Fidipédia
(min. 3 karaktert adjon meg a kereséshez)

A Scala kórusának neve rokonértelmű a tekintéllyel és a művészeti nagysággal – nemcsak Olaszországban, de az egész világon. A kórus által elért eredmények a benne éneklő művészek különleges összhangjának a gyümölcse – és persze zenei, színpadi és különösen hangtechnikai felkészültségüké. Vezetői köz...

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (European Union Youth Orchestra, EUYO) története 1974-ben kezdődött. Ekkor rakta le az Európai Parlament kultúráért és ifjúságpolitikáért felelős bizottsága a zenekar alapjait. Céljuk az volt, hogy létrehozzanak egy olyan zenei műhelyt, melyben Európa tehetséges ifj...

  Sidney Bechet amerikai jazz-klarinétos, szaxofonos és zeneszerző volt, a new-orleansi jazz hírnevének egyik megalapozója Louis Armstrong mellett. 1897. május 14-én született New Orleansban, középosztálybeli kreol családban. Édesapja is zenélt, és mind a négy bátyja több hangszeren játszott. Sidn...

Az 1979-ben alakult 180-as csoport a Steve Reich és Philip Glass nevével fémjelzett repetitív zene kiváló tolmácsolójaként vált ismertté. Kezdetben egyetemi klubokban és művelődési házakban léptek fel, ahol közvetlen légkört teremtve segítették elfogadtatni a kortárs zene addig ismeretlen irányzatát...

A Fiatal Reformátusok Szövetségének országos kórusa 1997- ben alakult. Célja, hogy minél több gyülekezetbe elvigye énekszóban az evangéliumot. A fiatal kórustagok Szlovákia számos magyarlakta helységéből érkeznek, a keleti régióktól egészen a nyugatiakig. A kórus szívesen énekel istentiszteleteken, ...

Az A:N:S Chorust Bali János 1993-ban alapította a XV. század nagyszabású polifon kompozíciónak elõadására. Az együttes tevékenységének fõ célja a legnagyobb reneszánsz komponisták munkásságának feltárása; eddig Ockeghem, Obrecht, Brumel és Agricola mûveit mutatta be. Évente csupán néh...

A szervezet 1965-ben jött létre Chicagóban az 1961-ben alakult és free jazzt játszó Experimental Band továbbfejlesztett formájaként. Alapítói Muhal Richard Abrams (ő volt az első elnök), Jodie Christian, Steve McCall és Phillip Cohran voltak, akik mind zeneileg, mind társadalmi vonatkozásokban határ...

Abbado első zeneóráit hegedűs édasapjától, Michelangelo Abbadotól kapta. Később a milánói konzervatórium hallgatója lett, ahol Antonio Vottotól vezénylést, Friedrich Guldától pedig zongorát tanult. 1955 és 1958 között Bécsben Hans Swarowskynál tökéletesítette tudását, 1958-ban Koussevitzky-díjat, 19...

Az üzbég származású bariton több mint tíz nemzetközi énekverseny első és második helyezésével, különdíjak birtokosaként a Landestheater Linz művészeként kezdte pályafutását 2007-ben. Azóta vendégszerepelt Stuttgart és Düsseldorf operaházaiban, hangversenyénekesként Oroszországban, Japánban és Franci...

Ábrahám Márta hat éves korában kezdett el hegedülni Erdélyi Sándornál. Tanulmányait tíz éves korától a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Sós Natasa osztályában. A Zeneakadémián Kovács Dénes és Rados Ferenc növendékeként kapott Cum Laude diplomát 1996-ban. Ruggiero Ri...

Angol kamarazenekar. Története 1958-ban indult, amikor Neville Marriner hegedűművész felkérte tizenkét kollégáját, hogy alakítsanak egy olyan együttest, amely elsősorban a barokk zenére koncentrál. Úgy döntöttek, karmester nélkül fognak dolgozni, ahogy azt az általuk választott zenei korszak kamaraz...

Tizenhárom éves korában, 1954-ben adta első önálló estjét, műsorán Paganini Capricciói is szerepeltek. Négy évvel később ő volt a genovai Paganini Verseny első győztese. 1971-ben létrehozta a Cremonai Vonós Fesztivált és a Nápolyi Nemzetközi Zenei Heteket - ez utóbbin a közönség a próbákra is beülhe...

Az Accord Quartet 2001-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem négy hallgatójából. Céljaik közé tartozik a "modern" világ és a komolyzene összekapcsolása igényes komolyzenével, új gondolatokkal, helyszínekkel. Rendszeresen koncerteznek Magyarországon és külföldön egyaránt. Mesterkurzus...

1935-ben Temesváron született, Kolozsváron és Bukarestben végezte a Zeneakadémia karmester szakát, és részt vett a Holland Rádió karmesteri mesterkurzusán. 1971 óta szereplője a nemzetközi koncert- pódiumoknak Európa számos országában, Japánban, Észak- és Dél-Amerikában. 1960-tól 1963-ig a Botoşani ...

Áchim Erzsébet zongora tanulmányait szülővárosában, Gyulán kezdte 5 éves korában, később a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta orgona szakon, Virágh Endre növendékeként. Már a konzervatóriumi évek alatt működött templomi orgonistaként a Budapest-Tabáni templomban. A Liszt Feren...

Carlos Acosta Havannában született, Kubában. Apja teherautósofőrként kereste pénzét és Carlos 11 testvérével együtt nőtt fel szűkös havannai lakásukban. Fiatalkorában gyakran kimaradt az iskolából, és arról álmodott, hogy egy nap hivatásos focista lesz belőle. Az apja azonban nem nézte jó szemmel fi...

  1944. december 12-én született zenészcsaládba a perui Pativilcában, apja és öt testvére mellett négy éves korától tanult dobolni. Tíz évesen már helyi együttesekben játszott, tinédzserként pedig Limába költözött, ahol session zenészként hamar a legelismertebbek közé került. 18 évesen az ország ...

Születési adatok 1971. 12. 12. Dunaújváros   Iskolák: Magyar Táncművészeti Fôiskola   Tanárok: Rácz Attila, Szögi Csaba, Janek József, Zórándi Mária, Brieber János, Fodor Gyula, Juronics Tamás   Hobbi: ének, ló Előadások: A Csodálatos Mandarin - táncjáték egy felvonásbanA tojáselmélet, avagy...

  Ácsné Szily Éva, az évek óta kiemelkedő pedagógusi munkát folytató hegedűs diplomáját 1967-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tanárképző tagozatán. 1987 óta tanít a Tóth Aladár Zeneiskolában, 1996-tól a hegedű tanszak vezetője. Irányítja a Tücsök Zenekart, aktívan részt ve...

Az Ad Libitum Kamarazenei Műhely1999-ben alakult. Mivel a vonósok bélhúros és fémhúros hangszereken egyaránt játszanak, így a különböző korok műveit eredeti hangzásukban tudják megszólaltatni. A Műhely zongoraművész tagja rendszeresen ad koncerteket fiatal énekes művészekkel, így a hangszeres kamara...

Az Ad Libitum Kórus 1991 novemberében alakult meg Pethőné Kővári Andrea vezetésével. Az alapító tagok közül többen korábban is Andrea keze alatt énekeltek a III. Béla Gimnázium énekkaraiban, és felsőfokú tanulmányaik befejeztével újra keresték a kóruséneklés lehetőségét. Nekik is köszönhető tehát, h...

Amerikai poszt-minimalista zeneszerző, a Harvard egyetemen tanult zeneszerzést Leon Kirchnernél. Első jelentős sikert elért műve a Harmonium volt 1981-ben. Nagy feltűnést keltett két operája, a Nixon Kínában 1972-ben és az 1991-ben bemutatott Klighoffer halála. A szeptember 11-i New York-i terrortám...

1980. július 27-én született Csíkszeredán. 2008 - Radnóti Miklós Színház2004 - 2008 Színház- és Filmművészeti Egyetem2001 - 2004 Janus Egyetemi Színház, Pécs Színházi szerepek: JUAN - Yerma, 2011. április, Radnóti Miklós Színház (r.: Rába Roland) ACHILLE DE ROSALBA - Egy olasz szalmakalap, 2011,...

A jekatyerinburgi születésű tenorista eredetileg műszerészként dolgozott, és rockénekesi pályára készült. Csak huszonhét évesen kezdett énekelni tanulni. Zenei tanulmányait a Jekatyerinburgi Konzervatóriumban végezte, majd tagja lett a Szentpétervári Mussorgsky Theater operatársulatának. A Mariinsky...

David Afkham 1983-ban Freiburgban született, hatévesen kezdett zongorázni és hegedülni. 15 évesen vették fel szülővárosa zeneművészeti egyetemére, ahol zongora-, zeneelmélet- és karmesteri tanulmányokat folytatott. 2002-ben a Német Országos Zongoraverseny győztese volt, majd Weimarban, a Liszt Schoo...

Az idén 21. évében lévő After Crying zenekar és alkotóműhely munkássága egyedülálló a hazai palettán, s a nemzetközi mezőnyben is ritkaságszámba megy. Klasszikusan képzett alkotóinak művészi célkitűzése, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek a mai zenei köznyelv elemeit használják, tehát s...

1947. március 17-én született Kolozsvárott. A kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán, Ruha István osztályában szerzett diplomát 1972-ben. Ezt követően a Főiskola tanára, 1990-től professzora lett. 1991-től a "Philharmonia Hungarica" első karmestere volt a zenekar megszűnéséig. Szólistaként Európa szinte...

A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene–karvezetés szakán végzett 1992-ben. Elismert népzenész és jazzmuzsikus, a közreműködésével eddig megjelent lemezeken multiinstrumentalistaként szerepelt. Saját formációiban és állandó zenekarában, a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesben főleg alt- és tenor...

Aguado Dionisio, a jelentős gitárvirtuóz és zeneszerző 1784. április 8-án született. Számos híres gitárművész, többek között Fernando Ferandière tanára volt. A Gitármódszertan című munkájában kidolgozott metódust még ma is az egyik legjobbnak tartják. Több nyelvre lefordították, s számos alkal...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL  -IG 

A címoldalról ajánljuk

(Üt)ősbemutatók

A Lukács Miklós felkérésére született két új versenymű ősbemutatójánál már csak a virtuóz cimbalomművész kvintettjének játéka volt ütősebb. KRITIKA

Próbaszínpadból gyerekoperaház

A Bécsi Staatsoper új próbaszínpadán nem csupán a Ringen látható előadásokat készítik elő, hanem gyerekeknek szánt produkciókra is sor kerül.

Stefan Englert, Erdődy Orsolya: 'Szeretnénk mindenki zenekara lenni'

Január 1-jétől új vezetők koncepciója mentén alakul a BFZ élete. Az ügyvezető igazgatót és helyettesét a konkrét tervekről kérdeztük. INTERJÚ

Lloyd Newson: 'Nem konfrontálódni akarunk'

Arts&Business

A DV8 új előadása, a Beszélhetünk erről? napjaink multikulturális világának kulcskérdéseirt járja körbe az iszlám, a szólásszabadság, a cenzúra okán. INTERJÚ

25 éve halt meg Andy Warhol

1987. február 22-én 6:32-kor, New Yorkban halt meg a pop art vezető figurája, a reklámgrafikusból lett kultművész.

Shakespeare sajátos szemszögből

James Ensor: A halál uralkodik a hét főbűn felett (KOGART Ház)

A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Othello és hőn szeretett Desdemonája című előadása Shakespeare szövegét bátran és kíváncsian gondolja újra. INTERÚ

Hepp Trupp: Szabadon úsznak a Bódogságban

Bár a Nagy Viktória Éva–Schneider Jankó bábszínész házaspár Hepp Truppja már 2008 óta létezik, az idei évadban választották a függetlenséget. INTERJÚ

Csalog Gábor: 'Nagy és életképes zene Kurtágé'

Személyes hangvételű Kurtág-est várja a közönséget február 25-én a Trafóban. Csalog Gábor Liszt-díjas zongoraművésszel ennek kapcsán beszélgettünk. INTERJÚ

Mai évfordulók

  • Johann Nikolaus Forkel születése (1749)
  • Barabás Miklós születése (1810)
  • Albert Heinrich Zabel születése (1834)
  • Hugo Wolf halála (1903)
  • Oskar Kokoschka halála (1980)
  • Andy Warhol halála (1987)