Bemutatkozott a Krulik Kvartett

Bartók születésének tiszteletére emlékestet tartani júniusban – a zeneszerző hazájában nem meglepő. Egy ifjú muzsikusokból álló vonósnégyes bemutatkozása a kvartett-irodalom egyik legnehezebb darabjával, Bartók 5. vonósnégyesével – nem csupán figyelemfelkeltő, de már-már hitvallás-értékű is.

A zeneakadémistákból újonnan alakult Krulik Kvartett tagjai - Krulik Eszter, Bálint Angéla, Tornyai Péter, Pintér Balázs - bizonyára szívügyüknek tekintik Bartók műveinek előadását. Az együttes névadója és primáriusa, Krulik Eszter repertoárján Bartók szinte minden hegedűs műve szerepel már, ugyanakkor rendszeres közreműködője 20. századi és kortárs zenei hangversenyeknek, a brácsa szólamát játszó Tornyai Péter pedig maga is zeneszerző. Bár a bemutatkozás műsorválasztását minden bizonnyal befolyásolta a hangverseny tematikája, Bartók születésének 130. évfordulója, rendkívüli merészségre vall, hogy a jelen felállásban első alkalommal fellépő vonósnégyes épp a műfaj egyik kései csúcspontjának számító művel próbálta ki magát. Ugyanis a kvartett-játék, mint a hagyományos kamarazenélés legigényesebb formája, rendszerint hosszas összeszokási, csiszolódási folyamatot igényel, ezért igencsak kockázatos Bartók-vonósnégyessel debütálni. Ennek ellenére a Krulik Kvartett sikeresen állta a próbát.

Krulik Kvartett (Bálint Angéla, Krulik Eszter, Tornyai Péter, Pintér Balázs)

Előbb azonban vegyük szemügyre a műsor első számaként felhangzó Kontrasztokat. Bartók hegedűre, klarinétra és zongorára írott háromtételes műve egyike azon kompozícióinak, amelynek előadásáról szerencsés módon szerzői hangfelvétel maradt fenn, a darab megrendelőinek, Szigeti Józsefnek és Benny Goodmannek a társaságában. Ezért a mű mindenkori előadóinak szinte kötelességszerűen figyelembe kell venniük a partitúra ez úton közvetített szerzői hozzátételeit. A június 5-i hangverseny előadói, Bálint Angéla (hegedű), Bartek Zsolt (klarinét) és Monostori Gábor (zongora) alapos figyelemmel dolgozták ki a mű legapróbb részleteit. Nemes és elegáns volt a "Verbunkos" nyitótémája, fájdalmasan beszédes az I. rapszódia "árvátfalvi kesergőjével" rokon második témája. A "Pihenő" látszólag kiegyensúlyozott nyugalma mögött baljóslatú feszültség gyülekezett, amely feloldódott a "Sebes" sodró lendületű táncfináléjában. Főként ez utóbbi tétel esetében érvényesült hangsúlyozottan az előadók egyéni látásmódja, hiszen fiatalos lendületük, erőteljes, élesen megrajzolt karakterábrázolásaik már-már szétfeszítették a tétel kereteit. Mindhárom előadó magabiztos könnyedséggel és a nehézségeket uraló technikai precizitással játszott, ugyanakkor harmonikus összjátékukkal kiváló kamarapartnereknek bizonyultak.

E csillogó hangversenydarabnál komplexebb erőpróbát jelentett az 5. vonósnégyes előadása. A Bartók alkotói pályájának csúcsán keletkezett mű - különböző szinteken érvényesülő szimmetrikus szerkezeti és összetett tonális alapra épülő bonyolult zenéje - kizárólag nagyon jól képzett muzsikusok kiváltsága lehet. Márpedig a Krulik Kvartett előadását igen magas színvonalú felkészültség és kiváló stílusismeret fémjelezte. Az öttételes zenei folyamat következetesen és gondolatokban gazdag retorikával volt felépítve, egy pillanatra sem engedve lankadni a hallgatók figyelmét. Játszi könnyedséggel oldották meg a legbonyolultabb polifon vagy poliritmikájú részeket, így például a mű középpontjában álló Scherzo aszimmetrikus "bolgáros" alaplüktetését és a fölötte zajló hol játékos, hol vad sodrású szólamait szinte magától értődő természetességgel adták elő. A többéves együttjátszás során elnyerhető teljes összeszokottság és magabiztosság valamelyest mégis éreztette a hiányát, főként a saroktételek „biztonságos" tempóválasztásában. Ellenben a két lassú tétel elmélyült, finomszövésű, "éjszakai" neszekkel tarkított zenéje mélyen átérzett, bensőséges párbeszédként hatott. Élmény volt hallgatni őket.

 

130 éve született Bartók Béla

2011. június 5. 18:00

Fuga Budapesti Építészeti Központ

Km.: Krulik Eszter, Bálint Angéla (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Pintér Balázs (cselló), Bartek Zsolt (klarinét), Monostori Gábor (zongora)

Bartók: Kontrasztok; V. vonósnégyes

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG