A Kitin Klán a Kertbe megy

Száger-Urbanovits: A természetesség a fő szempont

Első gyerekeknek szóló bemutatójára készül a K.V. Társulat. A Kitin Klán a Kertbe megy című előadás szövegét Juhász Kristóf írta, s ő is állítja színpadra a darabot a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A produkcióról Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina, a K.V. Társulat alapítói meséltek.

- Mikor fogalmazódott meg bennetek, hogy gyerekelőadást szeretnétek csinálni?

- Egyszerre több irányból jelentkezett az igény.  Már régóta szerettünk volna környezetvédelmi témájú előadást készíteni, mivel annál fontosabb témát, mint hogy a Föld, a természet védelmére ösztönözzük a gyerekeket, nemigen tudunk elképzelni. A közvetlen ispirációt a társulat tavalyi performansza, a Gombagyökér című háztartási bábjáték adta: a mesés elemekkel átszőtt felnőttelőadás közben úgy éreztük, szívesen készítenénk gyerekprodukciót. Másrészt amikor Zsuzsa kisfia, Valter Fülöp meghallotta, hogy bábjátékot játszunk, ő is jönni szeretett volna, ám mivel a Gombagyökér erősen korhatáros produkció, otthon kellett maradnia. Juhász Kristóf, a Gombagyökér írója ekkor ígérte meg Flüpinek, hogy ír egy mesedarabot.

- Miért kortárs szöveget választottatok, nem lett volna egyszerűbb klasszikus szöveghez nyúlni?

- A K.V. Társulat egyik legfontosabb jellemvonása, hogy minden alkalommal kortárs szövegekkel dolgozik. Mindketten Kaposváron voltunk színésznők hosszú évekig, rengeteg klasszikus darabban játszottunk, és úgy ítéljük meg, hogy a kortárs problémák kortárs nyelven, új darabok útján tudnak a leginkább megszólalni. Másrészt valljuk, hogy a független színház a kísérletezés helye: itt bátrabban vállalható be egy-egy kockázatos kísérlet, ami önmagában akár sikertelenséget is jelenthet, de a jövőben éppen ennek a tanulságaiból, tapasztalataiból tudunk tovább lépni.

A Kitin Klán a Kertbe megy

- Hogyan zajlott a közös munka Juhász Kristóffal, az előadás írójával?

- Korábban mindig csapatmunkában zajlott a darabírás. A Fürdőszobát mi magunk írtuk, a Fellebbezés esetében Kristóf már jelen volt mint alkalmazott drámaíró, a Szilánkokat pedig egyszerre három szerző, Bánki Gergely, Kristóf és Alice Müller készítette. Ezúttal Kristóf az eddigieknél jóval szabadabb kezet kapott: meghatároztunk egy irány, egy fő csapásvonalat, amelyen a darab elindult, és időről időre összeültünk - később már az előadás dramaturgjával, Markó Róberttel -, megbeszéltük a fejleményeket, agyaltunk a hogyan továbbon.

- Miért éppen Kristófot kértétek fel az előadás rendezőjének?

- Kristófnak már írás közben volt egy igen erős víziója a szövegről, nagyon szerette volna ő megrendezni, mi pedig rábólintottunk, mert azt gondoltunk: hol van még egy ilyen szegmense a színházcsinálásnak, ahol egy ennyire különös fantáziájú, egyértelműen színházi tehetségű ember, mint Kristóf kipróbálhatja, hogyan birkózik meg egy ekkora feladattal? Minden más esetben biztosra kellene mennünk, függetlenként nem.

- Mire számítson, aki jegyet vált A Kitin Klán a Kertbe megy című előadásra?

- Olyan produkciót szerettünk volna létrehozni, ahol eltűnik a hagyományos színpad-nézőtér viszony, ahol a cselekmény a gyerekek között, a gyerekek aktív közreműködésével játszódik, ahol mind az öt érzékszervüket használhatják a játékban. Mivel a szereplők hosszú utat járnak végig az előadás során, igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a kidolgozott, koreografált mozgásokra, és a zenék kiválasztásakor-megalkotásakor is a természetesség a fő szempont. De nem csak a látásnak és a hallásnak szánunk szerepet, hanem a szaglásnak, az ízlelésnek, a tapintásnak is: a látvány organikus elemekből épül, a díszlet egy részét magunk gyűjtöttük a környező erdőkben, s a kellékek fűszer- és gyógynövények, tehát egytől-egyig természetes anyagok.

Urbanovits Krisztina - A Kitin Klán a Kertbe megy

- Kik lesznek a produkció szereplői?

- Független csapat vagyunk, a K.V. Társulat magja állandó: akivel dolgozunk, azzal hosszú távra tervezünk. A társulat tagja korábbról Juhász Kristóf, mi magunk adottak vagyunk, s először dolgozik velünk Hegedűs Barbara, Elek Ányos és Gombai-Nagy András.

- Hol, mikor és milyen korosztálynak játsszátok az előadást?

- Az öt és kilenc év közötti korosztály a célcsoportunk, na meg persze a szüleik. Helyszínnek nagy örömünkre sikerült megnyernünk a FUGA Építészeti Központot Budapest belvárosában, a Petőfi Sándor utcában.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG