Ez az út lesz a végső?

Vállaltan hozzá nem értve, terminológiáktól mentesen arról, amit Gergyéék csináltak.

Hagyjuk az összes hivatalos kört, az okokat és a lehetséges következményeket erre a linkre kattintva lehet és kell elolvasni.

Képek a performanszról

A bevezető link (vagy fordítva) után ami következett, az egy utazás, részben az ismeretlenbe. Esős Budapest, három szomorkás megye, majd ha nem is hétágún, mindenesetre napsütéses Kőszeg. Ott született ő, mármint Gergye, azon a tájon. És ha az ember a világgal s benne magával akar tisztába kerülni, általában visszamegy oda, ahonnan jött. Kicsi országom, újra meg újra. Biztosan sokat változott a város és benne az emberek azóta, hogy elindult, de a gyökereknek van valami visszahúzó ereje. (Szerintem legalábbis. Bár mások is mondják.) Földobódunk, aztán mire földre hullunk, a feje tetejére állt minden. Totális és rémisztő az az abszurditás, melyben normálisnak hat, ha egy gyümölcsfát apró, éretlen gyümölcseivel lefelé ültetünk. És asszociálhatunk az elhajtott gondolatoktól az elhurcolt áldozatokig szabadon. Még.

Zsigerit kell keresni, valami nagyon mélyről fakadót. Zsinagóga és katolikus templom. (Utóbbi alig négyszáz méter magas hegyen. Ó, nagyzoló nemzetem.) Átpolitizálatlan vallás. (Á, dehogy.) Gergye tépi a lelkeket. Először a magáét. Automatikus írásnak hat a szöveg, amit mondanak, egyszuszra, egy ülésben készültnek. Jegyzéknek, melyben a népmese, Vörösmarty és a privát világmagyarázat mitológiái békében megférnek egymással. (Ezért aztán megbocsátható, hogy első hallásra nem szervülnek. A produkció helyenkénti esetlegessége pedig műfajából következik. De a környezettől és a gondolatoktól nem tudunk hatástalanok maradni. Ne is akarjunk.) Aláfestésképp logikus hát Górecki és Bella Máté. (Utóbbi darabja, Az Éj monológja másodszorra, még felvételről is nagyon hat.) Őrület az egész, de van benne rendszer.

Erősek képek, amiket magával visz az ember. Lőrinc Kati feketében, sárga övvel, esernyővel az omladozó zsinagóga tetején mint egy zsidó Mary Poppins a régmúltból, az épület ősi otthonosságot árasztó romjai, aztán ahogyan a pici, törékeny nő a fekete vizet cipeli, Gergye ugrálása, s a fehér csizmából kifröccsenő piros festék. A hegyre menet egy biciklitúrázó család, apukán nagymagyarországos-letrianonnal-os pólóban - így első gondolatként mindjárt más perspektívába kerül a korona rejtekhelye, második képzettársításként pedig a hetvenes évek, politikai töltettől nem mentes független performanszai ugranak be. (Az lesz? Vagy ez most már az?) Fenn a feketére festett Gergye. (Csöppnyi magánmorfondírozás azon, hogy a fekete bárányokat miért tekintik ab ovo kivetendő, kiközösítendő rossznak, pláne, ha a helyzetet a legkisebbfiúság is bonyolítja.) határt jelöl, megássa a maga sírját. A sírt, hol... (Már rég elsüllyedt.) A lépcső alján álló angyalszobor a fátyollal. Vadászok és Piroska. Iskolai tantermek faláról vendégszerepelni átugrott nagyjaink képei. (Felvonulók kérték.)

A hegy tetején kicsi templom, mondják, néha célszerűen használják még, benn a szakrális és a profán, az ikon és az átöltözés tökéletesen megfér egymással. A közönség ugyanilyen végletes: a pesti újságíró és a kőszegi néni - nyilván a kicsi Krisztián miatt - más irányból érkező, de ugyanolyan mértékű érdeklődéssel ül. És ez teljesen jól van így. S miután a lélek megemelkedett, a test is megkapta a rizses hússal, ami neki jár.

A privátgolgota-járó performaszsorozat Pannonhalmán folytatódik.