Csató Kata: Sokféle az ESZME!

Egy szervezet nevének betűszó verziója nem mindig ad ki értelmes, a szervezethez jelentésesen kapcsolható szót. Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesületének rövidítése azonban többletjelentést is hordoz.

Csató Kata

- Mi az ESZME?

- Hatan-nyolcan alapítottuk meg az egyesületet 2005-ben, egy évvel később jegyezték be, és az első közgyűlések egyikén, amikor a nevünkről gondolkodtunk, összeszedtük a számunkra fontos értékeket. A szabadúszóság mindannyiunk listáján elöl szerepelt, és jöttek a jobbnál jobb ötletek, hogy ezt a kifejezést alakítva adjunk magunknak nevet. Ízlelgettük, formálgattuk, talán a mozaikszó egy hajszálnyival megelőzte a teljes verziót. Akkoriban azt gondoltuk, hogy érdekvédelmi egyesületként fogunk működni, ami olyan súlyokat vesz le a művészek válláról, mint a szerződéskötés vagy egyéb jogi és pénzügyi procedúrák. Az élet azonban úgy hozta, hogy a súlypontok eltolódtak, mert nem arra volt szükség, hogy valaki tárgyaljon helyettük, hanem például arra, hogy a pályázatokban rejlő lehetőségeket kiaknázzuk. Az alapító tagok aztán hozták a társulataikat - amelyek azért nem túl nagyok, néhány fővel működnek -, szerencsére egyirányú fluktuáció működik. Így ma már legfőképp az a célunk, hogy a szabadúszó művészeket és a társulatokat abban segítsük, pláne az új előadó-művészeti törvény miatt, hogy a működésükhöz elengedhetetlen források a rendelkezésükre álljanak, így ők a következő előadások készítésére fordíthatják energiáikat.

- A jelenlegi törvényileg és anyagilag is bizonytalan szituációban milyen a ti helyzetetek?

- Nagy előnye ezeknek a kis társulatoknak, hogy magukat tartják el, nincsenek felesleges kiadások. Amikor jön egy megvonás, egészségesebben tudjuk átvészelni ezt az időszakot, mint például egy kőszínház. Nem fogjuk feladni a munkát, és ennek a bürokráciai mechanizmusnak sem akarjuk kiszolgáltatni magunkat. Gyakran megkapjuk, hogy miért akarunk függetlenként is alkotni, hiszen a kőszínházakban rendszeresen dolgozunk. A kísérletezést azonban abban a struktúrában nem mindig engedheted meg magadnak. Azt gondolom, a túlélésnek nem feltétlenül és nem mindig a becsatolt biztonsági öv a záloga. Néha jó és hasznos a szabadesés.

- Amellett, hogy egyfajta ernyőszervezet az ESZME, produkciós műhelyként is működik. Erre miért van szükség?

- Ezt is az élet hozta. Sajnáltuk elszalasztani a pályázatokat, amelyeken mi ESZME-ként is indulhattunk volna, ráadásul voltak ötleteink, amelyeket szerettünk volna független keretek között megvalósítani. Az első ESZME-előadások, a Repülési lecke kezdőknek és A halhatatlanság országa, szinte párhuzamosan készültek. Itt voltak koprodukciós partnereink is, a Vaskakas Bábszínház, illetve Fabók Mancsi Bábszínháza, de az előadások az alkotókat tükrözik, mi - koprodukciós partnereinkkel együtt - a munka zavartalanságát segítettük az anyagi háttér biztosításával. A beszélő fa című mesét a Mesebolt Bábszínházzal készítettük, aztán jött a Szépség és a Szörny, majd egy kórházas mese, valamint a Süni és Süni. A repertoár pedig bővül, A székely menyecske és az ördög premierje az ESZME Fesztiválon lesz.

- Miért fontos ez a fesztivál? Milyen céllal jött létre, és hogyan állt össze a négy nap programja?

- Az ötlet a tavalyi kuratóriumi ülésen merült fel. A tagjainkat, mind az egyéni alkotókat, mind a társulatokat ismerik, az ESZME viszont még nincs benne a köztudatban. Egy fesztiválon azonban közösen mutatkozhatunk be, együtt tehetjük le a névjegyünket: ezek vagyunk mi, ezeket az értékeket képviseljük. Sokszínűségre, sokrétűségre törekedtünk, ezért lesznek a négy nap alatt színháztermi és szabadtéri programok, gyerek- és felnőttelőadások. A 14 produkció kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy egy-egy műhelytől ne csupán a "sztárelőadásaikat" láthassa a közönség, hanem azokat is, amelyeknek a minősége hasonlóan magas, ám ritkábban játsszák őket. Az evidens, hogy gyerekeknek játszunk, viszont a felnőtteket várjuk egy táncelőadással, egy Pilinszky-adaptációval, a Tükörrel, illetve egy Vörösmarty-feldolgozással, a Csongor és Tündével. A matinék után este is látható a Repülési lecke kezdőknek és az Offerusz, a nagyerejű, mert szeretnénk kipróbálni, hogyan működnek homogén felnőttközönséggel, továbbá bemutatkoznak a bábszínész szakos egyetemisták. Emellett sor kerül kézműves foglalkozásokra, és szeretnénk, ha a befogadó helyszíneink is megjelenhetnének, amelyek egyébként nem feltétlenül színházak. Egy hozzánk hasonló egyesületnek sok lábon kell állnia, mert soha nem tudhatjuk, mikor melyikre van szükség.

- Izgulsz?

- Egy picit. Azért, hogy minden jól menjen, hogy a közönség szeresse az előadásokat, megháláljuk azt a kedvességet, amit a fesztiválnak helyet adó Thália Színháztól kapunk, és persze azért is, vajon mit szól a szakma, a kritikusok, és milyen érdeklődéssel fordulnak felénk.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG