Czidra László emlékkoncert

Budapest egyik leghangulatosabb, patinás koncerthelyszínén, a Nádor Teremben tartják meg 2012. február 12-én vasárnap 19 órai kezdettel a Czidra László emlékére szervezett emlékkoncertet. Czidra László, a magyar régizene mozgalom egyik úttörője, kiváló európai hírű szólista, zenepedagógus és zenetudós, a magyar furulyamuzsika jelentős egyénisége 2001. január 21-én hunyt el Budapesten.

 2001. áprilisában az Óbudai Társaskörben Mester és tanítványai sorozat keretein belül került volna sor egy koncertre, ami a mester halála miatt már emlékkoncertként lett megtartva. Ekkor Göllesz Zoltán, a Nádor Programiroda vezetője felajánlotta a Vakok Intézetében található koncerttermet abból a célból, hogy minden évben megrendezésre kerülhessen ez az esemény. Immáron jubileumi, 10. alkalommal nyílik rá lehetőség, hogy a régizene szerelmesei a reneszánsztól a barokkon át a kortárs zenéig a Nádor Teremben a magyar régizene legjelesebb és legkiválóbb képviselőit hallhassanak egy koncerten. A koncerten elsősorban Czidra László volt barátai és tanítványai lépnek fel a Mesterre emlékezve. Az első koncerttől fogva a historikus régizene együttesek is képviseltetik magukat, hiszen hosszú évtizedeken át Czidra László a Camerata Hungarica együttes művészeti vezetője is volt. A február 12-i koncerten fellépnek a Camerata Hungarica együttes (Kállay Gábor vezetésével) és a Musica Historica (Csörsz Rumen István művészeti vezető) is. Rajtuk kívül még a koncert résztvevői lesznek Stadler Vilmos, Paragi Jenő, Virágh László, Bali János, Róbert György, Bánfi Balázs, Kecskeméti László, Széplaki Zoltán furulyaművészek és Lax Éva énekesnő. Az est vendégfellépője lesz még dr. Hacki Tamás füttyművész is, aki jelenleg Németországban él és orvos-professzorként dolgozik. A koncert után a szervezők meghívják a közönséget egy kis kötetlen beszélgetésre szerény vendéglátás keretein belül (bor és pogácsa) , hogy ily módon együtt emlékezzenek a 11 éve elhunyt Mesterre.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 14:08 2012.02.06
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A cikket feltettem a facebookra is, elérhető az események között.

  2. 1 01:01 2012.02.06
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A figyelmetekbe.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

régizene.fidelio.hu

 

Ajánlás

A Régizenei blog célja, hogy a témával kapcsolatos információk tárháza legyen, megkönnyítve a rajongók, rendszeres és alkalmi érdeklődők dolgát, hogy azoknak a blog kezdeményezőivel ellentétben ne kelljen éveket tölteniük a témában szükséges elmélyüléshez vezető út buktatóinak kerülgetésével. Tovább

 

TARTALOMJEGYZÉK

 

  

  

Mit értünk régizenén?

1. A régizene alapvetően szolgáltató műfajú műzene volt, céhekbe szerveződött mesteremberek, majd kvalifikált alkalmazottak hozták létre, korlátozott művészi szabadsággal, de nagy műgonddal kialakított minőségbiztosítási rendszer keretein belül.

2. A régizene ideáljai akár a reneszánsz, akár a barokk, akár a klasszicista zenét nézzük, főként elvont, allegorikus antik jelképekben manifesztálódnak, s igen kötött, mai szemmel abszurd, néha groteszk formát öltenek.

3. Természetesen sajátos előadási tényezők is együtt járnak a régizene felélesztésével, hiszen ezeket a műveket speciális hangszereken (natúr rézfúvósok, bélhúros vonósok), illetve különleges énekesekkel (kasztráltak, kontratenorok stb.) adták elő. Ezért is adódik önként a korszak határvonalaként az 1824, mely az utolsó kasztrált főszereplős opera (Meyerbeer: Il crociato in Egitto) bemutatójának éve. Nota bene ez majdnem egybeesik a klasszicizmus és a romantika határmezsgyéje két óriásának elhunytával (Beethoven: 1827, Schubert: 1828). A korszak vezető operaszerzője, Rossini elkötelezett híve volt a kasztráltaknak visszaemlékezései alapján. A barbár szokás kihalása miatt azonban ritkán volt alkalma ilyen énekesek számára írni. Az Aureliano in Palmira (1814, főszerepét a fenti Meyerbeer opera főszereplője, Velluti énekelte) után opera seriáinak férfi főszerepét kénytelen-kelletlen mezzoszopránokra írta át.

  

Ajánlott linkek

baroque.hu

Szerzők életrajzai

Régizenei témák a Fidelión

Tanulmányok, fontos cikkek a Régizenei blogon

Régizenei előadók honlapjai

Régizenét játszó intézmények honlapjai

Operone

Oxford Music Online

Grove Music Online

Medieval.org

IMSLP / Petrucci Music Library

ChoralWiki, home of the Choral Public Domain Library

  

  

Régizenei fórumok

  

Alte Musik