Premier: A hattyúk tava

Az orosz romantikus zeneköltő dallamai hangzanak fel A hattyúk tava című bemutatón, október 8-án este, a Budapest Bábszínházban.

A muzsika Csajkovszkijé. A történet sem lesz ismeretlen azoknak, akik operaházi színpadon találkoztak (hatvan esztendeje a magyar közönség is megteheti) a szerelembe eső herceggel, akit a hajnalonta hattyúvá varázsolt Odett bűvöl el, s a hasonmásként megjelenő Odília téveszt meg. De a titkot rejtő tónál nem lesznek tütüben spiccelő balerinák, nem változnak fehér tollú, kecses madarakká.

Balázs Zoltán

A mesének nem egy változata született már, népmeseként is járt szájról szájra, tollforgatók tettek hozzá, vagy vettek el belőle. Az álom és a valóság, sőt az élet és a halál mezsgyéjén jár a sugallatos költőiségű mese, amelyet most Góczán Judit írt bábszínpadra. A rendező Balázs Zoltán keze alá, akinek bábszínházi munkássága mindegyre gyarapodik, - a Faust-előadás után - e színházban is, a színiegyetemen is. E járatlan utat felderítő interpretációt koreográfusként Szöllősi András is segíti mozgás-kompozíciókkal. Az „év díszlettervezője" címet tavaly elnyert, huszonéves Polgár Péter a puritán ízlésű díszletet, a szintén fiatal Horányi Júlia a jelmezeket igazítja a filozófiai tartalmak felé mutató játékhoz.

A bábtársulat színe-java adja talentumát az előadáshoz, amelynek legfőbb „játékszere" a legyező - ha úgy tetszik: mindentudó bábja, animált tárgya. A szereplőgárda élén, annak "doyenjeként" Blasek Gyöngyi áll, aki kulcsszereppé emeli az Öregasszony alakját. A herceg alakjában mutatkozik be Hoffer Károly azon bábszínész-növendékek közül, akik ezúttal csatlakozhatnak a jeles bábkompániához. Odettet a szintén egyetemista Makra Viktória játssza, Radics Rita mellett. Amint Odíliát is ketten alakítják Karádi Borbála és Rusz Judit személyében. Az ellenlábas Rőtszakállt Pethő Gergő adja, az anyakirálynőt Papp Orsolya, az udvarmestert Kemény István, a bolond szerepén osztozik Bánky Eszter, Tatai Zsolt és Márkus Sándor e.h., akinek osztálytársa, Szolár Tibor pedig Benót kelti életre.

Az ígéretes premier a társulat azon előadásainak sorába is illeszkedik, amelyek klasszikus zenére születtek (mint A csodálatos mandarin, A fából faragott királyfi, A varázsfuvola, a Petruska vagy a szintén Csajkovszkij által fémjelzett Diótörő).  E bábelőadás mindazokat várja, akik legalább hatodik esztendejüket betöltötték, és fogékonyak a határtalan fantázia játékaira.      

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG