Erdélyország táncai gyerekeknek

Interaktív, gyermekeknek szánt változatot készített a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az Erdélyország az én hazám című táncestjéből.

A Háromszék Táncegyüttes ezen a héten tartja a 2002-ben bemutatott és azóta is rendszeresen játszott Erdélyország az én hazám című előadása gyermekváltozatának bemutatóját Sepsiszentgyörgyön. Naponta kétszer iskolás csoportoknak tartanak előadásokat, pénteken pedig családi programként lehet megtekinteni a darabot.

Az előadás oktató jellegű is, a táncok között érdekességek hangzanak el a különböző vidékek népviseletéről, a bemutatott táncokról. A gyermekváltozat interaktív, a táncok szünetében népdalokat tanítanak a gyerekeknek és szüleiknek, és minden előadást húszperces közös táncolással fejeznek be. A gyermekelőadáson egy mese is elhangzik.

Az Erdélyország az én hazám az együttes egyik legsikeresebb produkciója, 2002 óta több mint 170 alkalommal adták elő. Erdély tájegységeit sorra véve, keletről nyugatra haladva mutatja be az előadás a tánchagyaték érdekesebb darabjait a pogány kori állatutánzó táncoktól a páros táncokig és a legvirtuózabb legényesekig. A Háromszék Táncegyüttes táncosai felcsíki és gyimesi táncokat, Marossárpatakon gyűjtött és megtanult székely és cigánytáncokat, énekeket, küküllői és mezőségi táncokat mutatnak be. Az előadást a történelmi Erdély legnyugatibb részén található Kalotaszeg táncaiból és nótáiból készült összeállítás zárja.

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG