Nyertes darabok bemutatója a Vaskakas Bábszínházban

A győri Vaskakas Bábszínház 2010 végén hirdette meg nyílt pályázatát kamaraszínházi bábjáték-mesejáték megírására, illetve dramatizálására.

Veres András

A pályázati határidőig, 2011. január 15-ig várakozáson felüli mennyiségű, 118 pályamunka (részletes szinopszis és két teljesen kidolgozott jelenet) érkezett Győrbe, melyeket a Vaskakas társulatának előválogatása után háromtagú zsűri értékelt. Dobák Lívia és Upor László dramaturg, valamint Veres András bábszínész-bábrendező nyolc művet ajánlott a Vaskakas Bábszínház figyelmébe, melyek közül az első három helyezett részesül pénzjutalomban. E három helyezett azonban valójában öt pályázat, a lista második helyén ugyanis hármas holtverseny alakult ki.
A zsűri döntése alapján 200 000 forintos pénzjutalomban részesül Boros György László Holle anyó ajándéka című darabja, a Vaskakas Bábszínház bábjátékpályázatának győztese; Heindl Vera Hófehérke, Szabó T. Anna Borsószem királykisasszony és Szőke Andrea Borsószem hercegkisasszony című munkája; valamint Berta Mária A Békakirályfi című szövegkönyve. A zsűri által javasolt művek közül a 2011/2012-es évadban a Vaskakas Bábszínház bemutatja Boros György László, Heindl Vera és Szőke Andrea pályamunkáját.

A Bábszínház társulata három, egyenként 200 000 forintos pénzjutalommal járó különdíjat osztott ki: Badacsonyi Angéla Piroska és a farkas, Kiss Márton A Békakirályfi, avagy a Béka, a Király, a Lánya és a Vasorrú Bába, valamint Marsalkó Eszter Hamupipőke című darabjának.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG