Február 15-én a Nádor Teremben bemutatkozó koncertjével hivatalosan is megalakult a Moltopera Társulat: a frissen végzett és jelenlegi zeneakadémistákból álló operatársulat áriaesttel debütált. tovább...
A Vaskakas Bábszínház három bemutatóját gyakorlatukat töltő egyetemisták rendezték, a társulat közreműködésével. Két Grimm- és egy Andersen-mesétt állítottak bábszínpadra. tovább...
Bán István neve ismerősen csenghet a barokk zene hazai kedvelői számára, hiszen korábban már több hazai kamarazenekar dirigenseként bizonyította, hogy amellett, hogy igazi, vérbeli muzsikus, valóban ismeri a régi zene előadásmódjának legapróbb, de annál fontosabb fortélyait is. Az elmúlt vasárnap a Budavári evangélikus templom zenés áhítatán saját, nemrégiben alapított bécsi székhelyű együttese, a Musica Vivax Wien karmestereként igazolta, hogy a fentebb említett állítás továbbra is helytálló. tovább...
A szigorúan korhatáros, tinédzsereket célzó Olympos High School mainstreamkoktél és pazar játék, melyhez az időtlent és a kérészéletűt gyúrták össze az alkotók. A toplisták mai slágereivel megtűzdelt játékos eposzra vigyorgásban benne sejlik a vérbő paródia lehetősége. tovább...
A zsámbéki Amit a hegyen hallani a Liszt-hagyomány újragondolásával kecsegtet. A forradalom egyelőre elmarad, helyette viszont rengeteg ötletet, frissességet és lelkesedést kapunk. tovább...
Példátlan bátorságról tesz tanúbizonyságot a Müpa, amikor néhány héttel Wagner-sorozata előtt élőben közvetíti a New York-i Metropolitan Opera Walkür-előadását. Aggodalomra azonban semmi ok: némi odafigyeléssel, megfelelő költségvetéssel és néhány évtizeden átívelő töretlen türelemmel talán nálunk is bemutatható lesz majd egy hasonló produkció. tovább...
A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle egyik fődíjjal kitüntetett előadása a Nézőművészeti KFT A gyáva című előadása. A zsűri jól végezte a dolgát. tovább...
Milyen atmoszférája lehetett a romantika korában a szalonokban, egy csésze kávé vagy egy szelet sütemény mellett megtartott hangversenyeknek? Beszámolónkból, és a Baráti Kristóf és Hernádi Ákos estjén készült VIDEÓból kiderül. tovább...
Egy apuka és három gyerek - kettő kölcsönben - esete a Big Bang Gyerekzenei Fesztivállal. Nem bánták meg. tovább...
Már szinte állandó beszédtéma koncertek után a köhögés: az emberek, főleg ha unják a műsort, rögtön krákogásba kezdenek. Ezúttal viszont vagy kevesebb volt az olyan, aki csak sznobságból jön el és unalomból köszörüli a torkát, vagy mindenkit annyira lekötött Mehldau és Redman játéka, hogy elfelejtett köhögni. Mindenesetre nagyon színes koncert fültanúi lehettünk november 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. tovább...
Ha nem lenne ott a címlapon, hogy meseopera, bajban lennék, mert nem tudnám meghatározni a Párkák műfaját: van ebben a műben ugyanis minden. A szerzők - a szövegeket író Szabó Borbála és a zeneszerző Dinyés Dániel - parodizálnak vagy egy féltucatnyi műfajt, és idéznek is ugyanennyi műből. tovább...
Manapság igen súlyos problémaként merül fel a koncertezni vágyó fiatal előadóművészek számára a hangversenyéletben való érvényesülés lehetősége. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint a legtöbb esetben a nagyközönség előtt biztos sikert arató varázsszó: valami rendkívülit, szenzációsat alkotni – ami sajnos nem feltétlenül jelent egyet a minőség azonos arányú igényével. Győrfi Laura ezzel homlokegyenest ellentétes irányt választott. tovább...
„Le a kalappal, urak, lángész van jelen!” – alkalmazhatnám Bogányi Gergely hihetetlen teljesítményére a német komponista-kritikus, Robert Schumann szavait, aki két évszázaddal korábban Chopint dicsérte legendás kritikájában. tovább...
Az oktett műfajában keletkezett darabok nem gyakori vendégei a koncertműsoroknak. Ezért volt külön öröm Kelemen Barnabás és Kokas Katalin vállalkozása, hogy Georges Enescu op. 7-es C-dúr és Felix Mendelssohn op. 20-as Esz-dúr oktettjeit „vitték színre“ az Alma Mater koncertsorozat keretében. tovább...
2010. szeptember 14-én átütő sikert aratott Kovalik Balázs legújabb rendezése, Arrigo Boito Mefistofeléje. A zenekart Kovács János vezényelte, szólistaként Bretz Gábort, Fekete Attilát, Létay Kiss Gabriellát, Boncsér Gergelyt és Pánczél Évát hallhattuk. tovább...
"Zsoltárok" címmel adott hangversenyt az Új Liszt Ferenc Kamarakórus Erdei Péter vezényletével a VIII. kerületi Mária utcai Jézus Szíve templomban október 3-án. A koncert műsorában zsoltármegzenésítések hangoztak el Johann Hermann Schein 1623-ban megjelent Israelsbrünnlein című gyűjteményéből, váltakozva kortárs magyar szerzők műveivel. tovább...
Komplexitás. Ez a legtalálóbb kifejezés azon Bach–Schumann–Anderszewski hármas jellemzésére, amelyet 2010. szeptember 30-án ismerhetett meg a Művészetek Palotájába látogató közönség. tovább...
A Concerto Budapest Romantikus bérletének negyedik (és egyben záró) hangversenyén is – miként a megelőző három koncert programján – szerepelt Brahms-mű, ezúttal a Tragikus nyitányt (op. 81) hallhattuk. A sorozat sajátos koncepciójához illően ismét egy 20. századi mű illeszkedett a programba, a február 15-ei műsorhoz hasonlóan egy versenymű. Februárban Lutosławski Csellóversenye, most Karl Amadeus Hartmann hegedűversenye a Concerto Funebre hangzott el. A zárószám (stílszerűen) egy negyedik szimfónia volt, Bruckner „romantikus” melléknévvel illetett Esz-dúr kompozíciója. tovább...
































