Egy diótörőnyi boldogság

A fa feldíszítése és a bejgli előtt obligát karácsonyi kellék A diótörő. Megannyi műfaj közül választhatunk: próza, balett, báb vagy musical, de nem a műfajtól függ, hogy beszippant-e a mesevilág. A Nemzeti Filharmonikusok és a Budapest Bábszínház közös produkciója teljesen elvarázsolta a többnyire felnőttekből álló közönséget.

Fotó: Budapest Bábszínház

Valószínűleg kevesebben vannak, akik azért váltották meg jegyüket, hogy a Budapest Bábszínház közel harminc éve repertoáron levő előadását egy, az Andrássy útinál jóval nagyobb térben, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lássák, mégis először a színházi élményről essék szó. A balett hűvösen szépséges formalizmusával ellentétben a bumfordi bábok és maszkok, a bájos tárgyanimáció, a titokzatos feketeszínház egy naivabb, gyermekibb és fantáziát elragadó világba visznek, amelyben helye van a humornak, a félelmesnek és a groteszknek. Szilágyi Dezső szövegkönyve úgy is olvasható, mint egy színház a színházban történet, amelyben Drosselmeyer a rendező, hiszen ő osztja ki a szerepeket, a színészek által magukra ölthető figurákat.

Ahhoz, hogy a játék ne vesszen el a tágasságban, a színpadot oldalról és felülről fekete takarással annyira leszűkítették, hogy az orgona sípjai alig látszódtak. Ennek köszönhetően megteremtődött Stahlbaumék otthonának intimitása, amelybe a család tagjain kívül más nem lép be; a város karácsonyi nyüzsgését, hasonlóan az Egérkirály meséjéhez, árnyjáték formájában láthatjuk. Utóbbit, amelyben kevesebb és nagyobb méretű figura szerepel, a játéktér fölé vetítik, míg a színpadi vásznon az aprólékosan kidolgozott házon kívüli eseményeket a hangversenyterem legfelső és oldalsó soraiban ülők kevéssé érzékelték.

A vegyes technikák segítségével egyértelmű válik, hogy A diótörő főszereplője Marika, akinek a karácsonyesti ébrenlétét és az álmát látjuk, ám e két sík elválik, ugyanis a kislány és az unokaöcsre kísértetiesen hasonlító Diótörő herceg az álomjelenetben bábokként jelennek meg. A báb műfaja lehetővé teszi a gyors méret- és helyszínváltásokat (a fenyőfa hirtelen megnőhet, ha a tenger hullámaira fény esik, zöld hegyekké válhatnak), valamint a tárgyak átalakulásait-visszatéréseit (a falióra baglya tündérré alakulva kíséri Marika-Klárát és a herceget, de a karácsonyfa csúcsdísze sem csupán a fenyőt ékíti). A cselekmény lendülete néhány alkalommal azonban megtörik: mind a torta, mind a virágok tánca hosszúnak látszik, repetitív, a szemnek kevés izgalmat tartogat, pedig a koreográfiának ebben az esetben alig lehetne határa. Annál több az izgalom abban az ellentétben, ami a gyermeki-gyermekes báb és a Csajkovszkij-zene között feszül. A Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikusok nem a romantikára apellálnak.

Előadásukban a teljes balettzene nem elsősorban derűs. Persze, ott a karácsony estéjének felszabadultsága vagy a boldog-szerelmes repülés a dióbélléghajón, de mind a reális, mind az álomvilág potenciális veszélyekkel teli. Az Egérkirály balsejtelmes, a Diótörő harca küzdelmes, a hópelyhek tánca meg inkább olyan, mint egy erdőben töltött tiszta téli éjjel, amikor csillog a hó, s ez különös nyugalmat áraszt, ugyanakkor a szorongató bizonytalanság, mert megrettent a csöndet felverő bagolyhuhogás vagy a reccsenő ágak zaja. Olyan dallamok ezek, amelyek tartalma felnőtteknek célzott. És nem disszonanciáról van itt szó, inkább magához a hoffmanni alapanyag rétegzettségéhez való hasonlóságról: a forma gyermeki, a tartalom és a történetmesélés módja egyértelműen felnőttesen komoly.

(Csajkovszkij: A diótörő – teljes balettzene bábokkal - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem; km.: a Nemzeti Filharmonikusok, a Budapest Bábszínház művészei (Csajághy Béla, Blasek Gyöngyi, Kenyeres Zsuzsa, Kovács Marianna, Simándi Anna, Erdős István, Domonkos Béla, Papp Orsolya, Juhász Ibolya, Bánky Eszter, Nagy Viktória e.h.), a Magyar Rádió Gyermekkórusa; a szövegkönyvet E.T.A. Hoffmann meséje nyomán írta Szilágyi Dezső; díszlettervező: Koós Iván; báb- és maszktervező: Bródy Vera; rendezőasszisztens: Dallos Ibolya; Szőnyi Kató rendezését felhasználva színpadra állította Meczner János; karig.: Thész Gabriella; vez.: Kocsis Zoltán)