Bolyki György: "Énekelni nem csak énekórán lehet"

Bolyki György a Kaposfest főszervezőjeként, a Bolyki Brothers énekeseként, az Erkel Ferenc Kamarazenekar csellistájaként tevékeny, ismert és elismert muzsikus, de talán kevesen tudják, hogy intenzíven foglalkozik a zenepedagógia problémáival is.

- A Kaposvári Kamarazenei Fesztivál kapcsán adott nyilatkozatában utalt félig-meddig titkos projektjére, a zenei központú tanrendre, ami nem más, mint a Kodály-módszer 21. századi újrafogalmazása. Miért kell modernizálni a Kodály-módszert?

- Már az én gyerekkoromban is a többség számára „ciki" volt az énekóra. Ma még roszabb a helyzet - ha még egyáltalán megtartják azt a heti egy órát. Magam igazi „szent tehénként" tekintek a Kodály-módszerre, de nem az alkalmazására. A Kodály-módszert ugyanis az énekórákon olyan módon próbálják alkalmazni, amely nem kompatibilis a mai, audiovizuális élményeken felnövő, számítógépen játszó, 3D-s filmeket néző gyerekekkel. Olyan hatások érik őket, amelyekhez képest ez a fajta éneklés már nem élmény, ezért nem is tudja lekötni őket. Óriási hiba lenne, ha azért nem tudnánk átadni a mai gyerekeknek a zene örömét, az éneklés személyiségfejlesztő hatását, mert nem találjuk meg azt a közvetítő közeget, amelyben a gyerekek nyelvén megfogalmazható.

- Népdalok helyett könnyűzenei slágereken tanítaná a szolmizációt?

- Nem, semmiképpen, hiszen azok nem sok művészi értékkel bírnak. A népdalok azonban hallhatók és értékesek például Palya Bea előadásában is vagy olyan világzenei hangszerelésekben, amik közelebb hozzák a népzenét a mai gyerekekhez, amit szívesen fogadnak és ami ellenállás nélkül beivódik a lelkükbe. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen lecserélném azt a tananyagot, amit eddig használtak, de fel kellene „turbózni" a 21. század jelszintjére, hogy egyáltalán esélye legyen megszólítani a gyerekeket.

- Esetleg multimédiás alkalmazások segítségével?

- Nem hiszek abban, hogy számítógépen kellene zenét tanítani, ez nem technológiai kérdés. Az a tananyag, amelyik abból indul ki, hogy minden gyerek minden iskolában számítógép előtt ül, eleve kudarcra van ítélve. Soha nem lesz erre Magyarországon pénz. A mi tananyagunk néhány százmillió forintból elindítható, és külön szem előtt tartottuk, hogy ugyanazokkal a tanítókkal megvalósítható legyen, akik ma is tanítják az alsósokat. A rendszeres továbbképzések keretein belül az anyag átadható, működtetése nem igényel külön forrásokat, mindössze iskolánként egy-egy CD-lejátszóra van hozzá szükség.

- Mi akkor a módszer titka?

- Nem olyan praktikákra kell gondolni, amik felforgatják a világot. A lényeg az, hogy a gyerekeket össze kell tudni kovácsolni a zene és a közös éneklés segítségével. A Kodály által vizionált „éneklő ország" nem művészeti óhaj, hanem társadalompolitikai célkitűzés. Azok a gyerekek, akik együtt tudnak énekelni, kooperatívak és nem agresszívak. A közös éneklés a legerősebb kapocs ember és ember között, a közösség és az egymáshoz tartozás legmélyebb megélése - legyen szó akár otthoni szórakozásról, zeneakadémiai koncertről vagy a focimeccseken együtt kántáló szurkolók sokaságáról. A számos forrásból finanszírozott, mégis ezer sebből vérző integrált nevelésben is ez a módszer lehetne a titkos fegyver. Racionális érvekkel nem lehet egymás elfogadására és jó magaviseletre rávenni a gyerekeket, ha családjukban vagy az utcán adott esetben éppen az ellenkezőjét tapasztalják. Viszont a racionalitást megkerülve, jobb agyféltekés - azt is mondhatnánk: emocionális - impulzusokon keresztül olyan élményeket lehet adni nekik, amik az otthonról hozott magatartásformákat a tudatalattiban felülírják. Erre pedig a közös zenei élményszerzés a legalkalmasabb és leghatékonyabb módszer.

- Egyrészt tehát a ma divatos világzenei áramlatokkal gazdagítaná az ének-zene tanítást, másrészt szociálpszichológiai készségfejlesztő funkciót adna az énekóráknak?

- Az énekórát természetesen fel kell használni az énektanításra, de heti egy óra semmire sem elég. A zenei központú tanrend lényege az, hogy a gyerekek minden nap énekeljenek 45 percet - de énekelni nem csak énekórán lehet! Nem az énekórák számát kell megnövelni, hanem más órákra kell a zenét bevinni. A szorzótáblát, az ábécét is meg lehet tanulni megzenésítve, elénekelve, sőt, úgy sokkal jobban rögzül. A Kodály-módszerről régen bebizonyosodott, hogy a legjobb fejlesztési módszerek közé tartozik - és nemcsak zenei téren, hanem az érzelmi intelligencia, a logikai készségek fejlesztését tekintve is. Nyilván nem véletlen, hogy amikor Magyarországon gazdasági okokra hivatkozva kivezették a közoktatásból, Japánban éppen akkor vezették be...

- Mikor kezdett el az ének-zene oktatás megreformálásán dolgozni?

- Édesanyám és feleségem zeneterapeuta, mindketten óvodás és iskolás korú gyerekekkel foglalkoznak. Az általuk hosszú évek alatt felhalmozott tudást öt évvel ezelőtt kezdtük el abból a szempontból vizsgálni és fejleszteni, hogy miként lehet az iskolai tanrendszerbe illeszteni. Maga a tudományos háttérmunka még régebb óta folyik, csaknem hét évvel ezelőtt, multinacionális cégek számára zenés metodikájú tréningeket tartó csapatommal kezdtünk el dolgozni rajta.

- Milyen megvalósulási esélyeit látja a reform-tantervnek?

- A zenei központú tanrenddel egy probléma van: nagyon kevés pénzbe kerül bevezetni, ezért keveseknek „éri meg". Az előző kormányzati ciklusban kétszer próbálkoztam az előterjesztésével, de mindkétszer kudarcot vallottam. A zenei központú tanrend tudományos hátterét bemutató anyag el sem jutott odáig, hogy az illetékesek megvitassák, mert senkinek nem fűződött hozzá anyagi érdeke. A kidolgozáshoz, konkrét tanmenetté lebontásához mintegy tíz hónapnyi munka van még hátra. Remélem, mire elkészülünk, megnyílnak előttünk a kapuk, és elindulhatnak a próbaévfolyamok.