Nyári mágusakadémia Harry Potter nyomában

"Formáld valósággá a Roxfortot!" a tábor jelszava.

Létezik egy iskola, melynek padjaiba még a vakáció terhére is érdemes beülni - ez az oktatási intézmény a Roxfort, ahol többek között Harry Potter  is tanult! A varázslósuliban olyan érdekes tantárgyakat róhat a nebuló az órarendjébe, mint a bájitaltan, az asztronómia, vagy a varázsjátékok. Ráadásul az iskola pont olyan lesz, amilyenné diákjai alakítják: a Budapesti Művelődési Központ szervezte Nyári Mágusakadémia ugyanis egy báb- és díszlettervező művészeti tábor keretében nyer alakot, bábkészítő és díszlettervező művészek vezetésével.

A kreatív foglalkozások és a tábor egyéb programjai egyaránt Harry Pottert és barátait követik kalandjaik során, a gyógynövénygyűjtéstől a közös bábelőadásig, de lazításra is bőven jut idő és lehetőség - a Budaörsi Csiki Pihenőparkban medence, sportpályák, szabadtéri színház, játszóterek és indián falu szolgálják a varázslótanoncok kikapcsolódását! Az egyhetes táborban készült papírmasé bábok hazavihetők, így alkotóikat későbbi kalandjaik során is elkísérhetik.

A tábor időpontja: 2011. június 27. - július 1. (hétfő reggeltől péntek estig).

A tábor programja:

A regény szereplőinek és helyszíneinek megformálása zsinóros papírmasé bábok és háromdimenziós, mozgatható díszlet segítségével, báb- és díszlettervező művészek vezetésével.

Varázsjátékok, mágikus activity, izgalmas csapattusák és közös bábelőadás Harry Potter, Hermione, Ron, valamint a táborlakók roxforti kalandjaihoz kapcsolódóan.  

Kirándulás a Budaörsi-hegyen és kőfejtőnél, íjászat, látogatás gyógynövényes kertben, bájital kotyvasztása gyógynövényekből, lepénysütés kemencében, éjszakai bátorságpróba, csipetnyi amatőr asztronómia és tábortűz.

A táborban sportpályák (strandröplabda, focipálya), medence, várszínház, indián falu, játszóterek, büfé, kézműves és étkezősátrak, közös zuhanyzók állnak rendelkezésre.

A tábort 8-13 éves gyerekek számára ajánlott.

Szállás: jurtafaluban, hálózsákkal.

Étkezés: napi négyszeri étkezés helyben (hideg reggeli és uzsonna, meleg ebéd és vacsora). Az étkezésnél egyedi igényeket is figyelembe tudnak venni (vegetáriánus, illetve speciális diéták - lisztérzékenység, cukorbetegség).

Oda- és visszaút tömegközlekedéssel a Móricz Zsigmond körtérről, csoportosan vagy egyénileg.

A tábor díja: 21 500 Ft/fő.

A tábor 20 fő jelentkezése esetén valósul meg. 

Jelentkezés határideje: 2011. május 31.

A tábor szervezője a Budapesti Művelődési Központ www.bmknet.hu www.tabortipp.hu

A tábor helyszíne: Csiki Pihenőkert és Jurta Camping, Budaörs www.csikipihenokert.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG