25 előadás a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén

87 benevezett előadás megtekintése után állt össze a 22 produkcióból álló versenyprogram. Az idei rendezvényen, amely a szemletanács szándéka szerint műhelyjelleget ölt, a Stúdió K három díszelőadással vesz részt.

A szemletanács, amelynek tagjai Kaposi László (rendező, drámapedagógus, 2002-2010 között a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségének tagja, az első magyarországi színházi nevelési társulat, a Kerekasztal alapítója és művészeti vezetője 2004-ig), Sándor L. István (kritikus, színházi szakíró, az Ellenfény című színházi folyóirat szerkesztője, 2007-ben neki ítélték a Fehér Holló Gyermekszínházi Kritikus díjat) és Szakall Judit (többszörös fesztiváldíjas színjátszó-rendező, Csokonai-díjjal kitüntetett drámapedagógus, közművelődési szakértő, 2007-es nyugdíjazásáig kilenc évig a Marczibányi Téri Művelődési Központ igazgatója) voltak, a 2009. január 1. után bemutatott előadások közül válogatott, ebből állt össze az idén hatodik alkalommal megrendezendő Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle programja, amelyet az Ascher Tamás, Fodor Tamás, Pályi János összeállítású zsűri május 2. és 11. között tekinthet meg.

Világszép nádszálkisasszony - Vass György, Ficzere Béla (fotó: Kovács Andrea)

A szemlére meghívott előadások: Mocsármese - Apró Színház (rend.: az Apró Színház társulata), Hajnali csillag peremén - Budapest Bábszínház (rend.: Tengely Gábor), Kenyérből kelt mese - Ciróka Bábszínház (rend.: Kiszely Ágnes), A nagyidai cigányok - Csavar Színház(rend.: Gál Tamás), Mátyás király asztalánál - Hepp Trupp (rend.: Nagy Viktória Éva), Szélike királykisasszony - Holdvilág Kamaraszínház (rend.: Koltai Judit), Országalma - Jászai Mari Színház (rend.: Kárpáti István e. h.), Álom, álom, kitalálom - Kabóca Bábszínház (rend.: Harangi Mária), Apalabirintus - Káva Kulturális Műhely (rend.: Perényi Balázs), Gomb - A minden tudás játéka - Kerekasztal (rend.: Hajós Zsuzsa), Cyber Cyrano - Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház (rend.: Vidovszky György), A sárkány - KoMa (rend.: Vékes Csaba), Kicsi nyuszi hopp hopp - Manna Kulturális Egyesület (rend.: Pelsőczy Réka), A legkisebb boszorkány - Mesebolt Bábszínház (rend.: Rumi László), Világszép Nádszálkisasszony - Neptun Brigád (rend.: Baksa Imre), A gyáva - Nézőművészeti KFT (rend.: Scherer Péter), Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása - Tintaló Társulás (rend.: Badacsonyi Angéla), 1000+1 éjszaka meséi - Vaskakas Bábszínház (rend.: Újvári Janka), Hol jártál báránykám? - Vojtina Bábszínház (rend.: Láposi Terka), A három kismalac - Ziránó Színház (rend.: Boráros Milada), Csipkés mese - Szabadkai Gyermekszínház (rend.: Csató Kata), valamint egy előadás még szervezés alatt van. A szemle díszelőadásai a Stúdió "K"-ból érkező Az aranykulcs, A kíváncsi kiselefánt és A sünteknős.

Kicsi nyuszi hopp hopp (KINO -  fotó: SzoFi)

A szemletanács döntést hozott további 28 előadás ajánlásáról is. A meghívott 25 előadáson kívül ezek a produkciók is helyet kapnak a Marczibányi Téri Művelődési Központ által, a szemle alkalmából megjelenő kiadványban, amelyet az ország valamennyi közművelődési intézménye megkapja, hogy a gyermekszínházi előadások meghívását koordináló döntéshozók felelősen, a szakmai ajánlások figyelembevételével, minőségi produkciókból tudjanak válogatni.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG