Fiatal Karvezetők Versenye

  • 2011. december 22.   -   
  • forrásKÓTA   -   

Jelentkezési határidő: 2012. január 31. (postai bélyegző)

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető tanszéki csoportja, továbbá a Lantos Rezső Alapítvány és a KÓTA mint társszervezők meghirdetik a Lantos Rezső Karvezető versenyt. A verseny célja, hogy fórumot teremtsen a fiatal (elsősorban 4. és 5. éves) egyetemi és főiskolai hallgatók részére ahhoz, hogy megmutathassák tudásukat, pártatlan szakértői bizottság előtt bizonyíthassák művészi, pedagógiai rátermettségüket.

A versenyen részt vehetnek a magyarországi és határon túli, hallgatói jogviszonyban lévő, illetve 2010-ben és 2011-ben végzett fiatalok. A verseny helyszíne a Régi Zeneakadémia Kamaraterme (Budapest, VI. Vörösmarty u. 35.). A verseny nyelve magyar.

Elődöntő2012. március 11. vasárnap, 9.00-13.30-ig.
Létszám: legfeljebb 12 fő, az elődöntőből 6 fő juthat tovább a döntőbe.
Bemutató kórus: a Magyar Rádió Gyermekkara (karigazgató: Thész Gabriella).
A versenyzők összesen 12 percet próbálhatnak.

Első feladat: a versenyzők egy művet lapról vezényelnek - ennek a kottáját a helyszínen, 1 órával a verseny előtt kapják meg.

Második feladat: a 3 kötelező műből mindenki 1 darabot vezényel, a helyszínen sorshúzás dönti el, hogy a versenyző a megadott művek közül melyikkel foglalkozik. A sorsolt műnek egyszer egészben is el kell hangzania.

Kötelező művek:
I. Lapról vezénylés – magyar szerző gyermekkari műve

II.
- Megyeri Krisztina - Kányádi Sándor: Eljött a szüret (Elvarázsolt évszakok, IV.)
- Szőnyi Erzsébet: Ima alkonyi harangszóra
- Tóth Péter: Ave Maria

Döntő2012. március 11. vasárnap 15.00-18.00 óráig
Létszám: 6 fő
Bemutató kórus: LFZE Alma Mater Kórusa (karigazgató: Erdei Péter – Liszt-díjas, Érdemes művész).
A versenyzőknek 20 perc áll rendelkezésükre a következő három feladathoz:
- Minden versenyző elejétől végig vezényli a megadott reneszánsz darabot.
- Lapról vezénylés: a verseny előtt egy órával kézhez kapott romantikus mű próbája.
- A három kötelező XX. századi mű közül mindenki egy művet vezényel, sorshúzás dönti el, hogy a versenyző a megadott művek közül melyikkel foglalkozik.

Kötelező művek:
I. Thomas Tomkins: Too much I once lamented
II. Lapról vezénylés - romantikus kórusmű vegyeskarra
III.
- Kodály Zoltán: Újesztendőt köszöntő (vegyeskari változat)
- Orbán György: Ave Regina
- Vajda János: O magnum mysterium

Tehát minden versenyző előre megadott 7 művel készül föl, és kategóriánként 1-1 művet a helyszínen kap kézhez.

Eredményhirdetés és díjkiosztás:
2012. március 11. vasárnap este, várhatóan 19.00 órakor, a Régi Zeneakadémia Kamaratermében.

Díjak:

I. hely (a Lantos Rezső Alapítvány ösztöndíja)
II. hely (a Zeneakadémia Alapítvány ösztöndíja)
III. hely (a Kodály Intézetért Alapítvány - Kecskemét ösztöndíja)
Közönségdíj
a KÓTA különdíja
a Kontrapunkt Kiadó Különdíja (értékes kottacsomag)

(Tájékoztatjuk, hogy amennyiben nem ösztöndíjszerű jövedelemmel is rendelkezik, úgy sikeres szereplése esetén a jövedelem mértékének függvényében a kifizetendő pénzdíjból a járulékok levonásra kerülnek.)

A részvétel feltételei:

A versenyző postai úton elküldi a kitöltött jelentkezési lapot, az életrajzát és a tanszéki ajánlást.
A versenyzők az útiköltséget maguk fedezik. Jelentkezési díj nincs.
A kottákat kérésre a jelentkezés elfogadása után a rendezők postán küldik el a versenyzőknek.

Részletes felvilágosítás az LFZE Karmester és Karvezető tanszéki csoportjánál:
E-mail: kutnyanszky.csaba@lisztakademia.hu
Postacím: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. (Dr. Kutnyánszky Csaba)
Telefon: (+3630) 602-0841

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

Hintázz óriás falovon!

Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG