Fidelio Matiné: Minden egér szereti a sajtot

Legyen a Fidelio vendége január 29-én a Budapest Bábszínházban!

A Rómeó és Júlia alaptörténet, olyannyira, hogy a viszálykodó családok gyermekeinek egymásra találása egerekkel is megeshet. Az már olyan mindegy, hogy egéréknél Rómeót Somának, Júliát pedig Fruzsinának hívják, - fő az, hogy szeretik egymást. Szeretik egymást - méghozzá nem is akárhogyan - óvodás módon. Együtt falatozgatják a finom sajtdarabokat és el-elhintázgatnak a játszóteret varázslatosan beezüstöző holdfényben. Soma és Fruzsina boldogságát csak a szüleik háborúskodása árnyékolja be. Soma és családja ugyanis szürke, míg Fruzsi, papájával és mamájával együtt fehér. Ez a történet természetesen nem tragédiával végződik, hiszen gyermekeknek szól - gyermekeknek, akiknek nem árt, ha minél előbb megtanulják, hogy nema  bunda színe a fontos, hanem az, amiben minden egér megegyezik -, s ez nem más, minthogy akár szürkék, akár fehérek, a sajtot egyformán szeretik.

Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot - Budapest Bábszínház)

Kérdésünk: Az alábbiak közül ki nem dolgozta fel Rómeó és Júlia történetét?

A helyesen válaszolók közül hárman tekinthetik meg január 29-én 10:30-kor gyermekükkel a Budapest Bábszínházban az előadást.

A játékban való részvétel lezárult!

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 12:57 2012.01.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A helyes válasz: Steven Spielberg.

    Nyerteseink: Rossa, mentta, Bettik

    Gratulálunk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft