertjét.

Talán azért is mert egy csodálatos emlékem van egy  élő előadásról,mégpedig magyar előadókkal.

Azóta más korhű előadást is hallottam,de azok mind valami miatt elmaradtak a most említetttől.

Párizsi utolsó éves ösztöndíjas voltam 2000 körül,amikor az Opera Comique rendkívüli koncertjén magyar előadókkal hirdette Haendel Judas Macchabee-t. Az egy lehengerlő élmény volt, a karácsony előtti készülődésben.

Andrew Watts kontratenor volt egyedül az angol vendégénekes,imádta őt a közönség, de Zádori Mária is lenyűgozött mindenkit éneklésével.(őt már Cd-ről ismertem) Fried Péter  zengő basszusa imponáló volt,akkor hallottam először.

Németh Pál vezényelt akkor ,és talány,hogy miért nem nyer nagyobb teret a koncertéletben.

A holnap esti Handel: Judás Makkabeus  (MÜPA) előadásra 2 jegyet a föhszint 8. sorban töredék áron 1900 Ft/db kínálok. Érdeklődni 20-825-8256 telefonon, vagy    keneva@gyer1.sote.hu címen.

A holnap esti Handel: Judás Makkabeus  (MÜPA) előadásra 2 jegyet a föhszint 8. sorban töredék áron 1900 Ft/db kínálok. Érdeklődni 20-825-8256 telefonon, vagy    keneva@gyer1.sote.hu címen.