Budapest Táncszínház - Egyszer volt Budán kutyavásár

Mátyás és a kutyák

A reneszánsz kor sokszínűsége, életigenlő, humanista felfogása a mesék idealizált világán keresztül a gyermekek számára is megközelíthetővé, átélhetővé válik. Ezt ismerte fel Földi Béla, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, akit a Reneszánsz Évhez kapcsolódó koreográfiájában az egyik legismertebb Mátyás-mese, az Egyszer volt Budán kutyavásár ihletett meg.

A koreográfus számára nem idegen feladat a legkisebb korosztálynak szóló előadások színpadra állítása, hiszen az általa irányított együttes nyugat-európai mintára, 1991 óta időről időre ifjúsági és gyermekelőadásokkal is jelentkezik. A Holle anyó, a Diótörő, az Alice Csodaországban és a Pinokkió sikere után Földi Béla úgy érezte, adós maradt egy magyar mese feldolgozásával, és igazságos uralkodónk megkoronázásának közelgő évfordulója arra késztette, hogy megalkossa saját, táncban elmondott reneszánsz meséjét – az eredeti irodalmi szövegváltozatok alapján.

A Mátyás király furfangos és tanulságos történeteit megörökítő, gazdag mesevilág valóságos kincsesládaként tárult a rendező-koreográfus elé, melynek egyik legcsillogóbb darabjára esett a választása. Az alkotót a történet vizualizálhatósága és a cselekmény fordulatos kibontásának lehetősége ragadta meg. Felhasználva a Művészetek Palotájának kiváló színpadtechnikai adottságait, gazdagon világított színpadképekkel (Nasser Hammadi és Földi Béla tervei), látványos jelenetekkel, hatalmas méretű vászonfestményekkel idézi meg a Mátyás-korabeli Magyarországot. Az előadás viszont nem törekszik a kor pontos, korhű bemutatására, csakúgy, mint a realista ábrázolásra sem. A koreográfus célja az volt, hogy mai perspektívából teremtse meg a reneszánsz hangulatot. Ebben segítségére szolgálnak a pazar jelmezek és díszletek is, melyek Molnár Zsuzsa fantáziáját dicsérik.

Az előadásban ellenpontként jelenik meg az udvari és a paraszti élet kettőssége, mely a zenei stílus és a mozgásanyag változásában is felismerhető. A vár a virágzó reneszánsz kultúra szimbóluma, lantszóval és udvari táncokkal; míg a piactér forgataga népi kultúránkat eleveníti meg. A mesékben sokszor álruhát öltő király e két pólus között áll, aki egyszemélyben képviseli a társadalmi hierarchiában, egymástól oly távol eső két réteget. Mátyás alakja egyfajta híd, amely összekapcsolja a reneszánsz és népi kultúrát.

A darab központi szereplői kétségkívül a kutyák. Az állatokat alakító táncosok sajátos, humorban gazdag mozgása nemcsak a gyerekek tetszését nyeri el, hanem az idősebb generáció elismerését is kivívja. A sokrétű előadásban mindenki megtalálhatja, ami számára érdekes: amíg a gyerekek önfeledten belemerülnek a mese hömpölygő áramába, addig a virtuóz technikával táncoló együttesben, az összetett tánctudást, magas technikai felkészültséget igénylő elemsorokban és mozdulatokban gyönyörködhetnek a nagyobb testvérek és a szülők. Bár a színházterem méretei miatt nem alkalmas arra, hogy az alkotók alkalmazzák a gyermekelőadások interaktív játékstílusát, a gyerekközönség nem kis örömére azért néhány „kutyus” mégis a nézők sorai közé "szabadul", ahol a kis színházrajongók meg is simogathatják a deszkákon látott kedvenceiket.

Az AnselManók zenei aláfestése szervesen illeszkedik a Molnár Zsuzsa és Földi Béla által megírt táncforgatókönyv etapjaihoz. A dinamikusan felépített előadás legmozgalmasabb jelenetei a piactéri jelenetek, ahol a bonyodalmas pillanatok, a vidám kalamajkák zajlanak, és a gazdag mozgásanyagú csoporttáncok teszik maradandóvá a látottakat. A történet követését – a Földi Bélával régóta együtt dolgozó, magyar hangként szinkronizált filmekből ismerős színész – Boros Zoltán segíti, aki láthatatlan narrátorként a háttérből azon a nyelven igazgatja szavaival a mese folyamát, ahogyan Mátyás udvarában beszéltek. A reneszánsz miliő gyermekszemmel is meglátható, mesésen varázslatos világa tárul elénk a Budapest Táncszínház jóvoltából, amelyet érdemes megtekinteni, hiszen csak egyszer volt/van Budán kutyavásár!

(2008. október 1. 10:30, 15:00 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Egyszer volt Budán kutyavásár - Mátyás király meséi - a Budapest Táncszínház előadása; zene: AnselManók, D-j.: Molnár Zsuzsa, Kor., rend.: Földi Béla)

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG