Cleofide: Az oratóriumok felbukkanásának lehetséges motívumai Händel munkásságában

Figyelmem egy tavalyi előadás apropóján Händel Athália című oratóriumára terelődött, mellyel kapcsolatban Ruth Smith hosszas fejtegetésbe bocsátkozik Jakab-párti konspirációt sejtve. Ezt önmagában is erőltetettnek tartottam, de végül a több sebből vérző fejtegetést olvasgatva arra kényszerültem, hogy összetákoljak egy alternatív verziót. Nem gondolnám, hogy elsősorban politika, hanem inkább művészi koncepció állhatott az oratóriumok felbukkanása és témaválasztása mögött.

Ruth Smith: Handel's Oratorios and Eighteenth-Century Thought Händel nyilván érezte a közönség elfordulását az olasz opera seriától. És az ő fülével egyértelmű lehetett, hogy a Purcell-művek a Beggar's opera és egyéb zenei impulzusok közvetítette angol szellemű lekerekített dallamformálás és angol szöveg kerete nem lehet az olasz opera. Händel nem volt őrült, sem süket, vélhetőleg rengeteget töprengett a váltáson, miközben persze megkezdett projektjein párhuzamosan dolgozott. Az nyilvánvaló volt már ekkor számára, hogy Locke, Blow, Eccles és Purcell alapvetően a francia operát követték műveikben, de beoltva angolos melodikussággal. 1729 során a kontinens több országát érintő utazást tett, ahonnan többek közt rengeteg kottával tért vissza, de már az 1710-es évekből komoly gyűjteménye volt. Mint már korábban fejtegettem, franciaföldön az egyház konstans ellenállása dacára elő-előfordult bibliai tárgyú opera színrevitele (amiknek kottája a Jakab-udvarban megtalálható volt, és vélhetőleg a Jakab-pártiak később is gyűjtötték őket).

A legfontosabb példák: Moreau: Esther (1689), Moreau: Athalie (1691), Marais: Semele (1709) Monteclair (Moreau tanítványa): Jephte (1732) és talán (bár ő periféria volt ebből a szempontból, de Vashegyi karnagy úr ezt már felvetette) Charpentier (Carissimi tanítványa) jezsuita zenedrámái, oratóriumai (David et Jonathas, Saul - 1680-as évek vége).

Ezen felül, közismert, hogy Händel ifjonti fővel sokat időzött Rómában, így testközelből élvezhette a legjobb olasz oratóriumokat kortárs (pl. Alessandro Scarlatti, Steffani és Perti) vagy korábbi (Rossi, Carissimi és Stradella) mesterek tollából. Tudjuk ezektől a szerzőktől is számos kisebb olasz mestertől is bőséges kézirat gyűjteménnyel volt felfegyverezve és ezen korai impulzusait két korai remekében a La Resurrezione-ban és az Il trionfo del tempo e del disinganno-ban összegezte. Ezen darabjai későbbi zenei reciklálásainak kimeríthetetlen forrásai is voltak.
Nos, ezek után hogyan kezdődik Händel témaválasztása az oratóriumok terén:
Esther (1732) (részlet)
Athalia (1733) (részlet)
Deborah (1733) (részlet)
Saul (1739) (részlet)

És persze az Israel in Egypt közismert rengeteg kölcsönzése Uriótól, Erbától és persze a Jephtének is nekiveselkedett végül.
A későbbi francia benyomások motiváló hatására utalhat, hogy ekkor születtek a francia stílust leginkább viselő színpadi művei is: Terpsicore + felújított Il pastor fido (1734), Ariodante (1735), Alcina (1735).
Tehát véleményem szerint Händel Traettát negyedszázaddal megelőzve, Purcell, Steffani és a Hamburgi Opera (Conradi, Keiser) nyomdokain már készült a két nagy zenei irányzat stiláris szintézisére. De ezt nem tudta végrehajtani, csupán a templomban. Gluck, a későbbi reformátor nem véletlenül látogatta meg 1745-ben. Szerintem Gluckra gyakorolt hatása alábecsült az operai szintézisben. Noha a francia stíl felkarolása már Gluck előtt egyértelmű volt más szerzők (Biber, Kusser, Steffani, Conradi, Keiser, Mattheson, Telemann, Traetta, Majo, Jommelli, Perez) esetében is, de ebben talán a legtovább Händel jutott.
Händelt különben nem érdekelték a politikai játszmák, egy művének megformálásában sem vezették ilyen ambíciók. Bár az érdekes, hogy az általa legjobbnak tartott művek (Rodelinda, Theodora) mennyire nem mutatnak átfedést a közönség kedvenceivel (Giulio Cesare, Messiás). Kortársaihoz képest talán kevesebb érzéke volt a hatásvadász elemek kitalálásához, jobb volt a forgácsok ilyen irányú felhasználásában. Azon művek fogadtatásakor, amelyeket nagyon magáénak érzett, talán ezért volt csalódott.

2011 © Minden jog fenntartva 

Cleofide írásai:

A régizenéről - melyben a régizene meghatározását adja

Miért is lenne nehéz egészséges, informatív operai repertoárt kialakítani? - melyben a hazai operai repertoár kialakításához kínál szempontokat

A barokk opera és az ellenreformáció - melyben arra világít rá, miképp hatott ellenreformáció az opera műfajára

Az angol opera kezdetei - melyben az angol opera megszületésének időszakát rajzolja meg

Az oratóriumok felbukkanásának lehetséges motívumai Händel munkásságában - melyben hipotézist fogalmaz meg Ruth Smith zenetörténeti fejtegetésével szemben

Zeneszerzők élete és működése a nyugati típusú zene kezdetétől a kora romantikáig - Innen egy több éve folyó, még nem lezárt projekt részeként elérhetők a jelzett időszak európai rangú szerzőinek életrajza, fontosabb művei, életművének értékelése, sok esetben először magyarul.

A zenekritikáról - melyben a zenekritika feladatairól, lehetőségeiről és korlátairól, a zenekritika és a kortárs zene viszonyáról beszél

Elfeledett nemzedékek - melyben azokról ír, akik az egyes országokban előálló intellektuális vákuumot kitöltötték nagy komponistagenerációk közötti űrök idején

Vivaldiról - aki a tökéletes és a bosszantóan közönséges határán egyensúlyoz

A preromantikus olasz stílusú opera három nagy korszaka - személyes megközelítésben

A barokk opera színpadra állításának problémája - a jelenkori interpretáció lehetőségeiről

Händelről - kvalitásairól, operai koncepciójáról