Babszem Jankó

A Vojtina Bábszínház játszószínházának következő bemutatója egy apró, ám rettentő erejű kis fickóról, Babszem Jankóról szól. A történet színrevitelének megálmodója, Láposi Terka gondolatain keresztül megismerkedhetünk az előadás képi világával és rácsodálkozhatunk arra, hogy babszem szavunk milyen sokoldalúan jelenik meg magyar nyelvünkben.

Helyszín: játszószínház

Kezdőkép: kavicsok és kövek körében egymás mellett három, méreteiben hatalmas szék. Mögöttük, a tér közepén harangláb, benne üvegharang. A földön ládikókban, "bugyrokban", kövekben alszanak a tárgyak, várják, hogy életre keltsék őket. A terem falrészei fátyol minőségű gézzel béleltek, színük puhaságot, finom fakultságot, visszafogottságot idéz.

A muzsikus ide-oda sétál a nézőtéren, miközben halk, de vidám zenéjével teszi érzékennyé a teret.

A játszók - négy lány - bekísérik a gyerekeket, leültetik őket. Mozgásuk lágy, egy-egy mozdulat kecsesen ívelt, szinte táncolnak.

Két lány a gyerekekkel szembe egy-egy székre, a harmadik középre, a földre ül. A negyedik megáll a harangláb mellett. Nézik a gyerekeket, nem szólnak, csendben vannak.

A földön ülő lány halkan mondja: "De szép, de tetszik, ó, gyönyörű, de már mind valakié, sajátot szeretnék! Akkora is elég lenne, mint egy ütés tapló! Vagy mit bánom én, lehet még kisebb is, csak legyen!" - összezárja a tenyerét. Megigazgatja magát, megfésüli a haját, kötényt köt a derekára, majd seprűvel takarítani kezd.

A három másik lány a székek mögül furcsa hangzással, hangtónussal és különböző sebességgel elkezdenek mesélni: "Hajdanában danában, valamikor réges-régen, élt a világmindenség szélén egy idős házaspár. Az asszony takaros, szerette a rendet, főzött, varrogatott. Az ember szántóvetőként élte napjait, mindig a földön, a házuktól igen messze szántott, vetett, aratott."

Az asszony egyszer csak megáll a seprűvel, felsóhajt: "Ó én Uram, Istenem, csak egy akkorka kis gyermeket adj, mint egy máknyimák, holtomig mindig áldanálak érte! No, hallod-e ott fenn az égben?" Terveink szerint játékunk majd így kezdődik.

Babszem Jankót sokféle módon nevezik meséinkben. Hívhatják: Borsszemjankónak, Kökény Matyinak, Hüvelyk Matyinak, Bors Jancsinak, Bakarasznyinak, Pilinkónak, Máknyimáknak. A babszemség igen sok ismert tulajdonságot hordoz. Többek között: apró, szinte láthatatlan a termete, rendkívüli az ereje, rengeteget eszik, csak tejet iszik, furfangosan ravasz, csodás természetű, „láthatatlanná" tudja tenni magát, komikus és veszedelemmel járó kalandokba keveredik, szolgálatot keres, ökörfülbe mászik, de valamely állat gyomrába is lejut, csínytevő, ostora van, kendernyűvéskor múlt 16 éves. Egyik meseváltozatban "észlény"-nek is nevezik. Az "észlény" Solymossy Sándor néprajzkutató szerint repülésre kész gondolat, "szárnyatlan madár".

A nevében a bab-ság sem lehet véletlen. Nagyon izgalmas analógiákat fedeztünk fel a bab-bal kezdődő szavaink egy-egy jelentéstartományában. Babuskál - babázgat, kényeztet, babozás vagy babolás - babbal való jóslás, babrál - motoz, keresgél, babozás - pettyezés, tarkázás. A babvető a babbal és szitával jósló asszony, a bábsütő egy mézesbábos eszköz, a babszalma a bab kórója, a babhüvely kaccsa a babszár, de a babhüvelyt nevezik babtoknak is.

Népünk ismer egy madarat, melyet babukaként hív. A palócoknál a mestergerendát két oszlop tartja, melyeknek a neve: az asztaltól nem messze a boldoganya (a női viseleteket tartja), a kemence padkája szegleténél a bálvány (a férfiak a lószerszámokat akasztják ide) áll. A mestergerenda közepén lóg a babuka (bubuka, búbos) madár. Ez az ókortól fogva az aranymadár, a tűz és lélek madara.

Minden év május 6-án, Babvető János napján, vetik országszerte a hüvelyes növényeket, így a babot is.

Carl Jung azt mondja, hogy "magból megtestesülő lények vagyunk". S milyen furcsa és bölcs a magyar nyelv, mert ezt támasztja alá a szemtelen kifejezésünk, mely magtalan, meddő jelentéssel párosul, vagy a szemernyi, mely aprót jelent, illetve a szemes, hiszen ez magos, termékeny állapotot tükröz. De talán a legszembetűnőbb a magszem szavunk.

Olvasmányaim során találtam rá Solymossy Sándor tanulmányára (A "vasorrú bába" és más mitikus rokonai), melyben leírja, hogy a lelkek otthoni hüvelye a szibériai népeknél egy kisméretű, hüvelyknyi báb, ez a lelkek tartózkodási helye. Ezek durva faragású figurák, melyeknek a beleolvasott szerep ad jelentőséget, állandó helyük van a házban a bejárat mellett balra. A felöltöztetett bábok egyben a ház őrszellemei is - házi bálványok, lélekképzetek, szellembábok, lélekbábuk, hüvelyknyi szellemlények.

A színpadra állítás során e gondolatok mellett még egy volt számomra fontos: A növények egy kis csoportja közvetlen, direkt kapcsolatban áll Istennel vagy Jézussal. Érdekes összevetni a bab történetét, miszerint Isten tenyeréből származik, illetve Jézus az utolsó vacsora során mondott beszédével, amikor testét a kenyérrel, vérét a borral azonosította. A kenyér szentsége a búza szentségéhez társul: a búzán látható Jézus arcmása. A bab, és a kenyér alapjául szolgáló búza alapvető fontossággal bír a magyar paraszti táplálkozásban. Isteni eredetük, sőt az istenséggel való szoros, "testi" eredeztetésük a világ számos mitológiájában előforduló biogenezisre emlékeztet, ami az ehető növények isteni eredetét bizonyítja.

Bábjátékunk képi világát Földi Péter festőművész festményei ihlették. H. Szilasi Ágota művészettörténész szerint földi "csillaganyagból" született, fényhozó, a kozmikus és szellemi fény kapcsolatát teremti meg. Képeiből az élet és annak féltése árad, varázsképek ezek, melyek a lelkek közt hidat vernek.

Bodor Judit bábtervezővel egy olyan, viszonylag homogén teret képzeltünk el ennek a földre születni vágyó mákszemnyi Jankónak, amelyben a csodák és hétköznapi történések nem válnak szét egymástól, ahol nem a bábszínészek, a rítust-tevők, hanem a bábok jelképezik a legfelismerhetőbben a múlandóság és a titkokkal telt emberi élet szépségeit.

Vidám és komikus játékmegoldásokban szeretnénk végigkísérni e pirinykó gyermekember útját.

Szertartás tisztaságú mozdulatszínház, atavisztikus formákat megidéző bábok, mindenki testében megszólaló zeneiség az, amire e játékunk alkotói vágynak.

A zenét szerkeszti Pál Kata, Arany Zoltán, a mozdulatokat Magi Kriszta komponálja, a bábokat és a teret elkészíti, megfesti Bodor Judit, Ferenczi Viki, Nádasiné Szegedi Éva, Kiss Antalné, Molnár Gábor és Molnár Tamás. Játsszák: Barkó Réka, Magi Kriszta, Csorba Vad Réka, Sőrés Róza, muzsikál Arany Zoltán.