Az I. ESZME Fesztivál keretében látható a Bábakalács Bábszínház előadása. Legyen a Fidelio vendége a Thália Színház Új Stúdiójában!
"Élt hajdan egy nagytermetű, bivalyerős, vad legény, nem volt párja e földtekén. Boldogan élt falujában, míg egy napon gondolt egyet, s útnak indult. Bejárta a fél világot, óceánt és hegytetőt, keresve az urak között legnagyobbat, azt, ki néki munkát adhat, munkát, mitől elfáradhat, olyat, amit ő se győz..." Szent Kristóf mesébe illő legendája az emberiséget öröktől fogva foglalkoztató kérdésre keresi a választ: mivégre vagyunk a világon, mi az a méltó feladat, ami értelmet adhat életünknek?
A Magyarországi Bábszínházak X. Találkozóján "elsősorban zeneileg emelkedett ki az előadások közül a Bábakalács Bábszínház munkája, az Offerusz, a nagyerejű." Tóth Ágnes Veronika: Piruett és trappolás (Revizor)
A Bábakalács Bábszínházat 1999-ben alapították. Előadásaikat magunk írják, rendezik és játsszák, alkalmanként meghívott vendégek szakmai segítségével. A kis díszlettel, kevés szereplővel létrehozott kamara-előadásokat főként gyerekeknek szánják, de számolnak azzal is, hogy a kicsikhez felnőtt kísérő mindig tartozik, így róluk sem feledkeznek meg. Előadásaik: Jambóza Bábcirkusz, Mézesbábkészítés ütőfával, Porondon a Bolondom, Szomorú királykisasszony, Nyiss kaput, angyal!, Varázsfuvola, Bábakukucs, Boldogasszony zsonglőrje
Játsszon, és legyen partnerével a Fidelio vendége a május 14-én 10 órakor kezdődő előadáson!
Kérdésünk: Mi a bábakalács?
2011. május 13. 19:30, május 14. 10:00 - Thália Színház, Új Stúdió
Offerusz, a nagyerejű
Író: Hervai-d'Elhoungne János-Pál
Tervező: Boráros Szilárd
Kivitelező: Majoros Gyula (báb és díszlet), Fekete Anetta (jelmez)
Zeneszerző, zenész: Keresztes Nagy Árpád
Játssza: Kovács Katalin, Szluka Judit, Tóth Anita


Fidelio
1 Hozzászólás
Elküldöm































A helyes válasz: egy növény.
A nyertes: Paveszka Dóra.
Gratulálunk!