Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"
Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ
Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA
Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.
Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ
Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ
A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ
Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. május 24.
Bukarestben rendezik 2013 májusában meg a 20 éves hagyományokra visszatekintő, 10 000 euró összdíjazású megmérettetést.
Az augusztus végi kurzusra, melyen Luis Fernando Pérez spanyol művész asszisztenskedik majd, június 30-ig lehet jelentkezni.
A galéria a pályázatra beérkezett műalkotásokból kiállítást rendez, a beadási határidő június 15.
A galéria a pályázatra beérkezett műalkotásokból kiállítást rendez, a beadási határidő június 15.
Nagyszerű volt a kis Devich tegnap a MüPában! Jó látni ilyen ilyen tiszta arcokat, hallani ilyen tiszta játékot!
tényleg nagy bach-játékos lesz, ha lehet, a Dohnányinál még jobb volt a ráadás. nagy leakalap!! :-)
Bizony, a nagypapa vére nem vált vízzé!
A műismertetés szövegét javítottuk, az észrevételt köszönjük.
A Dohnányi-mű címét illetően azonban a kifogást nem érezzük jogosnak: a(z eredeti) mű értelmezése, de a szerző életútja szempontjából is nagyon fontos adalék, hogy milyen nyelven "gondolta el" az alkotó. A cím jelentése és annak nyelvi beágyazottsága (azaz hogy a németajkú közönség számára olyan a hatása, mintha magyarul Koncertdarab volna a címe) más kérdés. Ennek érzékeltetésére a zárójelben közölt magyar fordítás a megfelelő megoldás - ezzel utólag ki is egészítjük a cikket.
" Az egyetlen tételből álló nagyszabású kompozícióban könnyű felismerni a klasszikus versenyművek háromtételes szerkezetét, első szakaszában pedig egy rafinált és nagy várakozást keltő szonátaformát."
A javítás jogos. Megpróbálok intézkedni.
Köszönettel
Természetesen aranyos ez a remekül játszó kis srác! (a www.szentistvan.hu nyitólapján egy korábbi képe jelenik meg). Sok sikert!
Gratulálok a felmenőknek és a tanároknak is!
A Dohnányi mű címe természetesen: Koncertdarab, csakhát a megírásakor Bécsben élt szerző németül írta a címet az osztrák kiadó részére. Ha hivatásom lenne a zene, minden olyan műnek a címét magyarul írnám le, amelyben a szerző semmi különösebbet nem akart megnevezni. Tehát: a kicsi az legyen kicsi, a zene pedig zene, a tenger az tenger, a keringő keringő stb. Feltéve, ha magyar olvasóknak, hallgatóknak említünk egy művet. Furcsa hallani a műsorvezetőktől, kritikusoktól ezen egyszerű szóhasználati mód keverését, mert egyfelől nem azt mondják pl., hogy Eine kleine Nachtmusik, hanem azt, amit Mozart is akart, amikor csupán egy kis éji zenét írt, vagyis semmi mást, így Egy kis éji zene a neve, helyesen. Vagy az ismert Britten-mű, a Simple symphony vagy szimfónia, holott az is csak egy Egyszerű szimfónia. Liszt Ferenc műveinél aztán számtalan példa van arra, mikor kell Sposalizio címmel említeni a művet, és mikor kell A Villa d'Este szökőkútjai címen bemondani vagy leírni az eredeti Les jeux d'eaux à Villa d'Este helyett.
Molnár Szabolcsnak a Dohnányi op. 12-es Koncertdarabjáról írt ismertetéséből kimaradt két szó, amit beleferdítettem, hogy érthető legyen:
" Az egyetlen tételből álló nagyszabású kompozícióban könnyű felismerni a klasszikus versenyművek háromtételes szerkezetét, első szakaszában pedig egy rafinált és nagy várakozást keltő szonátaformát."
Devich Gergő előadása a BFZ-vel. A videón jól szerepelnek az adatok, de a megjelenő cím hibás (Chr. Bach, gordonakverseny kétszer is :-( Mindenesetre: a versenyműnek időben kb. a felét kitevő lassú tételt nagyon szépen játssza DG, vagyis molto espressivo!