Akrobaták, bohócok, zsonglőrök

Alig ér véget a 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, máris kezdődik február 11-én a Fesztivál Plussz a Fővárosi Nagycirkuszban.

A Fesztivál Plussz látványos nemzetközi műsort kínál azoknak, akik lemaradtak a Nemzetközi Cirkuszfesztiválról. Ami a nézők számára látványosság, a fellépők számára verseny. A fesztivál produkcióit nemcsak a szakmai zsűri értékelte, hanem azok a cirkuszigazgatók és ügynökök is, akik új tehetségek után kutatnak.

Fesztivál Plussz

A legjobbak most a Fesztivál Plussz díszvendégeként lépnek a közönség elé. Többek között az amerikai batonforgató Natalie Enterline, akit a világ legrangosabb varieté színházaiból ismerhetünk, a mára védjegyévé vált kellékeivel, a piros kalappal és a sétapálcával. Mesebeli világot teremt Nataly és Andrey Shirokaloff előadása, mellyel elnyerték a 4. Moszkvai Cirkuszfesztivál arany díját. A régi kastély romjai című produkció egy végtelen szerelem történetét meséli el látványos elemekkel, párducokkal és tigrisekkel.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG