"Ne most sírjál, majd a koncert után!"

Snétberger Ferenc legújabb, New Generation elnevezésű projektjébe beválasztotta a klasszikus bőgősnek készülő Bodóczki Ernőt is. Őt kérdeztük klasszikusról, jazzról, bőgőről, basszusgitárról.

- Egy nappal azután, hogy a Zenekadémia Szimfonikus Zenekarával hazatértél Bayreuthból, már utaztál is tovább Felsőőrsre, a Snétberger Zenei Központba, ahol a elfelejtettél mindent, amit a klasszikus bőgőről tudsz, és két hétig basszusgitároztál illetve jazzbőgőztél. Hogy bírod a pörgést és az éles váltást?

- Nagyon fárasztó, de már megszoktam. Másodéves vagyok a Zeneakadémián klasszikus bőgőn, nagyon szeretem a klasszikus zenét, de a jazz is közel áll hozzám, sokszor zenélek együtt a jazztanszak diákjaival. Bár nem tanultam jazzbőgőzni, „bohóckodásból" mindig is jazzeltem.

- Úgy kezdődött az egész, hogy éltem-haltam a dobért. Édesapám dobos, a ritmusérzékemet is tőle örököltem. Egész kicsiként már helyettesítettem is őt, és mindenféleképpen dobos akartam lenni. Be is irattak a zeneiskolába, de fél év után abbahagytam. Azért a dobolást a mai napig nagyon szeretem, és ha van időm, szoktam is játszani. A bőgő később véletlenül jött: édesapám egyszer szóba elegyedett egy rokonommal, aki már akkor a konziban bőgőzött. Megkérdezték tőlem, nem akarnék-e én is. Azt se tudtam, mi az a bőgő, de persze azonnal rábólintottam. Az első három évben nem igazán szeretem, de aztán csak bekerültem én is a konzervatóriumba. Ott keztem el komolyabban foglalkozni a hangszerrel.

- Tudtad már konzisként, mihez szeretnél kezdeni?

- Az volt a célom, hogy felvegyenek a Zeneakadémiára - ez akkoriban számomra teljesen lehetetlennek tűnt -, hogy később bekerülhessek egy olyan szimfonikus zenekarba, ahol az állásból egzisztenciát lehet teremteni, és mellette maradna időm a jazzre. Egy átlagos bőgős csak jazzből nem biztos, hogy meg tud élni...

- Jazzt egyáltalán nem is tanultál akkoriban?

- Szinte mindenre magamtól jöttem rá. Nem tanultam jazzelméletet, de nagyon sok jazzt hallgattam, és a klasszikus zenéből próbáltam kikövetkeztetni a jazz harmonizációt. Ha meg épp arra járt egy jazzista, megmutatott ezt-azt. ifj. Tóth Pisti gitáros barátommal - akivel azóta is rendszeresen duózunk - játszottam el legelsőként a bőgőteremben az Ipanemát.

- És a basszusgitár? Minden bőgős, aki szereti a jazzt, előbb-utóbb kézbe veszi?

- A youtube-on nagyon megtetszett Marcus Miller játéka, sokat néztem, aztán leszedtem, és kigyakoroltam. Persze csak titokban, otthon hétvégenként, mert a tanárom, Horváth Elek nem szerette volna, hogy a bőgő rovására menjen a gitározás. Azt sem szerette volna, hogy jazzbőgő szakon folytassam a tanulmányaimat, és örülök a mai napig, hogy rá hallgattam. Ahányszor feljöttünk Pestre kurzusra, vagy meghallgatni a „nagy" akadémista bőgősöket, meg is fogadtam, hogy csak a klasszikusnál fogok maradni. De mindig csábított a jazz világa.

- És hogy kerültél a Snétberger-táborba?

- László Attila, a Jazz Tanszék gitártanárának köszönhetően. Tavaly volt egy improvizációs gyakorlat óra, amire mindig bejártam, ellesni, hogyan csinálják a jazzisták. Nagyon megtetszett neki a bőgőzésem, és ő szólt, hogy lesz ez a tábor, menjek el a meghallgatásra. Azért jelentkeztem, hogy végre tanulhassak jazzt is.

- A táborba aztán levitted a basszusgitárt és a bőgőt is, és ahhoz a Barcza-Horváth Józsefhez jártál...

- ...aki szintén úgy kezdte, hogy klasszikus bőgősként szimfonikus zenekarokban játszott, és csak évekkel később jött rá, hogy a jazzt még jobban szereti, és azt kell csinálnia. Nem tudom, hogy velem is így lesz-e, mindenesetre elsőként én is egy szimfonikus zenekarba szeretnék bekerülni. Aztán hogy jazzbőgős leszek-e... Barcza tanár úrral mindenesetre csak jazzel foglalkoztunk, egyik órán basszusgitároztam, másikon bőgőztem.

- Feri bácsi fiával, Snétberger Tonyval és Horváth Márió zongoristával alakítottunk a táboron belül egy triót, amivel játszottunk a Veszprém Festen is. Egyszer beszállt Feri bácsi is, de csak jóval később, augusztus végén történt, hogy egyszer csak felhívott Berlinből, játszanék-e vele. Teljesen lezsibbadtam, meg sem tudtam szólalni! Mondtam neki, sírok, Tanár Úr, végem van! Erre ő: „Ne most sírjál, majd a koncert után!" Óriási megtiszteltetés, hogy egyáltalán rám gondolt, mert nagyon nagy dolog Snétberger Ferenccel játszani a Müpában.

- Az őszi szünetben volt a tábor őszi turnusa, itt készültetek a november 21-i koncertre.

- Nagyon keveset, alig három napot próbáltunk, utána Feri bácsi kiment külföldre, és csak a koncert napján találkozunk újra.

- Mit szóltak a családtagjaid, barátaid, ismerőseid, amikor megláttak a plakáton?

- A szüleim meglepődtek, mert bár mondogatták, hogy „jó, fiam, csináld a jazzt", de azért mindig azt kérdezték először, hogy mi van a klasszikussal. Persze megértik és örülnek, mert az a legfontosabb számukra, hogy induljon be a pályafutásom. Az ismerőseim, akik tudják, hogy nagyon szeretem a jazzt, már régóta azt gondolják, hogy belőlem úgyis jazz-zenész lesz. Én meg lebeszélem őket, hogy nem, akkor is klasszikus, és hogy el szeretnék helyezkedni egy szimfonikus zenekarban. Nem csak azt kell néznem, hogy mit szeretek, hanem azt is, hogy el tudjak tartani egy családot. Hosszú távban gondolkodom.

- És a rövidtávú terveid? Folytatod a jazzt a Snétberger - New Generation koncert után?

- Az álmom, hogy legyen egy gitár-bőgő-ének jazztrióm, és minden héten játsszunk egy kávézóban. Már meg is vannak az emberek rá, de a helyet még keressük.

Bodóczki Ernő 1991. január 14-én született Békésen, fél év ütőzés után 12 évesen kezdett klasszikus bőgőzni a békési zeneiskolában Horváth Eleknél, majd nála is folytatta tanulmányait a békéscsabai Bartók konziban. Jelenleg a Zeneakadémián második évfolyamos, bőgőtanára Kubina Péter, emellett áthallgat a jazz tanszékre, ahol 2011 őszétől felvette a jazzbőgő szakot is Csuhaj Barna Tibornál. A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara mellett játszik a Horváth Márió Trióban és saját csapatában, a BodoGroup-ban, valamint Bayer Friderika zenekarában, és a Varga Tivadar kvartettben.