Lehet, hogy "félre kéne már tenni ezt a Kodály országa maszlagot", és az is lehetséges, hogy egy ekkora tehetségeket felnevelő országban nem fordítanak elég figyelmet a zeneoktatásra, de ennek a Himnusz énekléséhez semmi köze nincs. Mindenkinek belső indíttatásának kéne lennie az első számú nemzeti énekünk "dalolása"- nem énekóra függő. Szomorú, hogy egyre kevesebben érzik fontosnak, és hogy kezd elterjedni az a felfogás, hogy érezze magát az rosszul, aki véletlenül kötelességének érzi kifejezni (legalább a Himnusz éneklésével) a nemzethez való tartozását!

Az pedig, hogy a belga kultuszminiszter nem tudja a belga himnuszt, nem az egész nemzetet minősíti- bár igencsak elszomorító-, mindenkinek a maga szégyene az effajta tudatlanság.

Tény, hogy a zenekartól várható lett volna színvonalasabb előadás, a koncertet mégsem nevezném "üresnek". Voltak szép pillanatok, bár igencsak zavaró volt mind a pontatlanság, mind pedig az intonációs problémák sorozata.

Lehetséges, hogy az összegyűlt közönség nagy része csak azért volt ott, hogy megmutassa ország-világnak milyen befolyásos társadalmi körökben mozog, erről nem tudok nyilatkozni...

Mindenesetre egy kritikaírónak az a feladata, hogy az általa bírált eseményről átfogó képet adjon azoknak akik ott voltak, s mindazok számára is, akik nem tudtak részt venni az adott rendezvényen. Persze a véleménynyilvánítás szubjektív, nem fog mindenkinek tetszeni a beszámoló, ez el sem várható. Mindenesetre át kell gondolni: az, hogy valaki leírja a véleményét, plusz több oldalról megvizsgál egy kérdést valóban üres eredményt hozna?

A cikk leghosszabb bekezdése foglalkozott azzal a badarsággal, hogy Kodály országában a közönség nem "lépett be" a Himnusz éneklésével. Félre kéne már tenni ez a Kodály országa maszlagot. Kodály országában heti 1 énekóra van, zeneirodalmat csak szakirányú középiskolában tanítanak, a zeneiskolákat a kormányok pártszínektől függetlenül sanyargatják, ésatöbbi. Európa országaiban általánosan nem szokás "belépni" a himnuszukra. A belga kultuszminisztert megkérte egy újságíró, hogy énekelje el a belga himnuszt és rákezdett a Marseilles-re.

Sajnos a cikkből nem derült ki a karmester kínos középszerűsége, a széteső tempók, a zenekari összezuhanások sokasága, amiket Claus Peter Flor elképesztő nagyképűséggel kezelt. S főleg nem derült ki, hogy mindez mennyire méltatlan volt a Tavaszi Fesztivál eseményéhez és Zimányi Zsófia búcsújához.

Az előadás éppen olyan üres volt, mint a reprezentálásra és a koncert utáni fogdosásra összegyűlt nagyszámú közönség - és ez a koncertbeszámoló.