Zsoltárok az Új Liszt Ferenc Kamarakórussal

"Zsoltárok" címmel adott hangversenyt az Új Liszt Ferenc Kamarakórus Erdei Péter vezényletével a VIII. kerületi Mária utcai Jézus Szíve templomban október 3-án. A koncert műsorában zsoltármegzenésítések hangoztak el Johann Hermann Schein 1623-ban megjelent Israelsbrünnlein című gyűjteményéből, váltakozva kortárs magyar szerzők műveivel.

A műsor szendvics jellege, a Schein- és a kortárs darabok váltakozása első látásra szokatlannak tűnt, a régi és új zsoltármegzenésítések azonban harmonikus keretet biztosítottak a koncertprogramnak.

A program első számaként felhangzó Schein-zsoltár, a "Was betrübst du dich, meine Seele" hatásos indításnak bizonyult a darab kontrasztos, jól elkülönülő zenei tömbökből álló szerkezete miatt. A mű karakterét olyannyira jól sikerült megtalálnia a karnagynak és a kórusnak, hogy egy pillanatra azt a hangzó tényt is feledtették a hallgatóval, hogy a szólamok mind szövegmondásban, mind intonációban folytonos szétesésben vannak. Szerencsére a koncert folytatása részletekben és összességében is sokkal pozitívabb volt ennél az indításnál. A kórus már a következő darabnál, Beischer-Matyó Tamás zsoltármegzenésítésénél rátalált egy kedvezőbb hangzásra. Rendkívül tiszta kórushangot hallhattunk, amelyet fényes pianók, érzékenyen együtt mozgó szólamok, telt, ám mégis könnyű hangszín jellemeztek. A következő zsoltármegzenésítést, Schein "Zion spricht" kezdetű darabját hallgatva karakterében mintha a kezdő Schein-darabot hallottuk volna javított kiadásban.

A negyedik műsorszámként felhangzó Tóth Péter-darabban, a Dormi Jesuban a kórus megmutatta egyik legfőbb erényét, a tisztán intonáló, karcsú, könnyedén mozgó tenor szólamot. Ezt a kiváló szólamot további darabokban is gyönyörűséggel élvezhette a hallgatóság, Orbán György "Cor mundum" és Kocsár Miklós "Beatus vir" kezdetű zsoltárfeldolgozásaiban.

 

Új Liszt Ferenc Kamarakórus

 

A következő Schein-művekben, a "Wende dich", az "O, Herr, ich bin dein Knecht" és a "Dennoch bleibe ich stets an dir" kezdetű zsoltárokban a kórus egyes szólamai a művek karakterének megfelelően hajlékony mozgással énekeltek, finom dallamíveket formálva. Mindezt biztos intonációval, érthető, jól hangsúlyozott német szövegmondással tették. Ezeket a darabokat hallgatva fogalmazódott meg bennem, hogy ezt az intimebb hangzásvilágot a kórus sokkal hitelesebben, egyben érzékenyebben tudja visszaadni, mint a "Was betrübst" és a "Zion spricht" kezdetű motetták nagyszabású, látványos tömbjeit. Viszont ezekben a darabokban, egyes szólamok szólisztikus megnyilvánulásait hallgatva derült ki az is, hogy a legmélyebb alt szólam időnkénti kontratenor szerepében nem igazán tudja megjeleníteni azt a hangszínt, ami szükséges lenne.

A koncert végén elhangzó Vajda-darabban élvezhettük a kórus könnyed, mozgékony, felszabadult, bár már kissé fáradt hangzását. Csemiczky Pater Nostere bensőséges hangzásával méltó zárása volt a templomi koncertnek.

 

2010. október 3. 19:00 - Jézus Szíve jezsuita templom

Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus önálló estje

Schein: Was betrübst du dich, meine Seele (42. zsoltár); Zion spricht: der Herr hat mich verlassen - Ézsaiás 49. 14-16; Wende dich, Herr, und sei mir gnädig (25. zsoltár); O, Herr, ich bin dein Knecht (116. zsoltár); Dennoch bleibe ich stets an dir (73. zsoltár)

Beischer-Matyó Tamás: Psalmus 131

Tóth Péter: Dormi Jesu

Orbán György: Cor mundum (50. zsoltár)

Kocsár Miklós: Beatus vir (1. zsoltár)

Vajda János: Psalm 117

Csemiczky Miklós: Pater Noster
V.: Erdei Péter,

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG