Pályázat képzőművészeknek

A kiíró a Budapesti Francia Intézet, a lebonyolító pedig a KÉK - Kortárs Építészeti Központ. Az intézet épületének 20. évfordulójára nyíló kiállításhoz keresnek művészi szempontokat. Leadási határidő 2012. február 6. 14:00 óra.

A Budapesti Francia Intézet a Fő utcai otthonának 20. évfordulóját ünneplő kiállítást 2012 áprilisában nyitja meg Dunai kilátások címmel, amely az épület tervezését, építésének körülményeit, funkcióváltozásait, a városlakók és a szakma általi fogadtatását mutatja be. A kiállítás szervezői az épület köszöntésében, illetve a róla szóló reflexióban művészeti nézőpontokat is érvényesíteni szeretnének, ezért a kiállítási projekt részeként közösségi művészeti pályázatot írnak ki. A pályázatra olyan, az épület által inspirált, az épületben, illetve az épület külső felületén megvalósuló ideiglenes művészeti beavatkozások tervét várják, amelyek az épülettel, annak fizikai tereivel, építészeti szellemiségével, kulturális feladatával vagy kultúrpolitikai jelentőségével, a budapesti kontextushoz való viszonyával, illetve más aspektusaival foglalkoznak.

KÉK és Francia Intézet képzőművészeti pályázat (Google Earth, rakpart)

Bővebb információ: http://kek.org.hu/fi20/palyazat/

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

WAMP pop-up store a MOM Parkban

Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG