Szép új világ zenében és rajzokon

A Pannon Filharmonikusok Segítség, komolyzene! sorozatának következő előadása február 27-én szombaton 18 órakor Amerikába repíti a közönséget.

A programon ugyanis Dvořák IX. (e-moll) szimfóniája (Az Újvilágból) csendül fel. Ezúttal is Bujtor Balázs koncertmester, a zenekar első hegedűse tárja fel a zeneszerzővel és a zeneművel kapcsolatos érdekességeket László Csaba segítségével, Vass András pedig a zenekart vezényli az Apáczai Nevelési Központban.

A szimfónia a cseh zeneszerző legnépszerűbb műve, amelyet a komponista amerikai látogatása során alkotott 1893-ban. A siker kulcsa, hogy Dvořák az indiánok és az afro-amerikaiak zenéjében, a kontinens népzenéjében látta a jövő Amerikájának modern zenei alapját, melyek hatása tükröződik a szimfóniában.

Segítség, komolyzene! (fotó: Pannon Filharmonikusok)

A február 27-i koncert másik nagy eseménye, hogy ekkor kerül sor a Pannon Filharmonikusok gyermekrajzpályázatának eredményhirdetésére. Mint ismeretes a pályázat alapját jelentő CD-t, mely Prokofjev Péter és a farkast artalmazta, a december 6-i Segítség komolyzene! koncerten osztották ki. A CD-n található zenei témához kapcsolódó képzőművészeti alkotásokat január 30-ig lehetett leadni, és a vetélkedésre 140 pályamunka érkezett. A gyermekalkotások a koncert napján megtekinthetők az Apáczai Nevelési Központban, ahol még lehet szavazni a szünetig, majd koncert végén két díjat is átadnak: a közönségdíj mellett a zenekar tagjai is kiválasztják a nekik legjobban tetsző művet, sőt, az az oktatási intézmény, ahonnan a legtöbb pályamunkát küldik be a gyerekek, a Pannon Filharmonikusok külön szakmai díjában részesül.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Met-vetítések jövőre is

Junior Prima Díj 2011 - Magyar sajtó

A műsorra tűzött 12 élő közvetítés közül hét új produkció és két premier is helyet kapott a Müpa vetítéssorozatában.

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft