Megvannak a Jávori-jazzdobverseny döntősei

Benkó Ákos, Nyírő Áron, Csízi László, Hodek Dávid és Laskay Péter jutottak be a február 26-i utolsó fordulóba. VIDEÓVAL

A Budapest Jazz Club tehetségkutató-sorozatában 2012-ben dobosok kapnak lehetőséget, hogy összemérhessék tudásukat. A verseny egyben a magyar jazztörténet egyik legjelentősebb dobos-oktatójának, az öt éve elhunyt Jávori Vilmosnak állít emléket. A 30 év alatti fiatal ütősök teljesítményét illusztris társaság ítéli meg: a zsűri elnöke a korábban a Magyar Rádióban számos jazz-tehetségkutatót megszervező Maloschik Róbert, társelnöke Kőszegi Imre, tagjai Bóna László (a BJC társtulajdonosa, egyben programigazgatója), Jávori Dávid (Jávori Vilmos fia), valamint Kaszás Péter (Jávori Vilmos egykori kedvenc tanítványa, Al DiMeola dobosa).

Jávori Vilmos jazzdob verseny elődöntő

A január 5-i jelentkezési határidőig huszonhét fiatal küldte el demóját. Közülük a kiírás szerint csak tízen juthattak volna a január 29-i elődöntőbe, ám a tizedik helyen holtverseny alakult ki. Hogy mégis csak tízen léptek színpadra a vasárnap délutáni megmérettetésen, arról a budapesti Centgraf Benjámin (1993) orvosa, pontosabban ínhüvelygyulladása tehetett. Az elődöntő mezőnye eképp alakult: Szabó Dániel Ferenc (1992 - Székesfehérvár), Krecsmáry Zsolt (1990 - Budapest), Csízi László (1989 - Nyustya, Szlovákia), Gerendás Dániel (1997 - Budapest), Laskay Péter (1990 - Tatabánya), Szegény István (1989 - Hódmezővásárhely), Hodek Dávid (1997 - Nové Zámky, Szlovákia), Nyírő Áron (1984 - Mezőkövesd), Benkó Ákos (1983 - RévKomárom, Szlovákia), Fekete János (1987 - Budapest).

Az elődöntőben a versenyzők - akik közül tübbeket láthattunk-hallhattunk a néhány hete lezajlott Müpa Jazz Showcase-on is - egy dobszólót, valamint egy szabadon választott és egy kötelező darabot játszottak -  utóbbiakatt kortárs magyar dobosok szerzeményei közül választotta ki (előre) a zsűri. A továbbjutók: Benkó Ákos és Nyírő Áron (maximális pontszámmal), valamint Csízi László, Hodek Dávid és Laskay Péter.

Az elődöntő pillanatait felidéző videónkon először Laskay Péter Berdisz Tamás Don Camillo című kompozíciójának részletét játssza, majd dobszolóját követően a Hodek Dáviddal egyidős (1997-es évjáratú) Gerendás Dánielt hallhatjuk. A döntőről alig néhány ponttal lemaradt fiatal tehetség a szólót követően a Softly as in a morning sunrise című standerdet adja elő, végül pedig Csízi László szólózik, majd Németh Ferenc A Night című darabját játssza. Közreműködött Cseke Gábor (zongora, szintetizátor) és Egri János (bőgő).

A folytatás, azaz a döntő 2012. február 26-án este héttől lesz a BJC-ben, amikoris a versenyzőknek két számot kell majd előadniuk: egy szabadon választott művet szólisztikus bevezetéssel, valamint Jávor Vilmos kedvenc darabját, a a Never Let Me Go című számot a Jay Livingston-Ray Evans szerzőpárostól.

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

Mintha és majdnem

Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

WAMP pop-up store a MOM Parkban

Közel húsz magyar designer termékét felvonultató ideiglenes butik várja a nagyközönséget május 18-26. között.

Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

Táncfilm Jákob párnájáról

Ugrin Gábor

Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

Pataki András a soproni színház igazgatója

gyerekszínjátszók

Az új igazgató május 23-án sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG