Néder Panni: "A gyerek is ember"

December 11-én mutatja be a Pesti Színház Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című, nem csak a gyerekek körében népszerű meseregényének zenés színpadi változatát. A vadonatúj szövegkönyvhöz új Presser-dalok is társulnak, a darabot pedig a végzős rendezőhallgató, Néder Panni viszi színre.

- A Túl a Maszat-hegyen a diplomarendezésed. Szerencsés véletlen vagy tudatos választás eredménye, hogy éppen ezt és éppen itt rendezed meg?

- A történet tavaly nyáron kezdődött: éppen Párizsban voltam, és egyszer csak csörgött a telefonom. Eszenyi Enikő hívott azzal, hogy "Szia Panni, itt ülünk Presser Gáborral az irodámban, és arra gondoltam, mi lenne, ha te rendeznéd meg a Maszat-hegyet, diplomamunkaként. Adom is Pici bácsit". Őt akkor még nem ismertem. Csak álltam megkövülten az utca közepén, miközben azt mondta, nagyon örül, hogy együtt dolgozhatunk.

- Varró Dániel írásainak egyik fő jellemzője, hogy gyerekeknél és felnőtteknél is remekül működnek. Alapvetően nem egy gyerekelőadás lebeg a szemed előtt, hanem - a szöveg tulajdonságaiból kifolyólag is - minden korosztálynak próbálsz megfelelni?

- Elsősorban felnőtt gondolkodás mentén haladtam a darabbal. Persze ez nem azt jelenti, hogy gyerekeknek nem való. A nehézséget pont az jelenti, hogy a csillogó nyelvi játékokból és a felnőtt humorból a gyerekek nyilván nem minden szót fognak érteni, így a kisebbekre többek közt a látvánnyal kell hatnunk. Egy másik kommunikációs mód szükséges ahhoz, hogy őket is lekössük, és élvezzék, megértsék a történetet. Nagy kihívást jelent egy igazi családi darab megalkotása: hogy minden korosztály jól szórakozzon, hogy gyerek és felnőtt, természetesen különböző síkokon, de egyaránt az előadás hatása alá kerüljön.

- Új szöveg is született a Pesti Színház bemutatója számára.

- A miénk teljesen új verzió. Varró Danival, alkotótársával, Teslár Ákossal és a dramaturgokkal összeültünk, és a többhónapos, kemény munkának meglett a gyümölcse, amivel mindannyian nagyon elégedettek vagyunk. A korábbi színházi változatokkal ellentétben ez nem mesejáték, egyáltalán nem csak kisgyerekeknek szól. Az egyik legnagyobb dicsőség az olvasópróbához fűződik: a színészek kicsit féltek, hogy "Jaj, mesejátékot kell csinálni, mi lesz ebből?". Az első találkozás után Halász Judit azt mondta nekem: "De hát Panni, ez nem is mese, hanem abszurd!". Imádják a színészek.

- Milyen új elemeket láthatunk majd a történetben a korábbi színpadi verziókhoz képest?

- Szösz nénét és Turgenyevet, a burgonyát - akik nem voltak benne egy színpadi változatban sem - például nagyon szerettük a könyvben, és Daniék többek közt róluk írtak új jeleneteket, Presser Gábor pedig új dalokat. A régi alapverzióhoz képest körülbelül hat-nyolc új számmal bővült a miénk. A lendületes csapatmunka és a közös ötletek eredménye az új példány, így már a próbák kezdete előtt nagyon közel kerültem az egészhez. Igyekeztünk a könyv komolyságát és sűrűségét visszacsempészni a darabba, illetve kitaláltunk olyan új szálakat, mint például a Szösz néne és a Büdös Pizsamázó között szövődő románc.

- Kovács Patrícia, aki Maszat Jankát alakítja az előadásban, azt mondta, hogy megtiltottad nekik a gügyögést és édelgést, mert itt "tétre megy" minden.

- A főszereplőket alakító színészeket (Muhi Andrist Molnár Áron játssza - a szerk.) nem úgy instruálom, hogy kilencéveseket játsszanak. Emlékszem, hogy gyerekkoromban én is ki voltam akadva, ha hülyének néztek és gügyögtek hozzám. A gyerek is ember.

- Tényleg gyerekkori képeket vittek be a színészek a figurák kitalálásának a fázisában?

- Igen. Az elemzőpróbákon nagyon sokat beszélgettünk a szereplőkről, mindenki mesélt élményeket, kerestük, hogy tudnak viszonyulni az adott figurához, mi a közös metszéspont. Patríciáról például kiderült, hogy kiskorában ő is valami nádasban kujtorgott és rosszalkodott - Maszat Jankát Makula bácsi, az öreg pákász a maszatosban találja meg. Molnár Áron pedig ugyanolyan csibész volt gyerekként, mint amilyen most is.

- Az előadásban több fiatal felbukkan, a frissen végzett Molnár Áron mellett két negyedéves színészhallgató is. Ez végzősként erőt ad számodra, vagy igazából mindegy az általad instruált színészek kora és rutinja?

- Hál' istennek egyrészt azt kell, hogy mondjam, teljesen mindegy, mert az idősebb kollégák is maximális bizalommal fordulnak felém. Másrészt több szereplőhöz fűződik szorosabb kapcsolatom: Áronnal és a szintén frissdiplomás Tarr Judittal sokszor dolgoztam már együtt, a Vígszínházba is pont egyszerre kerültünk, Rétfalvi Tamást és Tasnádi Bencét, a két főiskolást régóta ismerem, és Józan Lászlóval is voltak közös munkáink. A fiatalos energia mindenképp jót tett az egésznek, magával ragadta a többieket is.

- Komoly akciók, csaták is zajlanak a darabban: ezekben az esetekben is sikerült megtalálni a felnőtt- és gyerekkorosztály közötti egyensúlyt?

- Úgy érzem, minden jelenetet sikerült úgy megcsinálnunk, hogy a kétoldali fenyegetés ne csak mesejáték szintű kis botrány legyen: ezek tétre menő dolgok. Fontos, hogy a takarítóknak és a pacáknak is meglegyenek a mostani vagy akár egykori párhuzamai. Persze nem politikai, inkább társadalmi színezetről beszélek: az egyén szabadságáról, a világban betöltött szerepünkkel kapcsolatos kérdésekről. A legfontosabb, hogy a maszat hogy jelentheti az arany középutat, hogy emberek maradjunk: se túl tiszták, se túl mocskosak.