Nem értem a hozászólásodat: Bartók két zongorára és ütő(hangszere)kre komponált Szonátáját a köznyelvben kétzongorás szonátának hívják, és az 1937 nyarán írt darabot 3 évvel később átírta két zongorára és zenekarra, amit aztán Concerto két zongorára és zenekarra címmel látott el.

Meg kellett volna talán nevezze az ütösöket (kettő elég az ütőhangszerekhez)? Hasonló műveknél nem szokás. A Hungaroton Kocsissal és Ránkival készített lemezén jóval kisebb betűvel szerepel a két ütős ütős neve, Cser Gusztávé és Rácz Zoltáné. Utóbbi Holló Auréllal is közre szokott működni a darab előadásában.

Az alábbi videón az ütőhangszerek is megismerhetők egy kitünő előadásban.

Az ütősök összesen hét hangszeren játszanak:

üstdob, pergődob, triangulum, cintányér és  xilofon, tam-tam (gong), nagydob.

Hú de szép lesz az a Szonáta!

"Marouan Benabdallah barátommal az előzetes tervek szerint Bartók két zongorára komponált szonátájat fogjuk előadni."

Remélhetően ez a mondat ismét a hozzáértő újságírás gyöngyszeme és nem a művész feledékenysége. Mindenesetre illene javítani ...

"- Magyarországon óriási hagyományai vannak a Liszt-játéknak, szinte minden jelentős zongorista repertoárján kitüntetett helyen szerepelnek művei. Fiatal zongoristaként hogyan lehetséges „szóhoz jutni": olyan darabokkal, amit mások nem, illetve keveset játszanak, vagy épp fordítva, a közönségkedvenc művekkel?

- Lehet, hogy a válaszom kissé kiábrándító lesz. Úgy vélem, manapság egy valaminek van jelentősége a magyar koncertéletben (is): kinek, milyen kapcsolatai vannak, milyen segítő kezeket mondhat magáénak. Sajnos jó néhányszor tapasztaltam ezt, és nagyon elkeserít ez az állapot, ami csak egyre rosszabbodik. Az a néhány előadó, akik rendszeresen, a menedzsmentjüknek hála, igen gyakran megjelennek a médiában s a koncertéletben, számos igen tehetséges, bizonyos esetben tehetségesebb művészt szorítanak háttérbe. Alig van néhany olyan, általam nagyra tartott művész, akiknek még mindig a művészi teljesítmény a fontosabb."

Ebből fakadnak tennivalók...