Megmérkőztek a konzis zenekarok

A szombathelyi és a pécsi, valamint a Szent István konzi zenekarai győzedelmeskedtek a VIII. országos zenekari versenyen.

 

A 2012. február 4-én a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI által rendezett verseny célja a "konzis" növendékekből álló különböző zenekari formációk munkájának, eredményeinek bemutatása, a zenekari muzsikálás gyakorlatának erősítése. A szakmai megmérettetés mellett tehát a tapasztalatcserét is szolgálta a rendezvény, melyen külön értékelték a kamara- illetve szimfonikus zenekarokat, valamint a fúvósegyütteseket. A két kategóriában összesen tizenegy zenekar mérette meg magát, a budapesti szakközpiskolák mellett a pécsi, szombathelyi és debreceni konzik képviseltették magukat. A verseny zsűrijének elnöke Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, tagjai Dohos László Liszt-díjas karnagy, valamint Popa Péter, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének főtitkára voltak.

A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola fúvószenekara a Vajdahunyad-vár udvarán, vezényel Makovecz Pál (fotó: Kakuszi Zoltán)

A vonós-/szimfonikus zenekar kategóriában megosztott első díjjal ismerte el a Paulik Ákos vezette szombathelyi Savaria Kamarazenekar és a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola vonószenekarának (karmester: Murin Jaroszláv) produkcióját, a harmadik díjat pedig a budapesti Bartók konzi szimfonikus zenekara (karmester: Bolyky Zoltán) kapta. A fúvósok között kiegyenlítettebb volt a mezőny: az első helyezést a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola fúvószenekara (vezényelt: Makovecz Pál), a második díjat a Bartók konzi Fúvószenekara (karmester: Kiss Zoltán), a harmadik helyezést pedig a Szilágyi Lajos által irányított Pécsi Művészeti Symphonic Band vihette haza. Karmesteri különdíjban Záborszky Kálmánt részesítette a zsűri. Gratulálunk!

 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

WAMP pop-up store a MOM Parkban

Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG