2011 zenei tehetségei

A Fidelio.hu a mögöttünk álló esztendőben is igyekezett kiemelt figyelmet szentelni a pályájuk elején járó fiatal művészpalántáknak. Szimatunkat igazolja, hogy többen rangos események főszereplői lesznek 2012-ben.

Bella Máté (fotó: Művészetek Palotája)

Bella Máté neve már régebbről ismerősen cseng, hiszen még 2009-ben megnyerte az UMZF Zeneszerzőversenyét. 2011 mégis karrierje kezdetének tekinthető, hiszen nagy hatású zenét írt a Nemzeti Színház-beli Magyar ünnephez - ezzel elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb színházi zene kategóriában -, Karafiáth Orsolyával jegyzett Macskadémona pedig a Madách Musicalpályázaton lett harmadik helyezett, és nem utolsó sorban lediplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Tornyai Péter

Szintén zeneszerző, de ő a 2011-es UMFZ Zeneszerzőverseny győztese: Tornyai Péter új művei azóta megszólaltak a szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál keretei között, valamint zeneakadémistákból alakult különböző együttesek koncertjein, és a 2012-es  Végh Sándor vonósnégyes-emlékverseny kötelező darabját is ő írja.

Hodek Dávid

A 13 éves révkomáromi Hodek Dávid az Earth Wind & Fire videóját meglátva kezdett dobolni ódodásként. Főként híres ütősök felvételeiről leste el a dob csínját-bínját. 2002 óta a kőbányai Jazzkonzi diákja, Sárik Péter jazz-zongorista, illetve Tóth Viktor szaxofonos oldalán rendszeresen koncertezik, 2011 tavaszán írországi és amerikai turnén vett részt, a 2012 januári Jazz Showcase-on pedig az egyik esti nagykoncert főszereplője lesz.

Madaras Gergely

Madaras Gergely a június 8-án megrendezett KLASSZ Tehetségek gála valóságos főszereplője volt. A fiatal karmester azóta - szimatunkat igazolva - a Junior Prima Díjat is megkapta. Tanulmányait és karmesteri tevékenységének javát továbbra is Manchesterben folytatja, de talán a jövőben kedvet és lehetőséget kap arra, hogy itthon kamatoztassa tudását.

Krulik Eszter

A nyár elején adta bemutatkozó koncertjét a Krulik Kvartett. A primárius, Krulik Eszter szerte Európában képezte magát, kalandozott a kortárs- és a világzene területein is, míg végül a klasszikus zene és a hegedű mellett döntött. Arról is kérdeztük, okoz-e számára nehézséget, hogy férfiakkal szemben vállalt fel vezető szerepet.

Foki Dániel

Alig tizenkilenc éves, ám az ifjú szombathelyi bariton, Foki Dániel orgánumának érettsége, stílusismerete és előadói rutinja a harmincasokat idézi. 2011-ben megnyerte a Simándy József Énekversenyt, ősz óta pedig a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen folytatja tanulmányait.

Szakács Ildikó Gilda szerepében a 2011-es Armel Operaverseny Rigoletto c. versenyprodukciójában

Szakács Ildikó volt a 2011-es Armel Operaverseny felfedezettje - kár, hogy ilyen kategóriában nem osztottak díjat. Az Alföldi Róbert által rendezett Rigoletto szegedi bemutatója után kérdeztük tapasztalatairól és jövőbeli terveiről a Gilda szerepében bemutatkozó fiatal szopránt.

Bodóczki Ernő

A Snétberger Ferenc nevével fémjelzett roma tehetséggondozó program első nagy felfedezettje a klasszikus bőgő szakos, a jazz-zel mindezidáig autodidakta módon ismerkedő Bodoczki Ernő. A húszéves békési srác azóta a gitárzseni legújabb, New Generation elnevezésű projektjének alapemberévé vált - fogunk még hallani róla, az biztos.

Guessous Majda Mária

Guessous Majda Mária, a Folkbeats népzenei kategóriájának győztese nemcsak előadóművész, életének fontos része a tanítás és a népdalgyűjtés is, bár még csak most diplomázik a Zeneakadémia első népzenész-mesterévfolyamán. Nem véletlen, hogy gyors egymásutánban megkapta a Junior Prima Díjat, és Erste az elsőkért! ösztöndíjat, január végén pedig a Müpa hagyományos népzenei gálakoncertjén is bemutatkozhat.

Devich Gergely

Bár interjút még nem készítettünk vele (ami késik, nem múlik!), nem vitás, hogy Devich Gergő kimagasló tehetség. A tizenhároméves csellista nyáron zeneiskolás társaival alakított kamaraegyüttesükkel a ZENE.ON Liszt-év alkalmából kiírt pályázatán diadalmaskodtak, november végén a XIII. Országos Friss Antal gordonkaverseny kiemelt első díját és különdíját nyerte el - többek között fellépési lehetőséget a 2012 augusztusában megrendezésre kerülő Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál egy koncertjére. A Müpában pedig már 2012. február 19-én bemutatkozhat a Szent István Király Szimfonikus Zenekar szólistájaként.

 

A tehetségek pályáját 2012-ben is figyelemmel kísérjük majd, és persze kíváncsian várjuk, kik azok a tehetségek, akik az előttünk álló hónapokban bukkannak fel vagy robbannak be a zenei életbe. Ha már most van tippjük, osszák meg velünk!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG