Nemzetközi zenei ifjúsági tábor Pécsett

A Pécsi Ifjúsági Központ immáron negyedik éve szervezi meg a „European Start" című nemzetközi zenei ifjúsági tábort.

A 2010. október 23-31. közötti rendezvényre az eddigi magyar, osztrák, román, belga és finn résztvevők mellé idén német és szlovák fiatalokat is várnak.
A szervezők a fiatalok kiválasztásakor továbbra is törekednek arra, hogy amatőr zenészek legyenek, illetve valamilyen formában a zene területén tevékenykedjenek, hiszen a projekt közös nyelve továbbra is a zene. Ez az eddigi tapasztalatok alapján sikeres együttműködést tesz lehetővé, mindamellett a különböző kultúrák megismerését is segíti.

Idei a „European Start" fő témája a szegénység és a társadalmi kirekesztés. A szervezők célja, hogy a részvevők felismerjék e problémakör jelentőségét és a személyes cselekvés fontosságát.
A munkamódszer idén is az egymás kultúrájából való felkészülés, a közös kreatív tevékenység, amely a nem-formális oktatás, nevelés eszközét alkalmazza. A fiatalok egy adott gondolatmeneten belül önállóan, kreatívan bonthatják ki és ütköztethetik tapasztalataikat. A szervezők speciális foglalkozások keretében teszik érzékletessé a fő prioritás köré épülő problémákat, és olyan megoldásokat kerestetnek a részvevőkkel, amelyeket aztán saját közegükben a látottak és hallottak alapján tovább tudnak adni.

 

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

WAMP pop-up store a MOM Parkban

Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG