Együtt a gyerekszobában

A Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléjának előadásait Perényi Balázs válogatta. Az ő gondolatai a fesztivál fontosságáról.

"A színházban ugyanis gyermekek ülnek... Felmegy a vasfüggöny, megvillan a fényszóró a vörös bársonyon, s a nézőtéren abban a pillanatban ezer tátottszájú csecsemő ül, akik várják a csodát. Ezek a csecsemők néhány perccel elébb, magánéletükben komoly orvosok, értelmes ügyvédek, szorgalmas és művelt tanárok, felelős gondolkodású, megfontolt felnőttek voltak. De a pillanatban, mikor beültek egy színház nézőterére,... ez a színházi tömeg már csak egy gigantikus gyermekszoba apró, tátottszájú népségének tekinthető" - írja Márai Sándor vitriolosan. Csodaváró gyerekké lenni azonban nem azonos az elbutulással. Másrészt nem rögvest és reflexszerűen válunk csecsemővé, amint "beülünk a nézőtérre". Csak a legnemesebb, legjobb színháznak adjuk oda magunkat ön(maga)feledten. A "felnőttek" gyakran ironizálnak a gyerekközönség bevonódásán, hogy a kicsik izgalmukban felpattannak a székükről, teljes testi valójukkal "nézik" a színházat, önkéntelenül összeütik tenyerüket, közbeszólnak, bekiabálnak, előadás után hetekig, hónapokig újrajátsszák és élik a megragadó részeket. Azért élcelődünk ezen, mert irigykedve vágyunk hasonló színházi "elragadtatásra".

A legnagyszerűbb gyerekelőadások a "nagyokat" is bevonják, "tátottszájú gyermekké" teszik. Nem úgy, hogy párhuzamosan futtatnak egy kísérőkre kikacsintó "felnőtt-olvasatot", ahogy teszik ezt a családi rajzfilmek, amelyek stílusparódiával, idézetekkel felülírják, néha még ki is figurázzák a kicsik lelkesedését. Egy elementáris hatású gyerekelőadásban egy történetbe kerül mindenki. Ezért könnyen meghaladható a válogató dilemmája, miszerint: kinek kell, hogy tetsszen, amit lát. Neki vagy a gyerekeknek? Válogatásomban elsődleges szempont, hogy valóban gyermekek számára készüljön az adott előadás; mert minket gyermekké tehet a jó színház szuggesztiója, de a kicsiket semmi szín alatt sem avatja időlegesen nagykorúvá egy tőlük idegen felnőtt-színjáték. A versenyprogramban olyan gyerekelőadások szerepelnek, melyek mindegyike valódi rácsodálkozás, igazi színházi élmény volt, s talán nem csak nekem, hanem a többi (felnőtt)nézőnek is.

Szót kell ejtenünk a versenyprogram ifjúsági előadásairól. Egyre több társulat és alkotó döbben rá az utóbbi években, hogy színház nélkül maradt egy korosztály: a gyerekbérletekből kinövő középiskolások. Manapság a meghatározó színházi alkotóközösségek, társulatok közül számosan készítenek ifjúsági előadásokat. Az európai és a hazai kultúrpolitika egyaránt kiemelten kezeli ezt a színházi kultúra, a közönségnevelés, a közösségteremtés, tanítás szempontjából meghatározó műfajt. A magyarországi szemléletváltás enyhén megkésve, de követi az európai színházi mozgásokat: megsokasodtak az ifjúsági produkciók.

Tíz éve az első kaposvári biennálén élénk beszélgetés alakult ki egy TIE előadás kapcsán arról, hogy a színházi nevelési foglalkozások kivételével, alig hívja előadásra társulat a mesevilágból kilépő tizenéveseket. Miért fontos és hasznos a kaposvári biennále? A találkozás a szakmai párbeszéd miatt, mert a hasonló eszmecserék igenis jótékonyan hatnak irányzatokra, színházi történésekre.

Perényi Balázs