Vonósnégyesek kerestetnek!

2012. január 31-ig lehet jelentkezni az I. Nemzetközi Végh Sándor Vonósnégyes Versenyre.

Végh Sándor születésének 100. évfordulójának kapcsán a NEFMI Kulturális Államtitkársága, a Zeneakadémia, a művész családja és tanítványainak kezdeményezésére megrendezendő nagyszabású rendezvénysorozat keretében 2012. június 4-11. között vonósnégyes-versenyt szerveznek.

Végh Sándor projekt

A verseny négy fordulóból áll: a DVD-n beküldendő demo felvételek alapján kiválasztott együttesek az első fordulóban Haydn, Mozart, Beethoven és Schumann kvartettjei közül választhatnak, a II. fordulóban fúgák és 20. századi darabok kerülnek terítékre. A III. forduló penzuma a 2011-es UMZF zeneszerzőverseny győztese, Tornyai Péter erre az alkalomra komponált műve és egy romantikus vonósnégyes, végül a döntőben - ahová csak négy kvartett juthat be - a Végh Quartett repertoárjának klasszikusai: egy kései Beethoven-vonósnégyes és egy Bartók-vonósnégyes közül választhatnak versenyzők. Az egyes fordulók kötelező és választható műveinek pontos listája megtekinthető a verseny honlapján. A közönség számára a fordulók ingyenesen látogathatók, és minden forduló egyenesben lesz követhető a http://www.veghsandor.com/ weboldalon.

A díjak a verseny nehézségéhez mérten bőkezűek: a győztes kvartett jutalma, a Végh Sándor Díj 20.000 Euróval (árfolyamtól függően több mint hatmillió forinttal) jár, a 2. díj 12.000€, a 3. díjazott 8.000€-val gazdagodhat, a különdíj/közönségdíj pedig 1000€. A pénzdíj mellett a legjobbnak bizonyuló vonósnégyes tagjai magyar, osztrák, német és olasz impresszáriók által szervezett hangversenykörutakon vehetnek részt.

A tekintélyes nemzetközi zsűriben Végh Sándor legjobb magyar és külföldi tanítványai - Arvid Engegaard (Engegaard Kvartett, Camerata Salzburg); Gerhard Schulz (Alban Berg Kvartett); Valentin Erben (Alban Berg Kvartett); Stephan Goerner (Carmina Kvartett); Johannes Meissl (Artis Kvartett, ECMA); Rados Ferenc (zongoraművész, ZAK); Rolla János (hegedűművész, ZAK) - is helyet kapnak. A grémium elnöke Keller András (Keller Kvartett, Concerto Budapest - képünkön). A hegedűművész-karmester mesterére emlékező, archív felvételekkel illusztrált videointerjúnkból megismerhető gondolatait nemcsak a jelentkezők, hanem az érdeklődők figyelmébe is ajánljuk.

Keller András (fotó: Végh Dániel)

A jelentkezés feltételei:

- a kvartett tagjainak összéletkora 2012. június 1-én nem haladhatja meg a 128 évet
- a nevezési  díj (280€) átutalása
- ajánlással hitelesített demo DVD-felvétel, melyen az együttes egy Haydn- vagy Mozart-kvartett I. és II. tételét, valamint egy Mendelssohn-vonósnégyes gyors (I. vagy IV.) tételét játssza
-az online jelentkezési lap hiánytalan kitöltése 2012. január 31-ig.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 09:33 2012.01.06
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Uccu neki, gyorsan szervezzünk egy vonósnégyes versenyt! Hátha megoldódik néhány probléma...

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

WAMP pop-up store a MOM Parkban

Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG