Nézz nagyot! - Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle hatodszor

Május 2. és 10. között, a Marczibányi Téri Művelődési Központban zajlik a gyermek- és ifjúsági színházi előadások seregszemléje.

Az aranykulcs (fotó: Stúdó K)

A kétévente megrendezendő seregszemle komoly és fontos megmérettetés, az évek során egyre nagyobb rangot vívott ki a gyermek- és ifjúsági színházi előadások készítőinek körében - erősítette meg Németh Katalin, az intézmény vezetője, míg a szemletanács tagja, Szakall Judit kiemelte, hogy a jelentkező társulatok számának emelkedése a minőségi elvárások fokozódásával egyetemben áll. Válogatótársaival, Sándor L. Istvánnal és Kaposi Lászlóval 87 előadást tekintettek meg, ebből 22 produkciót hívtak meg a versenyprogramba - amely mellett három, a Stúdió "K-ból érkező díszelőadással áll össze a szemle műsora -, és további 28 előadás kapta meg az ajánlott minősítést.

Fodor Tamás rendező, a Stúdió "K" igazgatója, a zsűri tagja kiemelte, bízik abban, hogy a közművelődésben dolgozó szakemberek, a döntéshozók ezeket az ajánlásokat figyelembe veszik, és minőségi előadások jutnak el a gyerekekhez és a kamaszokhoz - ennek egyik eszköze lehet A megrendelő felelőssége című kísérőprogram -, valamint a szakmai beszélgetések jelentőségét. Pályi János bábos, aki ezúttal szintén a zsűriben foglal helyet, nagy várakozással tekint a szemle elé, hiszen, ahogyan fogalmazott, ezek az előadások az alkotóknak is tükröt tartanak. A zsűri harmadik tagja Ascher Tamás rendező lesz.

A kísérőprogramok között lesznek még beszélgetések a gyerekirodalomról, illetve a színházpedagógiáról. Hétköznaponként az óvodás és iskolás csoportokat, hétvégenként a családokat várják a Marczibányi téren, ahol az előadások között a MárkusZínház Ludibundus családi játszóháza, továbbá a Tintaló Társulás cirkusza ingyenesen biztosít kikapcsolódási lehetőséget.

A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle részletes programja megtalálható a Fidelio különszámában.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG