Premier: Éljen Kinoppió

A zalegerszegi Griff Bábszínház társulata a mesejátékot Pinczés István rendezésében mutatja be október 21-én.

Carlo Collodi klasszikus meséjéből Upor László írt új változatot, amelyet első alkalommal a debreceni Vojtina Bábszínház társulata állított színpadra. A zalaegerszegi előadás annyiban hasonlít az ősbemutatóhoz, hogy a szerepeket mindkét helyszínen élő szereplők játsszák - mondta a próba szünetében Upor László, aki első alkalommal nézte meg a készülő produkciót. Meglátása szerint a történetet sokféle rendezői, dramaturgiai eszközzel, látványos elemekkel mutatják be Zalaegerszegen.

Carlo Lorenzini (írói álnevén Carlo Collodi) 1883-ban írta meg Pinokkió kalandjait, a színházat azonban a "valóságos", jelenlegi világban élő közönségnek kell játszani - érvelt Upor László. Az eredeti könyvben sok minden "porosnak, elavultnak, didaktikusnak" tűnt számára, és mint fogalmazott, a tanulási folyamatról is mást gondol, mint az olasz szerző. A büntetés-jutalmazás helyett inkább azt emelte ki, hogy okulni tudunk ugyan a hibákból, ha el akarjuk kerülni a csapdákat, de bármikor más kelepcékbe is beleeshetünk. Így "működik" Kinoppió sorsa is, aki az alkotójától, Dzsepettótól hallja Pinokkió történetét, és ezzel a kis tudással felvértezve azt hiszi, hogy őrá már nem leselkednek újabb veszélyek, de majdnem ugyanazt az utat járja végig, mint elődje. A történet átfedi Carlo Collodi meséjét, a fő kalandok megvannak, ami azonban a 21. századi történetben több, az a tanítási szándék - erősítette meg Pinczés István. A "tanmese" áttételes módon benne van a darabban, és a színházi alkotók is arra szeretnék bíztatni a nézőket, hogy legyenek jobb emberek, kerüljék el a veszélyt, jobban oldják meg a konfliktusokat és találják meg a kulcsot a saját életük problémáira.

Pinczés István szólt arról is, hogy rendezőként nagy kihívást jelent színpadra vinni Upor László első darabját, megvalósítani a szerző által leírt álomvilágot. A Kinoppió izgalmas, fantáziagazdag mű, de dramaturgiájában, nyelvezetében is eltér a hagyományos daraboktól. A furcsa szójátékoknak, asszociációs, vargabetűs, képzettársításos mondatoknak például semmi köze sincs a köznyelvhez, valójában közelebb áll a költői, kitalált, művészi nyelvhez. Ugyanakkor kicsit "hasonlít a gyereknyelvhez is, amikor még nem rakják ki a névelőket, nem ragoznak, csak a tőszavakat ejtik ki" - fejtette ki Pinczés István.

Upor László szerint a gyerekeket - és a gyereklelkű felnőtteket - magával ragadja dallam, a ritmus, a színpadi szituáció, még akkor is, ha egy-egy "kifacsart" kifejezést nem is tudnak pontosan megérteni.
A rendező összegzésként elmondta; a szerző olyan sok adalékot tett az eredeti Pinokkió meséhez, ami próbára tette az alkotók fantáziáját. Minden jelenetben olyan színészmesterségbeli, bábanimálási, technikai - mint például diavetítés, kamerával való projektoros játék - lehetőségek vannak, amik még izgalmasabbá, látványosabbá teszik az előadást. Elsősorban nem bábok, hanem élő színészek játszanak; a darab végén - miután Kinoppió hihetetlen gesztussal saját végtagjait ajándékozza nekik - megelevenednek még azok bábok is, akiket gonosz Carramba rabolt el Dzsepettó műhelyéből. A címszerepben Szilinyi Arnoldot, Dzsepettó szerepében Farkas Attilát láthatja a közönség, a főbb szerepeket Benkő Zsuzsanna, Hettinger Csaba, B. Szolnok Ágnes, Báthory Gábor, Medgyesi Anna és Balázs László játssza.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

 

 

 

 

Bóbita címmel gyerekprogram-magazint indított a Fidelio Média

Az új kiadvány elsősorban a gyerekes családoknak segít ajánlataival a szabadidő hasznosabb eltöltésében.

 

Kiemelt cikkeink

Komlós Péter: "A legfontosabb a műismeret volt"

Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ

Köteles Géza: "Puccini tökéletes zeneszerző”

Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ

Papíron már össze is olvadt?

Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

A nőiség áll a MÁNE új bemutatójának középpontjában

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A Mihályi Gábor által rendezett Hajnali Hold című új előadás premierje június 7-én lesz a Hagyományok Házában.

Új keretek között folytatja a Fidelio

könyv

A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG