Bozsik Yvette sokszor használt cirkuszi tematikájából elsősorban a megkomponált színkavalkádot emeli át új előadásába, melyhez a Pöttyös Panni az iskolában című (felnőtteknek is szóló) gyerekelőadás esetében frissen készült, élő szöveganyag és közösen jól működő, pergő iramot tartó táncos-színész csapat társul.
Az előadás egyéb erényei mellett egyértelműen markáns látványvilágában és vizuális megoldásaiban jelöli ki egyedi profilját, melyben a merész, harsány színek kaleidoszkópszerűen, jelenetről jelenetre rendeződnek új kompozícióba. A Pöttyös Panni az iskolában szinte az elejétől kezdve felfüggeszti azt a jellemzően nehezen és feleslegesen megválaszolandó kérdést, hogy gyerek- vagy felnőtt-előadásról van-e szó. Ugyanakkor épp azon a mezsgyén táncol, hogy a szövegek és karakterek egyes rétegei túlmutatnak-e a Szepes Mária-féle soványka anyagon. Kétségtelen azonban, hogy a színpadra alkalmazott szöveg Németh Ákos átírása és dramaturgi munkája révén válik használható, aktualizált alapanyaggá, ami lesöpörve az előző kor porát, számtalan - gyereknek, felnőttnek egyformán érdekes - apró geggel színesíti a dinamikus mozgást.
A Thália stúdiójában az előadásban is játszó Vati Tamás díszlete horizontálisan és vertikálisan is óriásira nagyított, saját anyagukon (általában hat)pöttyös, nyersszínű fa építőelemekből, egymásba illeszthető üreges kockákból, téglákból áll össze, ami a katicabogár pöttyein túl leginkább gigantikus legodarabokra emlékeztet. Ez a végletekig semleges, ingerszegény, mégis trükkös és praktikus tér ízléses, visszafogott háttérnek és egyben kelléktárnak bizonyul az aprólékosan végiggondolt, színes jelmezek mögött. Az elemek nemcsak sokféleképpen használhatóak, hanem láthatóan a színészek számára is könnyen mozgathatóak és a kiugró pöttyök által jól rögzíthetőek a jelenetváltásoknál.
A rikító színű ruhák egyszerre hangsúlyozzák a szivárvány sokszínűségét (főként meleg színeket használva) és egy-egy alakon belül egyazon szín harmonizáló árnyalatait. A szemet gyönyörködtető jelmeztervezési bravúr Berzsenyi Krisztinát dicséri, aki többek közt a Bozsik Yvette Társulat jelmezei mellett a filmrendező Hajdú Szabolcs munkáihoz tervez rendszeresen ruhákat (köztük a legutóbbi, díjnyertes Bibliotheque Pascal megdöbbentő jelmezeit is). A babákra és bábokra hasonlító szereplők gyakran Réber László illusztrációit is megidézik, amihez hozzájárul az alkati szempontból koncepciózus színészválasztás, ez következetesen különbözteti meg gyerekek (kicsik vagy törékenyek) és felnőttek világát.
Kirobbanó erejű, mégis árnyalt egyéni teljesítményeknek és energikus csapatmunkának lehetünk tanúi. Krisztik Csaba Kockás Petije az egyórás előadás telitalálata, aki nem csupán a testnevelés órai jelenetet mozogja végig, hanem az egész darabon át teste minden izmával és porcikájával rosszalkodik: ugrabugrál, jön-megy, lendül-perdül, függeszkedik, csimpaszkodik kockás kantáros nadrágjában - nem véletlen, hogy a színpad fölötti körbefutható galéria elsősorban az ő terepe. Az állóképességi versenyben egyértelműen győzedelmeskedik, tornádó jellegű szele szinte a nézőtérig elér, s mindezt nemcsak tartani, de fokozni is képes. Nemtörődöm tekintetével olyan, kissé elcsépelt zenei választásokat is feldob, mint Demjén Ferenc és a Bergendy Együttes Iskolatáska című száma, amiben ugyebár Peti áll a ház előtt, és nem túl meglepő módon első iskolai napjának reggelén battyog. Mórocz Adrienn e.h. megállja a helyét a piros alapon rózsaszín pöttyös, harangruhájával ide-oda billegő Pöttyös Panni alakjában. Infantilis bájosságával nem marad el a többi lány mellett, nem érezhető azonban semmilyen mimikai vagy gesztikulációs többlet, amely egyéniséggé formálná az amúgy valóban egysíkú figurát. Mindez csak a többi szereplő kontrasztjában érzékelhető hiányként, akik viszont sodró lendületbe ágyazva építenek fel hol bábuszerűen üres, (felnőttesen) fegyelmezett tekintetet, hol pajkosan csillogó, virgonc gyereknézést. Boros Jutka szerepében Góbi Rita táncos remekel, aki mimikájával - még csak nem is a verbális megnyilvánulások rovására - viszi a pálmát: változatos arc- és hangszínjátéka a főszereplővel közös jelenetekben szinte ellenpontozásként működik. Mellette másik két lánytársa, Fülöp Tímea és Hasznos Dóra játéka "mindössze" jól alakított, de kiugrások nélküli teljesítménnyé halványul. Szemán Béla Tanító bácsija keménykalapban és kékes-zöldes színvilágú ruhájában is hivatott jelezni a Székely Szilveszter által megformált Bácskai Csibivel való tanár-diák párost. Székely szemüvegével, térdig húzott zoknijával folyton pedálozó jótanuló karakterén keresztül bizonyítja, hogy nemcsak a táncban rutinos. Horváth Zsuzsa nagymamaként finom, visszafogott bölcsességgel anyáskodik és felügyeli a csintalankodást, míg Vati Tamás óriás szemüveges ezermester Rónai Tamása a mindent megszerelő praktikum embereként segít a ház körül; emellett finoman, szinte észrevétlenül provokál: a lányokra alulról felfele pislogva kajánul csattogtatja zollstockját ki-be. A zöld összes árnyalatában pompázik jelmeze, egészében passzol az elején almafának beugró, kissé erotikusan lengedező lányok ruhájához. Gombai Szabolcs, mint egy pirosba szabott sportfelszerelési reklám robban be sípjával, hogy egy-két mosolygós, de nagyon akkurátusan szabályos tornaórát tartson. Hollywoodi mintára előadott, harcművészeti show-val kevert akciójelenetükben Gombai laza és lendületes idomárként irányítja a tornát.
A pasaréti diákolimpiát követően, ahol Kockás Peti az állathangutánzó versenyen nyekergő T-Rexként győz, az előadás nagy időbeli előreugrással zárul. A rendezés utolsó, kicsit indokolatlan gesztusaként a megkomolyodott, udvarló Petit látjuk, aki a kamaszlány Panninak csapja a szelet, majd Yonderboi ízig-vérig kortárs zenéjére a szereplők sűrű csillámszórással és szirupos heppienddel buliznak és búcsúznak. Ez a pár perc túlságosan elüt a korábban átélt vizuális élménytől, mégis megbocsátható egy alapvetően jól szervírozott előadásnál.
2010. október 9. 11:00 - Thália Színház, Arizóna Stúdió
Pöttyös Panni az iskolában - a Budapesti Őszi Fesztivál keretében
Szepes Mária Pöttyös Panni-sorozata alapján írta: Németh Ákos
Pöttyös Panni: Mórocz Adri e.h.
Imama, Panni nagymamája: Horváth Zsuzsa
Kockás Peti: Krisztik Csaba
Boros Jutka: Góbi Rita
Bácskai Csibi: Székely Szilveszter
Berkes Teri: Fülöp Tímea
Kovács Magdi: Hasznos Dóra
Tanító bácsi: Szemán Béla
Rónai Tamás: Vati Tamás
Tornatanár: Gombai Szabolcs
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Díszlet: Vati Tamás
Fény: Pető József
Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette


Krupa Zsófia
Fidelio
Hozzászólás
Elküldöm






























