Szakács Ildikó: „Nem vagyok egy teátrális operaénekes”

A Gilda szerepében bemutatkozó fiatal szoprán volt a 2011-es Armel Operaverseny felfedezettje – kár, hogy ilyen kategóriában nem osztottak díjat. Az Alföldi Róbert által rendezett Rigoletto szegedi bemutatója után kérdeztük tapasztalatairól.

- 2007-ben diplomáztál, azóta számos kisebb szerepben és alternatív produkcióban léptél fel. Ez volt a klasszikus kiugrási lehetőség?

- Igen, abszolút, hiszen életemben először énekeltem egy teljes szerepet végig, színpadon, zenekarral, teljes rendezésben.

- Ezért jelentkeztél az Armel Operaversenyre?

- Gilda mindig is álomszerep volt számomra, és nagyon szerettem volna megkapni. A verseny első fordulójára többek között egy Mozart-áriát vittem, ezért a második fordulóba Myslivecek: Antigona című operájának Ermione szerepére juttattak tovább. Myslivecek és Mozart egy korban éltek, és barátok is voltak. Gondolom, a Mozart-ária alapján következtettek arra, hogy megfelel a hangom a szerepre. Csak a workshopon derült ki, hogy nem én vagyok az a karakter, akit erre a szerepre kerestek. Ekkor jött az extra workshop, ahová Alföldi Róbert hívott, az eredményhirdetésen pedig megtudtam, hogy megkaptam Gilda szerepét.

- Azt mondod, álomszerep - mit jelent Gilda számodra?

- Úgy gondolom, hogy a lírai szoprán fachban Gilda az egyik legnehezebb szerep, mert amennyire lírai, annyira drámai dolgokat él meg a színpadon, és ennek hangilag is meg kell mutatkozni. Nem lehet éteri hangon végigénekelni. A Caro nomét meg a zárójelenetet persze igen, de amikor eldönti, hogy feláldozza az életét a szerelméért, ilyesmiről szó sem lehet. Szeretem a kihívásokat, és Gilda szerepe nem más, mint egy óriási kihívás. Persze van még pár ilyen szerepálmom, és kíváncsian várom, mit hoz számomra a sors.

- Milyen volt az Alföldi Róberttel közös munka?

- Amikor megtudtam, hogy enyém a szerep, megkaptam a DVD-t az egyik előadásból. Már akkor nagyon tetszett, hogy puritán a díszlet, mert tökéletesen engedi érvényesülni a szereplők arcán, mozdulatain és hangján kifejeződő érzelmeket. Nem vagyok egy tipikus teátrális operaénekes, és Robi rendezése egyáltalán nem kíván teátralitást, csak őszinte érzelmeket. Persze igazi érzelmekből egy egész életre sok lenne, amit Gilda a két óra alatt meg kell, hogy éljen a színpadon (nevet).

- Alföldi Róbert egy interjúban azt mondta, „ez egy különleges verseny, mert főleg nem abban versenyeznek az énekesek, hogyan énekelnek, hanem abban, hogy egy operaénekes ne legyen egyenlő egy jelmezbe öltöztetett oratóriuménekessel, aki elöl áll a színpadon, bámulja a karmestert, és merev mozdulatokkal megpróbál legalább olyan érzelmeket kicsalni magából, mint Mickey egér a rajzfilmekben." Ehhez képest kifejezetten nem sok színpadias elemet képzelt a rendezésébe.

- Nem, a naturalizálás, a természetesség volt végig a legfontosabb. Sem tőlem, sem Paultól (Paul Gaugler a mantovai herceg versenyszerepét énekelte Ildikó oldalán - a szerk.) nem kért olyat, ami a személyiségünktől idegen lett volna. De emellett meglátta bennem azt is, amiről még én magam sem tudtam, hogy színpadon képes vagyok rá.

- A rövid felkészülési időt követően Csehországban debütáltál a szerepben még a nyáron.

- Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy hiába mint vendég mentem külföldre egy idegen színházba, egy kész produkcióba, egyetlen percig sem éreztem, hogy vendég vagyok - annak ellenére, hogy igen kevés ember beszélt más nyelven, mint csehül. Fantasztikus élmény volt, hogy végülis egy idegen országban léptem fel életemben először igazi nagyszínpadon, és igazán a szívemhez nőtt az egész társulat.

- Hogyan értékeled a plzenihez képest a szegedi előadást?

- Óriási változás történt: megérett bennem a szerep. Nagyon jól sikerült a június 30-i bemutató is Plzenben, de akkor alig volt időm próbálni a színpadon, nem igazán volt lehetőségem magamévá tenni a rendezői utasításokat. Természetesen tudtam a szerepet kívülről, de akkor még zeneileg sem sajátítottam el tökéletesen, és a rendezés apróságaira sem tudtam figyelni. A szegedi bemutatón, úgy érzem, már teljes mértékben sikerült megvalósítanom azt, amit Alföldi Róbert elképzelt.

- Mekkora teher volt magyar döntősként szerepelni? Hiszen mégiscsak versenyről volt szó...

- Az az igazság, hogy ezzel egyáltalán nem foglalkoztam, szóval abszolút nem éreztem tehernek.  Nem szeretek előre gondolkozni ilyesmin, és nekem már az is hatalmas ajándék, hogy ezt a szerepet elénekelhettem.

- Antigona - Gilda, oratórium - bel canto, régi zene - kortárs zene... milyen irányba tart a pályád?

- Nem tudok választani. Nagyon szeretek énekelni barokkot, oratóriumot, dalokat, klasszikust, bel cantót, kortárst, mindent. Nem is szeretnék besorolódni valahová, s örülnék, ha a klasszikus műfajokon belül mindenféle stílusban énekelhetnék továbbra is. Úgy gondolom, ez csak a javamra válik, a hátrányomra semmiképp.

- A verseny után folytatódnak tovább a hétköznapok - neked mivel telnek a következő hónapjaid?

- Elég sok mindennel, hál' Istennek. Gergye Krisztánnal dolgozom együtt a társulatában, csinálunk egy Adaptáció Trikolor című darabot a MU Színházban, melynek a zenéjét Philipp György szerkesztette. Decemberben Mozart Koronázási miséjét fogom énekelni, aztán Fehér András rendezésében a Don Pasquale Norináját, szóval sok feladat vár rám. S mivel idén is megkaptam a Fischer Annie ösztöndíjat, sok koncertem lesz ennek köszönhetően is szerte az országban. Nem fogok unatkozni egy percig sem, és remélem, már a közeljövőben visszatérhetek Plzenbe!