A Vojtina Bábszínház Bábosházi Figyelőjéből

Darvas Benedek, Meseország vándora

Darvas Bence a debreceni Vojtina Bábszínház Hamupipőke és A farkas és a hét kecskegida című előadásainak zenéit készítette. A komponista így mutatkozott be a debreceni közönségnek.

"Budapesten születtem. Anyukám matematikatanár, apukám zeneszerző. Akkoriban szinte mindenki tanult valamilyen hangszeren, anyukám is zongorázott, otthon sokat muzsikáltunk együtt. Már kiskoromban eldöntöttem, hogy zenész leszek, főleg zeneszerző. Vagy énekes vagy filmrendező vagy színész vagy inkább 'feltaláló'. Szüleim beírattak a zeneiskolába (Tóth Aladár Állami Zeneiskola) zongorázni. Hamar rájöttem, hogy jobban szeretek saját zenéket kitalálni, mint mások darabjait gyakorolni, ezért a zenei középiskolában (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium) már zeneszerzést tanultam, és a Zeneakadémián (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) végeztem, így lettem zeneszerző. Hamar színházakhoz kerültem, ahol színdarabokhoz írtam zenéket, és az előadásokon is közreműködtem különféle hangszereken. Észrevettem, hogy a színház egy nagyon érdekes játék, mert ott egyszerre lehetek muzsikus és szereplő, de bizony még 'feltaláló" is. Mert mikor üres a színház, és próbálják a darabot, sokszor van úgy, hogy megáll a próba, megakad a színész, és a rendező rám néz, hogy: 'na ide kéne kitalálni valamit, itt hiányzik még valami nemtudommi', és akkor a 'feltaláló' felnéz a plafonra, gondolkozik egy kicsit, és játszik valamit a zongorán, amitől továbblendül a játék, mert néha csak a zene tudja elmondani azt, amit szóban nem lehet. Így lettem végül 'feltaláló' is... Azóta sok pesti és vidéki színháznak írtam zenét, köztük két operát is, ahol a színészek végigéneklik a darabot. A Parasztopera és a Gyévuska a mai napig látható. Ezekre vagyok a legbüszkébb, mert másfél óra hosszú zenét megírni nagyon nagy munka. Hónapokig hosszan, kitartóan dolgoztunk rajta.

Legelső munkámat a Budapest Bábszínházban kaptam. A bábdarabok szólnak gyerekekhez vagy felnőttekhez, de van, hogy gyerekekhez és felnőttekhez is. A zene is ilyen. Sőt még inkább ilyen. Könnyebben eljut a szívekhez, kortól függetlenül.

A Hamupipőkében a zene a hangulatokat, érzelmeket színesíti a mese más-más részleteiben. Ezeket a színeket szoktuk Kuthy Ágival, a rendezővel megbeszélni. Gyakran a próbák alatt derül ki, hogy mennyire illik a zene a játékhoz, és hogyan idomul a játék a zenéhez. Van, hogy változtatni kell a zenén ott, ahol az nem működik annyira. Az is előfordul, hogy a játék változik a zene hatására.

Távolabbi terveim, álmaim mostaniak. Mint muzsikus, az tesz boldoggá, ha a zeném téged boldoggá tesz."

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG