A Szent István Király zeneiskolában rendezték a 9. nemzetközi fagott-fagottino szimpóziumot április végén. A főszervezőt kérdeztük a fagottinók magyarországi bevezetéséről és a találkozó eredményeiről. tovább...

A hegedűművész-tanár kezei alól olyan művészek kerültek ki, mint Kokas Katalin, Banda Ádám, vagy Kelemen Barnabás. A művésznőt és professzorasszonyt az idén szeptemberben megrendezésre kerülő Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny apropóján kérdeztük – lévén a zsűri meghatározó tagja. tovább...

Március legvégén mutatták be az Ódry Színpadon Az ½ kegyelmű című előadást, a IV. éves zenés színész szakos hallgatók vizsgáját. A produkció főszerepét Nagyhegyesi Zoltán játssza. tovább...

Zsótér Sándor rendező Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének színpadi változatán dolgozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész osztályával (osztályvezető tanár: Novák Eszter és Selmeczi György). Az ½kegyelmű című előadás bemutatója március 31-én lesz, az Ódry Színpadon. tovább...

Annyira fiatal tanítónő talán még Bródy Sándor idejében, vidéki osztatlan iskolába sem szegődött el, mint a huszonegy éves Szilágyi Csenge, az egyetem zenés színész osztályának negyedéves hallgatója, aki a Nemzeti Színházban nemrégiben Novák Eszter rendezésében bemutatott darabban Tóth Flórát alakítja. tovább...

A március 29-én immár második alkalommal megrendezésre kerülő Arts&Business konferencián - melyre korlátozott számban még lehet jelentkezni! - Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője az üzleti alapú színházcsinálásról tart előadást. tovább...

Március 29-én tartják a második Arts&Business konferenciát "Új utak 2012 kreatív menedzserek nemzetközi konferenciája" címmel, melyen az egyik vezető brit kreatív ügynökség társalapítója a művészetről mint a vállalati kultúra motorjáról ad elő. tovább...

Március 14-én mutatja be a negyedéves színész-bábszínész osztály az Ódry Színpad Padlásán Csokonai Vitéz Mihály művét Karnyóné-gyakorlatok címen, Gothár Péter rendezésében. Ebből az alkalomból beszélgettünk a címszereplővel, Bohoczki Sárával. tovább...

Március 29-én tartják a második Arts&Business konferenciát "Új utak 2012 kreatív menedzserek nemzetközi konferenciája" címmel, melyen előadóként Vasák Benedek, az A38 Kreatív Igazgatója is részt vesz majd. tovább...

A Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatója rendhagyó foglalkozás keretében vezette be a BKF Arts and Business szakirányú továbbképzése iránt érdeklődőket a művészeti menedzsment rejtelmeibe. A Pentaton-irodában tartott bemutató óra apropója, hogy február 20-ig még jelentkezhetnek a hallgatók a képzésre. tovább...

A Szépművészeti Múzeum munkatársait a Budapesti Kommunkációs és Üzleti Főiskola Arts and Business szakirányú továbbképzésének előadói és hallgatói között is megtaláljuk. tovább...

De a romantikus zenében is otthon van Devich Gergő - mondja tanára, Antók Zsuzsanna. A 13 éves csellista tehetség február 19-én a Müpában Dohnányi csellóversenyét játssza a Zuglói Filharmónia szólistájaként. KETTŐS INTERJÚ tovább...

2011 októberében jelent meg a köznevelésről szóló törvény koncepciója, melyet az év végén el is fogadott a Parlament. Az új szabályozás újdonságairól, várható hatásairól a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökét kérdeztük. tovább...

A Budapesti Kommunkációs és Üzleti Főiskola Arts and Business szakirányú továbbképzésének oktatói között a Fidelio alapítóját is ott találjuk. tovább...

Február közepén lép először nyilvánosság elé a huszonéves énekesekből alakult Moltopera. A társulat igazgatóját kérdeztük koncepcióról, repertoárról, közreműködőkről, és a praktikus részletekről is. tovább...

A tavaszi félévben ismét indul Arts&Business menedzser szakirányú továbbképzés a BKF-en, ahol a művészet üzleti oldalát, és az üzlet művészetét is el lehet sajátítani. A gyakorlati szemléletű képzésről a kommunikációs és PR alapismereteket oktató Román Balázst, a kreativ.hu főszerkesztőjét kérdeztük. tovább...

A Folkbeats népzenei kategóriájának győztese nemcsak előadóművész, életének fontos része a tanítás és a népdalgyűjtés. Nem véletlen, hogy gyors egymásutánban megkapta a Junior Prima Díjat, és Erste az elsőkért! ösztöndíjat is. tovább...

A Fészek Művészklub immáron XIV. Új Magyar Művek című hangversenyciklusa első koncertjén 2011. november 23-án az egyik legnagyobb közönségsikert Fekete Gyula idén keletkezett dalciklusa, A csemegepultos dalai aratta, amelyet Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója c. regénye ihletett. A mű Rab Gyula tenorhangjára íródott, aki Marton Éva tanítványaként jövőre végez a Zeneakadémia operatanszékén. Az alkotás születéséről a komponistát, Fekete Gyulát és az előadót, Rab Gyulát kérdeztük. tovább...

Feladatairól, gondjairól, véleményéről és az intézmény jövőképéről kérdeztük a Zeneakadémia rekonstrukciós projektjéért felelős miniszteri megbízottat tovább...

Snétberger Ferenc legújabb, New Generation elnevezésű projektjébe beválasztotta a klasszikus bőgősnek készülő Bodóczki Ernőt is. Őt kérdeztük klasszikusról, jazzról, bőgőről, basszusgitárról. tovább...

A Kossuth-díjas karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester- és karvezetés képző tanszék egyetemi docense hegedűművészként több nemzetközi versenyt megnyert, mégis a karmesteri pályát választotta. November elején a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar koncertjén karmesterként és hegedűművészként is közreműködött, az egyik próba után kérdeztük hivatásáról, a karmester és a zenekari muzsikusok viszonyáról. tovább...

Hogy lehet valaki egyszemélyben Liszt-díjas zongoraművész és futballbíró, és hogy bírja az állandó ingázást Budapest és Győr között? A Figaro INTERJÚjából kiderül. tovább...

A Színházi Kritikusok Céhének szavazásán a legjobb gyerek-/ifjúsági előadás díját megosztva kapta a Cyber Cyrano, amely a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház repertoárján szerepel. A produkció rendezője Vidovszky György, akinek a nevével a Bárkán és a Karinthy Színházban is találkozhatunk, minden esetben a kifejezetten ifjúsági korosztály számára készült előadások kapcsán. tovább...

A Gilda szerepében bemutatkozó fiatal szoprán volt a 2011-es Armel Operaverseny felfedezettje – kár, hogy ilyen kategóriában nem osztottak díjat. Az Alföldi Róbert által rendezett Rigoletto szegedi bemutatója után kérdeztük tapasztalatairól. tovább...

Október 14-én mutatja be a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színész-bábszínész szakos osztálya az Olympos High School című zenés-bábos előadást, amelyben az Odüsszeia történetét szokatlan formában, kifejezetten a 10-16 éves közönség előzetes ismereteire számítva dolgozzák fel. A produkció rendezője Tengely Gábor. tovább...

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola újonnan induló fesztiválszervező szakirányú továbbképzésének oktatói közül Veszelovszki Zsolt, a PORT.hu alapítója, a csoport vezérigazgatója első hallásra talán kakukktojásnak számít. Még akkor is, ha a fesztiválszervezésben van tapasztalata, a PORT.hu színpadokkal pedig szerte az országban találkozhatunk a legnagyobb zenei és összművészeti kulturális rendezvényeken. tovább...

Kiss Péter zongoraművész, a 2009-es Magyar Rádió Haydn-Mendelssohn Zongoraversenyének egyik dobogósa, idén kapta meg a Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat, valamint felvételt nyert a Zeneakadémia Doktoriskolájába. Szombathelyen, a Trio Inceptionnel adott koncertje után kérdeztük őt pályájáról. tovább...

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező-bábrendező szakos hallgatójával a győri Vaskakas Bábszínházban készülő A kis Piros című előadás kapcsán beszélgettünk. tovább...

Lőrinczy György a Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatójaként számos nagyszabású kulturális projekt vezetésével véste be a nevét a hazai kulturális menedzsment történetébe. Korábban 15 évet dolgozott a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik főszervezőjeként, jelenleg pedig olyan rangos művészeti projektek és személyek menedzselésével foglalkozik, mint Miklósa Erika, a Mesterségek Ünnepe, vagy a Budapesti Operettszínház. A legrégebbi magánművészeti ügynökség vezetője októbertől a BKF fesztiválszervező képzésének tanáraként lép katedrára, ezen apropóból hivatásáról és az induló szakról kérdeztük a művészeti menedzsert. tovább...

Az újonnan alakult 5K Központban kortárs írók, költők, művészek és művészettel foglalkozó szakemberek vezetésével indulnak kurzusok - többek között opera műfajáról. tovább...

Kiemelt cikkeink

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

WAMP pop-up store a MOM Parkban

Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG