Láss csodát áprilisban! - játék

Csodát látni érdemes - a Szépművészeti Múzeumban április 30-án Ónodi Eszter, Lackfi János, Dés András és Szabó Dániel várja a gyerekeket és a szülőket. Legyen a vendégünk!

A Láss csodát! című, 2011 februárjában indított, az AEGON Magyarország és a Szépművészeti Múzeum együttműködésében megvalósuló új sorozat az újszerű összhatásokra, a különféle művészeti ágak, művészek összjátékára épül. Neves művészek lépnek fel minden matinén, olyan alkotók és előadók, akik át tudják adni az olvasás, a képnézegetés, a zenehallgatás, illetve az összhatások örömét.

Láss csodát! II. (fotó: Végh Dániel)

A versek, mesék, az ott születő zenei improvizációk és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből választott műtárgyak egy-egy témához kapcsolódnak, s így, együtt, új és izgalmas asszociációkat váltanak ki, másmilyeneket, mint amilyen gondolatokat, érzelmeket ébresztene önmagában a felolvasás, a zene vagy a képnézegetés. Mindez összefonva, egymáshoz kapcsolva mást adhat, mint önmagában, külön-külön.

A Szépművészeti Múzeumban a szombati családi program 10-től 13 óráig tart, a gyerekek és szüleik 10-től ismerkedhetnek a múzeumban az adott témához választott műtárgyakkal, majd 11-kor kezdődik a Láss csodát! - AEGON-matiné sokszínű, a témát többféle műfaj összefonódásával érzékeltető műsora, amely után, 13 óráig a családok a témához kapcsolódóan közösen alkothatnak a múzeumi foglalkozáson.

Április 30-án 11-től, a 10-től 13 óráig tartó Családi Kerengő keretében a fellépő művészek: Ónodi Eszter - színésznő, Lackfi János - költő, Dés András - zenész (ütőhangszerek) és Szabó Dániel - zenész (zongora). A sorozat szerkesztője Eszéki Erzsébet.

Kérdésünk: Melyik színház tagja Ónodi Eszter? (Bővebben a fellépőkről ezen a linken olvashat.)

A helyesen válaszolók közül hárman lehetnek partnerükkel a Fidelio vendégei az április 30-i Aegon-matinén.

A játékban való részvétel lezárult!

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 19:06 2011.04.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A helyes válasz: Katona József Színház.

    Nyerteseink: treczko.hanna, Bazs32, HANGA

    Gratulálunk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft