Máguspárbaj című előadás főhőse egy kislány, aki látványos kémiai és fizikai kísérletekkel harcol a záptojásszagú gonosz varázsló ellen, hogy megmentse a világot.
A Máguspárbaj című gyermekdarab főszereplője egy minden iránt érdeklődő kislány, Csenge. Barátnőivel játszanak, amikor váratlanul felbukkan Metán Mágus varázsló, akit éktelen haragra gerjesztett egy tévériporter, mert szerinte olyan átlátszóak a trükkjei, hogy azokat még egy kislány is könnyedén be tudná mutatni. A mágus ezért párbajra hív egy gyereket, de ha senki sem áll ki ellene, záptojásszagú feketeségbe borítja a Földet. Csenge vállalja a három próbát. A tudományos párbajban édesapja és barátnői segítik, hogy közös erővel mentsék meg a világot.
Kiss Judit Ágnes költőnő mesedarabjában a nézők izgalmas kémiai és fizikai kísérleteket láthatnak: a szereplők villámokat szórnak, lávafolyamot indítanak el, és vizet változtatnak vérré. A kísérletek látványosak, de teljesen veszélytelenek, így akár már az ötévesek is élvezhetik, a bátrabbak pedig az előadás után ki is próbálhatnak egy-két kísérletet a színészek segítségével.
A produkció rendezője Krizsik Alfonz, Csengét Kiss Ramóna, Metán Mágust Bodor Géza játssza. További szereplők: Kárász Zénó, Szávai Katalin, Rácz-Koncz Eszter. A Jelen Teátrum előadásának premierje október 17-én 11 órakor lesz az RS9 Színházban.


(pt)
Fidelio
Hozzászólás
Elküldöm






























