Húsz éves a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Együtt növünk fel!

A két évtized alatt felnőtt egy teljes generáció. A gyerekszínház is sokat változott, paradigmaváltás néhány éve történt, amikor fiatal, kortárs magyar írók darabjai is sorra bemutatásra kerültek. 2009 óta egy nemzetközi projekt, a "Platform 11+" bővíti a repertoárt: több előadást is láthatnak a fiatalok januárban a program kapcsán, portugál, cseh, észt és német ifjúsági koprodukciók várják nem csak a középiskolásokat - mondja Novák János igazgató.

Novák János

- Alternatív bábszínházból főhivatású gyermek- és ifjúsági repertoárszínházzá vált a Kolibri. Fiatal drámaírók találták meg a számításukat itt.

- A Kolibrit kezdetektől az újító szándék vezérelte, tehát mindig is fontos volt a műfaji és pedagógiai korlátok feszegetése. Az is kérdés volt számunkra, hogy az egyszerű szórakoztató gyermekszínháztól hogyan tudunk eljutni az új, tartalmas előadásokig természetesen úgy, hogy időközben ne veszítsük el a közönségünket. Az igazság az, hogy továbbra is szeretnénk népszerűek és lebilincselőek lenni, de úgy gondoljuk, hogy bizonyos témákat, amiket például a felnőttek szívesen a szőnyeg alá söpörnének, fel kell dolgoznunk. A tapasztalat az, hogy a gyerekkel ezekről a tabukról - például alkoholizmus, családon belüli erőszak, drog - sokkal őszintébben és mélyebben lehet beszélgetni, mint gondolnánk. Az viszont tény, hogy a színház felesleges súlyokat nem akaszthat a gyerekek nyakába.

- Meseszínház és ifjúsági színház. A Kolibri az utóbbi néhány évben egyszerre szól a legkisebbeknek, óvodásoknak, csecsemőknek és a kamaszoknak.

- Megújulásunk egyik iránya például az volt, hogy tágítottuk a korosztályokat. Hihetetlenül izgalmasnak bizonyult az új európai trend, a csecsemőszínház, amelynek célközönsége a 0-3 éves korú gyermekek. Rövid időn belül az összes hazai bábszínház a követőnk lett, mert óriási igény támadt erre a műfajra. A másik tervünkben egy friss, progresszív ifjúsági színház felépítése szerepelt. Ezt kicsit nehéz volt "összehozni" mert a fiatalok a kamaszkorban elhatárolódnak a saját gyermekkoruktól, ahogyan a szülői kötelékektől is szabadulni szeretnének.

- 2009 óta két uniós projekt is fut a Kolibri színházban, az egyik, a "Small size, Big Citizens" a kicsiknek szól, a "Platform 11+" pedig kifejezetten a kamaszok problémáira reflektál.

- Sok-sok vendégjátékot, szakmai kutatást foglal magába ez a nemzetközi program. Elemezzük egymás munkáit, workshopokat tartunk, szóval ez egy speciális együttműködés. Érdekes módon a magyar írók, bár imádnak gyerekdarabokat írni, mégis eleinte vonakodtak részt venni ebben a projektben. Grimm-adaptációkat bármikor szívesen vállalnak, de nehezen lehetett rávenni őket arra, hogy kamaszokról szóló drámát, darabot írjanak. Ahhoz, hogy elkészüljön egy ilyen előadás, ki kell menni az iskolákba, interjúkat kell készíteni a fiatalokkal, más szóval komoly etnográfiai nyomozásra is szükség van a hitelesség miatt. Három magyar író: Tasnádi István, Németh Ákos és Horváth Péter végül kedvet kapott az íráshoz, és sikeres darabok is születtek az elmúlt két évben. Tasnádi Cyber Ciránója arról szól, hogy mire jó az internet és mire nem. A Webáruház, Németh Ákos osztályterem színháza a kamaszok népszerűségével foglalkozik. A "Platform 11+" ban 11 uniós ország vesz részt. Számos előadás koprodukcióban kerül a színpadra, ilyen például a Help Észtországból vagy a Pirat07&QueenOfLove című darab, amely a cseh Alfa Theaterrel és a Theater O Bandó portugál színházzal együtt készül el, és nagyon szórakoztató képregény stílusban az internetes félreértésekből fakadó bonyodalmakat mutatja be.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző"

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG