Január 9-14-ig különleges programsorozattal ünnepli huszadik születésnapját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A Kolibri Ünnepi Mustra elnevezésű rendezvényen a színház történetének legmeghatározóbb és legsikeresebb előadásait játsszák a Kolibri Színházban, a Kolibri Fészekben és a Kolibri Pincében. A műsorban külföldi vendégprodukciók is szerepelnek, esténként pedig nyilvános szakmai beszélgetésekre várják az érdeklődőket.
Január 9-én 15 órakor Pirat07&QueenOfLove címmel a cseh Alfa Theater és a portugál Teatro O Bando közös produkciója nyitja meg az előadások sorát a Kolibri Színházban, este 7-kor pedig Tasnádi István drámája, a kritikusok által a 2010/2011-es évad legjobb gyermek- és ifjúsági színházi darabjaként díjazott Cyber Cyrano látható a Kolibri Pincében. Mindkét előadás az Európai Unió kiemelten támogatott, a tizenévesek korosztályának szóló új, színvonalas produkciók létrejöttét elősegítő Platform 11+ elnevezésű programja keretében készült. Az érdeklődők az esti beszélgetésen az alkotók mellett a nagyszabású uniós együttműködéssel is megismerkedhetnek, melyet a projekt koordinátora, Sven Laude ismertet.
Január 10-én a világszerte nagy sikerrel játszott kortárs japán gyerekelőadás, a Bekkanko, a grimaszdémon kolibris adaptációja indítja a napot délelőtt 10-kor. Délután Németh Ákos A webáruház című darabja látható a Pincében. Este 7-kor a Jókai téri színházban a Kolibri első nemzetközi koprodukciója, Aare Toikka és Horváth Péter közös szerzeménye, az angol nyelvű Help! vendégszerepel az észt VAT Theater előadásában. 21 órakor pedig az első magyar osztályterem-színházi darab, a Scherer Péterrel számos hazai és külföldi díjat nyert Kai Hensel: Klamm háborúja zárja az előadások sorát a Pincében. A monodráma után a nyilvános szakmai beszélgetés témája a Kolibri színházpedagógiai programja lesz, melyet a Kolibri színházpedagógusa, Végvári Viktória ismertet. Vendégek: Németh Ákos, Horváth Péter és Scherer Péter.
Január 11-én a 9-11 éveseké a főszerep. Délelőtt 10-kor az Emil és a detektívek Horváth Péter szerezte mai átiratát, délután 3-kor pedig a gyerekszínház megújításában élen járó svédek egyik népszerű művét, Anders Duus: Boni és Klájd kereket old című előadását láthatják, előbbit a Kolibri Színházban, utóbbit a Fészekben. A két krimijáték után este 7-kor újabb díjnyertes osztályterem-színházi darab szerepel a műsoron: a Monoblock néven jegyzett, középiskolásoknak szóló Helló, náci! a Kolibri Pincében. Az esti beszélgetésen a klasszikus művek aktualizálása, és az aktuális társadalmi problémák színházi feldolgozása mellett szó lesz a gyerekszínházi nemzetközi kapcsolatok jelentőségéről. Vendégek: Tóth József, a Helló, náci! rendezője, valamint az előadás szereplői, Ruszina Szabolcs és Szanitter Dávid, illetve a Boni és Klájd kereket old Svédországban élő rendezője, Benedek Judit.
Január 12. a legújabb színházi műfajról, a csecsemőszínházról szól. 9.30-kor és 11.30-kor a német Helios Theater Woodbeat című előadását a Jókai téri színházban, 11-kor és 14-kor a Kolibri Fészekben a társulat által alkotott Toda-t, és a Tekergőt élvezhetik a legkisebbek és szüleik. Este 6-kor a 2009/2010-es évad legjobb új magyar drámája (Kritikusok díja), Háy János Völgyhíd-ja már a középiskolásokat szólítja meg a Kolibri Színházban. Az előadás után a magyar szerzők ifjúsági előadásait, illetve a legkisebbeknek készülő produkciókat veszik górcső alá - bemutatva a műfaj sikerében és elterjedésében nagy szerepet játszó Glitterbird és Small Size, Big Citizens uniós együttműködéseket is. Vendégek: a Helios Theater munkatársai, a Toda-t készítő Török Ágnes, Tisza Bea, Szívós Károly és Bodnár Zoltán, valamint a Völgyhíd írója, Háy János, és az előadás rendezője, Bagossy László.
Január 13-án a Kolibri két, komolyzenére készült előadása lesz műsoron a színházban. Kodály Zoltán Háry Jánosa délelőtt 10-kor, Shakespeare Mendelssohn zenéjével játszott Szentivánéji álom című mesejátéka 17 órakor vezeti be az alsó tagozatos gyerekeket a klasszikus zene világába. A kisebbek és nagyobbak sem maradnak program nélkül. 15 órakor a Fészekben a 3-5 éveseket Marék Veronika népszerű meséjével, a Kippkopp gyerekeivel, este 8-kor a Pincében a 14 évesnél idősebbeket a Kolibri legújabb ifjúsági előadásával, Lutz Hübner Bunyósszív című drámájával várják. A 21 órakor kezdődő beszélgetés a gyerekeknek átadható klasszikus értékekről szól, a komolyzene mellett foglalkozik az előadások fontos részét alkotó képzőművészeti elemekkel is. Vendégek: Oberfrank Péter zongorista, karmester, valamint Orosz Klaudia, a Kolibri jelmez-, báb- és díszlettervezője.
Január 14-én, az Ünnepi Mustra zárónapján a Kolibri klasszikussá vált darabjai lesznek színpadon. 10 órakor az 1982-ben bemutatott, a Kolibriben 1994 óta játszott Bors néni, valamint 16 órakor a színházzal egyidős Kukacmatyi a Jókai téri játszóhelyen, 14 órakor pedig a Spárga tengeralattjáró a Fészekben. A zárófogadás előtti koraesti diskurzus az interaktív gyerekszínházról, és az új színpadi formákról zajlik majd.


Fidelio
Hozzászólás
Elküldöm






























