Cleofide: A preromantikus olasz stílusú opera három nagy korszaka

A preromantikus olasz stílusú opera (valójában ez az egyházi zenére is áll) három korszaka gyakorolt rám földcsuszamlás szerű hatást.

Egyik a késő barokk egy szelete (1700-1720), melynek kétségtelenül legnagyobb hatású személyiségei Handel, Bach és Vivaldi. De ott sorakoznak árnyékukban a két Scarlatti, Caldara, Conti, Fux, Albinoni, Marcello, Telemann stb.

A második a galantéria (az igen korai klasszicizmus; 1730-1740) Pergolesi, Zelenka, Graun, Hasse, Perez, Durante, Orlandini, Latilla, Lampugnani, Arne, Boyce és Galuppi műveivel.

A harmadik, a "végső csapás" pedig az érett klasszicizmus (1760-1770). Olyan, hmmm... édes/kesernyés áradással, ami szinte már botrányos. JC Bach, Mysclivecek, Gassmann, Traetta, Piccinni, Jommelli, Sacchini, Bortnyanski, Gluck és a fiatal Haydn és Mozart.

Van egy kiérleletlenebb időszak 1750 táján, ami gyengébb darabokat termett, és hasonló krizis figyelhető meg az 1780-as évektől kezdődően. De mindhárom időszak dekadens, kasztráltak uralta elképesztő színvonalat produkáló éra. Elismertségük várat magára. Különösen a két utóbbi küzd érte.
Nagyjából-egészében be kellett látnom évek alatt, hogy a klasszicizmus finoman cizellált és fegyelmezett zenéjének megértése/megértetése ütközik a legkomolyabb akadályokba... Pedig egy Gluck nyitányban (pl. Alceste) néha több van (dacára annak, hogy a kotta oly szellős, hogy vadászni kell a hangjegyeket), mint egy teljes Verdi operában.

* * *

Ami számomra örök rejtély marad, hogy a habkönnyű műfaj iránti megnövekedett kereslet korában otthon hogyan nem fedezték még fel az opera-comique-ot. Elsősorban természetesen a korabeli értelmezést használva, tehát az olaszos zenei eszközökkel élő, de prózai párbeszédeket használó zenés színházat értem ezalatt. Tehát nem a tematikát és csak stiláris okokból éreztetem azt, hogy az operett gyökereiről van szó.
Teljességgel érthetetlen. Hiszen Monsigny, Philidor, Dalayrac, Boieldieu, Auber, Adam, Gluck, de természetesen a műfaj királyai Grétry és Offenbach zenéjében annyi szórakoztató életöröm van, hogy a darabok szinte kívánkoznak a nyári szabadtéri zenés színpadokra. A "Richard"-ban például egyetlen percnyi üresjárat sincs, és minden száma remekbe szabott fülbemászó, fütyülhető, bohó kis semmiség.

Már csak abban reménykedem, hogyha végre kihozzák a Handel és Vivaldi pasticciókat, ezek megágyaznak Bononcininek, Hassénak, Leónak, Vincinek, Porporának is.

2011 © Minden jog fenntartva 

Cleofide írásai:

A régizenéről - melyben a régizene meghatározását adja

Miért is lenne nehéz egészséges, informatív operai repertoárt kialakítani? - melyben a hazai operai repertoár kialakításához kínál szempontokat

A barokk opera és az ellenreformáció - melyben arra világít rá, miképp hatott ellenreformáció az opera műfajára

Az angol opera kezdetei - melyben az angol opera megszületésének időszakát rajzolja meg

Az oratóriumok felbukkanásának lehetséges motívumai Händel munkásságában - melyben hipotézist fogalmaz meg Ruth Smith zenetörténeti fejtegetésével szemben

Zeneszerzők élete és működése a nyugati típusú zene kezdetétől a kora romantikáig - Innen egy több éve folyó, még nem lezárt projekt részeként elérhetők a jelzett időszak európai rangú szerzőinek életrajza, fontosabb művei, életművének értékelése, sok esetben először magyarul.

A zenekritikáról - melyben a zenekritika feladatairól, lehetőségeiről és korlátairól, a zenekritika és a kortárs zene viszonyáról beszél

Elfeledett nemzedékek - melyben azokról ír, akik az egyes országokban előálló intellektuális vákuumot kitöltötték nagy komponistagenerációk közötti űrök idején

Vivaldiról - aki a tökéletes és a bosszantóan közönséges határán egyensúlyoz

A preromantikus olasz stílusú opera három nagy korszaka - személyes megközelítésben

A barokk opera színpadra állításának problémája - a jelenkori interpretáció lehetőségeiről

Händelről - kvalitásairól, operai koncepciójáról