A Vojtina Bábszínház Bábosházi Figyelőjéből

Meseország vándorai a Vojtina Bábszínházban

A fogvacogtató hideg téli napokban mogorván húzzuk össze magunkon a kabátot, miközben a nemrég elmúlt, napfényes ősz után vágyakozunk. Milyen sok színben pompáztak akkor a fák! Bábosházunk palettája is újabb színekkel gazdagodott ebben az időszakban. Két vándor járt erre pemzlivel és festékes bödönnel. Egyikőjük Fabók Mariann bábszínész, aki egyszemélyes előadásaival melengette meg a szívünket.

Fabók Mariann

"Jól tanuló kislány voltam, de igazából minden csínytevést kedvelő, tiszteletbeli fiú. Grundépítés, gyümölcsszedés, viráglopás, fáramászás... minden érdekelt. De a nyilvános szerepléseket sokáig messze elkerültem. Nem mertem a Mikulás színpadi zenekarába se beállni egy iskolai látogatásán, pedig minden gyerek, aki ott rázta a csörgőt, csokit kapott. S abban az időben csokiért szinte bármire képes voltam.

Aztán édesanyám gondos tanítgatása közepette feloldódott bennem ez a görcsös félelem: megszerettem a versmondást, mesék - történetek tolmácsolását. Sőt, felső tagozatos koromra egy színjátszó csoport tagja lettem, ahol úgy magamba szívtam a játék szeretetét, hogy attól fogva végérvényesen minden porcikám csak a színházért remegett.

Életemben egyszer eregettem örömkönnyeket, amikor kiderült, hogy vágyott iskolám, a Színművészeti Egyetem első rostáján átjutottam. (Csodálatos érzés az örömkönny: csurog a szemedből a sós víz, s közben egyáltalán nem szorít a torkod.) Aztán hamarosan eregethettem igazi könnyeket is, amikor kiderült, a második rostán kiszóródtam. Végtelenül elkeseredtem. Sokszor van úgy, hogy azt hisszük, elfogyott előttünk az út, megrekedtünk, és sehogy sem sikerül a vágyott célunkat elérni. Pedig a Jóisten csak csavarint egyet a haladási irányunkon, s olyan fontos ajtókat nyit meg előttünk, amik egész életünket meghatározzák. Így került életembe a bábozás. Belódultam a budapesti Kolibri Színház bejáratán, s ki se jöttem három évig. Itt jól elsajátítottam a bábozás sok fortélyát, amit az ezt követő négy évben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tovább gyarapíthattam. (Egyik Szilveszter éjszaka megsimogattam a bejáratának kilincsét, fohászkodtam az Úristenhez, s következő évben bejutottam hőn áhított iskolámba.)

A hosszú tanuló évek után végre munkához láthattam: a Miskolci Nemzeti Színház színésze lettem. Gyönyörű feladatok vártak itt rám. Rengeteg szép szerepet játszhattam/ játszhatok itt estéről estére. De tudjátok: 'amit/akit egyszer megszelídítesz, azért felelős leszel'. Egy pillanatra sem felejtettem el a bábozás, s a történetmesélés gyönyörűségét. Nem is olyan régen megalakult saját vándor bábszínházam: Fabók Mancsi Bábszínháza. Apák, nagyapák, szépapák, s azok nagyapjainak örökét mesélem az országban mindenfele, ahová meghívást kapok. Segítségemre van ebben Gizi nevű fehér automobilom, aki készségesen elszállít bárhová.

Így tehettem látogatást Debrecenben is. Talán láttátok is a Székely menyecske meg az ördög című előadást... Ha nem, még találkozhatunk, mert én fehér paripámmal mindig csak járom a világot, kutatom, s továbbadom régi kor embereinek kincses történeteit."

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG