Nyári tánctáborok a Budapest Tánciskolában

Két turnusban, 6-tól 18 éves korig várják azokat, akik az elmúlt években részt vettek kreatív gyerektáncóráikon, akik már fontolgatják, hogy jövőre jelentkeznek a BUTI-ba és azoknak, akiknek ez (még) eszébe se jut.

A 6-9 éveseknek szóló Csipetke Csiperke vezetője Arany Virág, aki a Budapest Tánciskolában végzett. Táncosként és alkotóként számos társulat munkájában vesz részt. Két éve tart táncórákat gyerekeknek és  felnőtteknek a Budapest Tánciskolában. "A táncórákon játékos, kreatív feladatokat oldunk meg, melynek központjában a mozgás áll. Cél a koordináció, a testtudat és a személyiség fejlesztés, melynek kiinduló pontja maga a gyermek. Míg egyik órán a lendületesség, a másikon az alkotás a fókuszunk. Sosincs rossz megoldás."

Szintén a Csipetke Csiperkében várják a 9-12 éveseket, a kurzus vezetője Vadas Zsófia Tamara. táncos, koreográfus, táncpedagógus. A Budapest Kortárstánc Főiskola pedagógia szakos hallgatója. A Tünet Együttes táncszínházi társulat tagja. Számos táncszínházi produkció koreográfusa és táncos. "A táncóra túlmegy egy hagyományos óra keretein, hiszen komplexitását az adja, hogy a mozgáson keresztül segítjük a gyermek kreativitásának és személyiségének gátlásoktól mentes kibontakozását. A mozgás öröme önmagáért."

A kortárs hiphoppat próbálkozhatnak meg a 15-18 évesek Hevér Zsófi táncos, táncpedagógusnál, aki a Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett, majd 3 évig tartott gyermektáncot. Norvégiában és Franciaországban tanulmányozta a hiphop technikát.Táncfotói ismertek. "Különböző improvizációs feladatok után csoportosan vagy egyénileg kisebb etűdöket hozunk létre. Cél, hogy egy-egy kiinduló szabály vagy témafelvetés megértését követően kreatív és egyedi alkotások szülessenek. Ráhangolódással indulnak az órák, ahol tetőtől talpig átmozgatjuk testünket, utána egyes mozdulatokat, lépéseket, kisebb kombinációkat gyakorolunk. Az órák végén koreográfiákat tanulunk, melyek a hiphopstílusok és a saját mozgásom ötvözéséből készülnek."

A 12-16 évesekre váró Vikitábor vezetője Varga Viki táncos, táncpedagógus. Az Esseni Folkwang Hochschuléban és a Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett tanulmányai alatt és után több korosztálynak folyamatosan  tanít. Számos táncszínházi produkcióban vett részt. "Központban maga az épp felserdülő ifjú, akit művészetekkel, némi reformszellemű szakácskodással és nem versenyszerű sportokkal segítünk ereje, szépsége, bátorsága megismerésében."

A tábor időtartama: 2011. június 20-24. és augusztus 22-26.

A tábor programja:

8:30-9:30 Reggeli kreatív "tesz-vesz" - érkezés

9:30-11:00 Mozgolódás

11:30.12:30 Alkotó táncóra

12:30-13:00 Ebéd / szünet

13:00-13:30 Pihenés, hűsölés, mese

13:30-16:00 Vándorlás, falmászás, gumiasztal, Textil Múzeum...  

16:00-17:00 Kreatív "tesz-vesz" az alkotóműhelyeinkben - távozás

A tábor díja: 27.500 Ft (10% kedvezmény testvéreknek és azoknak, akik magukkal visznek még egy embert)

Jelentkezés: 2011. május 31-ig 10.000 forint előleggel.

A táborok, amelyek betekintést nyújtanak a szeptemberben induló kreatív foglalkozások programjaiba is, házigazdája és szervezője Seregley Erzsébet.

 

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG